0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Baglyok versengenek az év madara címért

A baglyok mindig is különleges szerepet töltöttek be az emberek életében. Sok hiedelem, monda kötődik hozzájuk, a bölcsesség szimbólumának tekintik őket, pedig nem kivételesen intelligens madarak. Viszont tollszerkezetük, különleges érzékszerveik és éjszakai életmódjuk miatt valóban érdekesek.

E hangtalanul repülő éjszakai ragadozók a 2020-as év madara jelöltjei, amelyeket a nem fenntartható módon folytatott erdőgazdálkodás és mezőgazdaság veszélyeztet.

Az „Év madara program”

Az MME 1979-ben indított „Év madara” programjának célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása.

Az MME ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy az év madarának ajánlott fajoknál valószínűleg mindenki tudna „jobbat”, a szívének kedvesebbet jelölni. Az szervezet részéről a döntés több szakterület képviselőit tömörítő munkacsoporti egyeztetéseket követően születik meg.

A szavazás azért a megelőző év közepén történik, hogy a döntést követően legyen idő előkészíteni a nyomtatott és egyéb anyagokat január 1-re.

A jelöltek:

  • Erdei fülesbagoly

Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában költ. Neve ellenére kerüli a nagy, zárt erdőket, kis erdőfoltokban, folyóárterekben, parkokban, öreg temetőkben telepszik meg Előszeretettel foglalja el költőhelyül a varjak, szarkák fészkeit. Évente egyszer költ, viszonylag korán, már márciusban teljes a fészekalja. Egy átlagos fészekalj 5-6 tojásból áll. Leggyakoribb hazai bagolyfajunk. A múlt század első felében a varjak vadászata során sok fészekaljat kilőttek. A telet gyakran a településekre húzódva, általában örökzöldeken vészelik át. Hazai állománya stabil, de a varjútelepek növelésével növelhető az erdei fülesbagoly állomány is.

Veszélyeztető tényezők:

– a fiókákra számos ragadozó jelent veszélyt (róka, nyest, héja és egerészölyv)

– közúti ütközések

– erdőgazdálkodás

  • Uráli bagoly

Elterjedt a hideg- és mérsékelt égövi Eurázsiában Szahalintól és Japántól Skandináviáig és a Kárpát-medencéig. Elterjedésének határai északon nagyjából a 65. szélességi fokot, délen nagyjából a tajga déli határát követik. A zárt, öreg erdőket kedveli. Elfoglalja a ragadozó madarak gallyfészkeit, valamint kettétört odvas fák üregében költ természetes körülmények között. Évente egy fészekaljat nevel, amely általában 3-4 tojásból áll. Főként kisemlősökkel táplálkozik, de elfogyasztja a madarakat, kétéltűeket és a nagyobb rovarokat is.

Veszélyeztető tényezők:

– erdőgazdálkodás

  • Füleskuvik

Dél-Európában, a Közel-Kelet egyes részein és az egykori Szovjetunió területén át egészen Mongóliáig húzódik a költőterülete. Hazánkban a felhagyott gyümölcsösökben, szőlőkben, telepített fenyvesekben, kertekben és parkokban költ. Odúlakó faj, előszeretettel foglalja el a szalakótáknak kihelyezett „D” típusú odúkat. Az egyetlen nálunk költő bagolyfaj, amely vonuló. A telet Afrikában tölti. Hazánkba április második felében érkezik vissza, és szeptember elejére az állomány döntő többsége már el is vonul. Költési időben tápláléka rovarokból áll. Mivel a rovarok száma erősen befolyásolja a költési sikert és a fészekalj nagyságát, ezért a növényvédő szerek használatának csökkentésével, valamint mesterséges költőodúk kihelyezésével növelhetjük az állományt.

Veszélyeztető tényezők:

– mezőgazdaságban használt vegyszerek

Meddig lehet szavazni?

A 2019. július 25. 12 óráig tartó internetes szavazás lezárultával a legtöbb voksot kapott faj elnyeri a 2020 év madara címet. Szavazni az MME oldalán található cikk alján lehet.

Forrás: MME