Back to top

Don’t Forget Gabó!

Nagy várakozás előzte meg 2019 második Grand Prix-fordulóját. Bábolna után rengeteg versenyen vehettek részt a különböző korosztályok legjobbjai, ezért félő volt, hogy kevesebben jönnek el a magyar díjugrató „álmok színházába”, a Tattersallba. Ennek ellenére itt volt az összes GP-nyerő Bábolnáról, a zduchovicei fiatal lovas hősök, és természetesen az ország legjobb párosai feszültek egymásnak.

Ennek ellenére itt volt az összes GP-nyerő Bábolnáról, a zduchovicei fiatal lovas hősök, és természetesen az ország legjobb párosai feszültek egymásnak.


Borús idővel, és érdekes show-számokkal kezdődött a négynapos megmérettetés, de Stróbl Dorottya versenyigazgatót a változékony idő nem hozta zavarba, természetesen lehetőséget adott a lovasoknak, hogy az esős időben a fedett lovardában melegíthessenek. Borúra derű volt a rengeteg nevezés: 762 startot vezényelt le a Schlezák Melinda által vezetett bírói csapat, csütörtök tíz órától vasárnap késő délutánig.

Az első három napon megoszlott a királyok és királynők aránya. Csütörtökön a 2017-es magyar bajnok Krucsó Szabolcs nyerte a fő versenyszámot Babó Szilvia lovával, Susy de Malais-val, de behúzott egy-egy magasabb versenyszámot Búza Krisztián és Reishl Márton is a visszatérő Latinóval. Az amatőröknél már megszokhattuk Bábolna óta, hogy a Prosper Lovasklub lovasnőjét, Baumann Borit nagyon nehéz leszorítani az első helyről, ami nem is sikerült senkinek, sem pénteken, sem szombaton. Az ötéves lovaknál Bazsó Gergely kezdte Django Unchained 12 nevű lovával, majd Faluhelyi Ádám folytatta Divinóval az első hely bezsebelését, míg a hatéveseknél PM Baltimore-t mindkét nap 8,5 ponttal lovagolta Horváth Balázs. A nagydíj minősítő versenyszámaiban pedig a rendkívül eredményesen lovagló ifjabb Szabó Gábor tudatosította a többiekben, hogy komolyan igényt tart az idei másfél milliós bónuszra.

 

A felnőtt GP indulói
Fotó: Somogyvári Anett

Tökéletes versenyidő volt a második naptól és rengeteg érdeklődő nézte az év második kiemelt versenyét a nemzeti lovardában. A „Tati büfé” tökéletes kiszolgálása, a pálya körüli kényelmes nézőtér, illetve a Daruka Edit vezette gyors és precíz versenyiroda teszi tökéletessé az ország lovardáját. Nem beszélve a fantasztikus melegítő-, illetve versenypálya-talajról és a makulátlan környezetről, boxokról, amikről Gasser Gábor Richárd és csapata éjjelnappal gondoskodik.

A szombati nap a tenyésztőkről szólt. A fiatal lovak az első két nap stílusversenye után egy összevetéses versenyszámban mérték össze egymással tudásukat százezer, illetve százötvenezer forint összdíjazásért. Vakargatták a fejüket a lovasok a Karádi László nemzetközi pályaépítő által tervezett rendkívül technikás vonalvezetés vizslatása közben, de utóbb kiderült, hogy ez csak a földről bizonyult nehéznek, az ötéves lovaknál ugyanis stílszerűen öten vetettek össze. Az összevetésben is szinte stíluspályát lovagolt Faluhelyi Ádám a Messenger apaságú és a Szikriga Kft. tulajdonában álló Messi 4-gyel, de még így is több mint két másodpercet vert az Erdélyi Lóránt által tenyésztett és birtokolt El Contheróra, akit Mráz Tamás lovagolt.

