0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Új jövedelempótló támogatást igényelhetnek a méhészek

A mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára. A magyar méhágazat ebben az évben külön figyelmet kap, 2019 a beporzók éve.

A támogatásra 2019-ben az Agrárminisztérium 600 millió forintot különített el, amely összesen közel 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládja számára jelenthet segítséget. A méhészeti ágazatot sújtó szélsőséges időjárási körülmények és a piaci viszonyok hullámzása indokolttá tette számunkra egy új támogatási forma bevezetését. Az Agrárminisztérium méhcsaládonként 500 forint összegű támogatást nyújt az arra jogosult méhészek számára.

A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz, az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül, amelyben a falugazdászok is segítséget nyújtanak.

A kérelem a benyújtását követő naptól számított tíz napon belül – de legkésőbb augusztus 31-ig – az elektronikus felületen keresztül módosítható. Ebben az esetben az utolsó kérelmet bírálja el a Kincstár. Hiányosan benyújtott támogatási kérelem esetén a Kincstár a kérelmezőt hiánypótlásra szólítja fel.

Forrás: AM Sajtóiroda