Unger Fanni, Anna nevű lovával.
Fotó: Somogyvári Anett

A 2013-ban született lovaknál kétszer annyian vetettek össze, mint egy évvel fiatalabb társaiknál. Nagyon gyors lovaglásokat láthattunk 125 centiméteren, ahol legyőzőre talált az első két nap győztese, a Pataki Ménes által tenyésztett PM Baltimore és Horváth Balázs. Mindössze három tizeddel előzte meg a Malito de Reve apaságú Don’t Forget Galante Máté Istvánnal, így örülhetett Szombati Gáborné tulajdonos. 

Vasárnap verőfényes napsütésben jöttek a lovas Grand Prix-k. Az amatőrök kezdtek, ahol sokáig nem láttunk hibátlan lovaglást, mígnem megérkezett az ajkai Nagy Evelin Tristánnal. Hatan tudták még őt leutánozni és verőhiba nélkül lovagolni. Az összevetésben Göttler Vilmos tanítványa, Debreczeni Éva szerette volna tavalyi második helyezését felülmúlni, most Sáripuszta Hadnagyot lovagolta. Ez úgy is tűnt, sikerülni fog, ám végül jött Németh Viktória a nagy formában ugró Rádiháza Görögtánccal, aki megnyerte a budapesti amatőr Grand Prix-t.
A gyerekeknél itt voltak a Zduchovicében szinte mindent megnyerő lovasok, de ők már lélekben a válogatott főpróbájának számító Lamprechtshausenre gondoltak. Gyönyörű és hibátlan pályával elsőként az Ameko Lovas Klub lovasa, Gulyás Dominik tudott verőhiba nélkül lovagolni. Úgy tűnt, hogy ez így is marad, de az alappálya utolsó lovasa, a bábolnai nyerő Kiss Lizanna csatlakozott hozzá az összevetésben. A rövidített pálya után Bertók Viktor örülhetett, hiszen tanítványa – a még mindig csak 14 éves – Gulyás Dominik győzött Ameko Cupidóval és vehette át a díjat Kalkó Róberttől, a Horze Lovasáruház igazgatójától.
140 centiméteren versenyeztek a 25 év alatti lovasok, pályájuk vonalvezetése megegyezett a felnőtt pálya vonalával. Ez az a korosztály, amely a jövőben a felnőtt válogatott tagjait fogja adni, reményeink szerint. Az is jelzi ezt, hogy harmadik helyen a tavaly felnőtt ob-döntőt lovagló Füzér Flóra végzett Unger Fanni mögött, aki a Ginus apaságú Annát lovagolta, míg első helyen a fantasztikus stílusban lovagló és három másodperccel gyorsabb ifjúsági olimpiai ezüstérmes lovas, Jármy Vince zárta a versenyt a családja által tenyésztett JB Koronaőrrel.

Jármy Vince és JB Koronaőr az U25 GP győztese
Fotó: Somogyvári Anett
A legnagyobb érdeklődést természetesen a 150 centiméteres nagydíj váltotta ki, amit a televíziónézők a Digi Sporton és a Rider Line-on is figyelemmel kísérhettek. Huszonöten álltak starthoz, és úgy nézett ki, hogy könnyűre sikerült a budapesti GP, hiszen ifjabb Szabó Gábor elsőként Lord Classic-kal szinte „legaloppozta” a pályát. Viszont utána már csak ketten tudták ezt megismételni hiba nélkül. A világkupa 21. helyezett lovasa start-cél győzelmet aratva Bábolna után itt, Budapesten is behúzta a Grand Prix-t, csak most a kilencéves szürke herélttel, Lord Classic-kal. A tavalyi fiatallovas- nagydíjakat sorra nyerő Vándor Zsófia próbálta őt megszorítani a második helyen hű társával, Quintus-szal, míg a harmadik a fiatal lovasok szövetségi kapitánya lett, aki tavaly ezen a pályán Gábor csapattársa volt a Nemzetek Díjában második helyen végző magyar csapatban, vagyis ifjabb Kövy András és Heuréka.
A befejezés augusztusban lesz Kiskunhalason.

 

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2019/6 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megszökött két kenguru a Miskolci Állatkertből

A Miskolci Állatkert és Kultúrparkból csütörtökön kiszökött kifutójából két Bennett-kenguru, az Ausztráliából származó békés és alapvetően félénk állatok az emberre semmifajta veszélyt nem jelentenek - közölte a a miskolci polgármesteri hivatal.

Tompaorrú krokodilok keltek ki a Szegedi Vadasparkban

Két tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis) kelt ki a tojásokból a Szegedi Vadasparkban, a szüleik által nevelt kicsinyeket már a látogatók is megfigyelhetik - közölte Veprik Róbert igazgató.

Mérföldkő a Bábolnai Gazdanapok történetében

A Bábolnai Gazdanapok bő három évtizedes történetének talán legemlékezetesebb kiállítása ért véget. A rendező Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és a szervező Magyar Mezőgazdaság Kft. közös, a hazai agrárkiállítások egyik zászlóshajójának tartott rendezvénye nemcsak hogy felvonultatta az ágazat színét-javát, de a rég nem látott ismerősökkel, barátokkal történő személyes találkozásra is lehetőséget adott.

A ménesudvar szépfiúi várják a fizetőképes lóhölgyeket

A bábolnai ménesudvarban 268 ló van, közülük többen versenyeznek amellett, hogy fedezőménként is sokukat számon tartják. Ottjártunkkor is voltak érdeklődők, akik fedezőmén nézőbe jöttek, a Bábolnai Gazdanapok megtekintése mellett.

Vágtázó huszárság Bábolnán

Idén sem telhet el a Bábolnai Gazdanapok lovasprogram nélkül. Bábolna évtizedek óta híres a lótenyésztés, a lovászat kapcsán. Főként arab és angol telivérek állnak az istállókban, melyeket versenyeken és bemutatókon egyaránt alkalmaznak. Ezúttal Ézsiás Vencel hagyományőrző huszárkapitány, jászfényszarui huszárbandérium parancsnokának vezényletével láttatnak az érdeklődők tradicionális lovasbemutatókat.

Ünnepi közgyűlés a gazdanapok idején

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete. Ez alkalomból a Bábolnai Gazdanapok szombati lovasbemutatókat követően, várhatóan 15.00 órától ünnepi közgyűlést tartanak. Itt a szakmai előadások mellett bemutatják az elmúlt 20 esztendő Shagya-arab méneskönyvét is

Beindult a 33. Bábolnai Gazdanapok, ahol a gépek színre lépnek - Videók

Sokszínű programkínálattal indult idén is a Bábolnai Gazdanapok, ahol a gépeké a főszerep, de ezenkívül kukorica-fajtabemutatóval, erdei játszóházzal, interaktív talajszelvénnyel, traktor tesztvezetéssel, lovasbemutatóval, és még sok más érdekességgel várják az érdeklődőket. Az eseményekről érdekes videókat láthatnak a nézők a Magyar Mezőgazdaság folyamatosan frissülő Youtube csatornáján.

Dead or alive - Galambtól a zsenge húsig

Új húsgalamb-tenyészcentrumot ismerhet meg a Bábolnai Gazdanapok közönsége. A Színsoron megcsodálható a Mirthys húsgalamb három színváltozata, a Kiállítói csarnokban pedig ugyanezen fajta sült galamb változatát lehet megkóstolni.

Mayday örökre elvágtatott

A kiváló származású szürke angol telivér 2013-ban hat hosszal nyerte a Magyar Derbyt. Ezután még olyan nagyversenyekben aratott sikert, mint a Szent István Díj vagy a középtávú Buccaneer Díj. A versenyzés után elsősorban a félvértenyésztésben kezdett új karriert, ahol tulajdonosai egyedülálló lehetőséget láttak benne. Ezért is hatalmas csapás az elvesztése.

Hivatalosan is eltűnt a madárinfluenza Magyarországról

Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint Magyarország 2020. szeptember 8-án visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz elismerését követően sorra nyílhatnak újra az egyes harmadik országi piacok a magyarországi élő baromfi és baromfitermék-szállítmányok előtt.