Back to top

Kocsis István 2019 erdésze

Az Országos Erdészeti Egyesület jubileumi, 150. Vándorgyűléséhez kapcsolódva rendezték meg a Tolna megyei Lengyel-Annafürdőn az Év Erdésze 2019 szakmai verseny országos döntőjét. A kétnapos megmérettetésen a NYÍRERDŐ Zrt. Halápi Erdészetének kerületvezető erdésze, Kocsis István szerezte meg a győzelmet.

A viadalon 25 szakember mérte össze tudását: az állami erdőgazdaságok regionális válogatóversenyein legjobban szerepelt erdész technikusokhoz 3 erdélyi és 1 kárpátaljai magyar erdész csatlakozott. A versenyzőknek elméleti és gyakorlati feladatokat egyaránt meg kellett oldaniuk, de bizonyítaniuk kellett a jártasságukat korong- és golyóslövészetben, valamint trófeabecslésben is.

A verseny célja az erdész szakma múltban kivívott társadalmi elismertségének visszaállítása és ismertségének növelése, a résztvevők szaktudásának és felkészültségének gyarapítása, valamint a szakmát művelők közötti barátságok erősítése.

Kocsis Istvánnak Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár (középen) és Gőbölös Péter, a házigazda Gyulaj Zrt. vezérigazgatója adta át a kupát
Fotó: Tóth János

 

Forrás: 
Nyírerdő Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Foglalkozások a Szalajka-völgyben

Szilvásvárad hazánk egyik legismertebb települése, híres a gyönyörű és egyedülálló Szalajka-völgyéről. A Bükk legnevesebb és páratlan szépségű területe halmozza a természeti kincseket, növény- és állatvilága pedig sokszínű, így kiváló helyszíne az erdei iskolás foglalkozásoknak.

Elképesztő horgászteljesítmény - hal és víz se kellett hozzá

A sokat látott horgászok is megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a tökéletes technikával, csúcsminőségű felszerelés birtokában mekkora távra képesek eljuttatni végszerelékeiket a II. Magyar Távdobó Országos Bajnokság versenyzői. A feeder kategória győztese, Jurkó Attila például akkorát dobott, mint ezzel a bottípussal előtte még senki a világon hivatalos körülmények között.

Erős keresletre támaszkodhat a faipar

Kreatív iparág lett a faipar Magyarországon, de az olcsó ázsiai import nagy kihívás. Az európai fogyasztókhoz hasonlóan a magyarok is gyakran vásárolnak drágább nyugat-európai termékek helyett például kínait.

Öt őszi növény, ami mérgező lehet a kutyákra

A házi kedvencünkkel való őszi séták alatt gyönyörködhetünk a színes természetben, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az összegyűlt levelek alatt is ott lapulhatnak a kutyánk számára mérgező növények.

A természet utat mutat

A természet utat mutat, megadja az utasításokat, és ezekkel élni kell, méghozzá szabadon, erőlködés nélkül – fogalmazott Páli Barna, akivel párja, Lampert Mária társaságában találkoztunk Alsópáhokon, annak is festői vasboldogasszonyfai részében, ahová letelepedett családjával. Állatokat tartanak, egy különleges gyümölcsöst művelnek, ottjártunkkor éppen jurtát építettek, és kertet is terveznek.

Égi mentők

Erdőn-mezőn túrázó, hegyen-völgyön barangoló embert egy pillanat alatt érhet baleset. Ha nagy a baj, az égiek segítségét kérjük. És a gondviselés „kétkezi” képviselői le is szállnak hozzánk a magasból. Sárga helikopterrel érkeznek, és légimentőknek hívják őket.

Növelte az erdőtelepítésre adható támogatás mértékét az Agrárminisztérium

Megjelent a Vidékfejlesztési Program „Erdősítés támogatása” című felhívásának módosítása, mely megemelt támogatással és további jelentős kedvezményekkel kívánja ösztönözni a gazdálkodók erdőtelepítési beruházásait.

Sárgulnak a széncinegék, de nem az irigységtől

A Pilisi Parkerdő Zrt. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Viselkedésökológiai Csoportja együttműködésével lassan négy évtizede folynak ornitológiai kutatások egy erre kijelölt gyertyános-tölgyesben a Szentendrei Erdészethez tartozó Málnás-hegyen. A kutatók nemrégiben kimutatták, hogy a kísérleti terület augusztusi csapadékviszonyaival és hőmérsékleti jellegzetességeivel összefügg a cinegék színezete.

A hétvégén indulnak a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntői

39 csapat részvételével október 12-én, 13-án, valamint november 9-én és 10-én zajlanak Budaörsön a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 elődöntői. A verseny témája ezúttal „a nyári ételek”. A rendezvény nem titkolt célja a résztvevők segítése, fejlesztése, így a csapatok felkészülését mentorként idén is neves szakemberek segítik.

Sasbérc-kilátó

Nógrád megye szívében a Cserhát lankás lejtői, hegyei és dombjai között bújik meg a méltán híres és egyedülálló Sasbérc-kilátó. A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. kezelésében lévő mutatós építmény 2017 őszétől felújítva várja a kirándulókat Buják község határában.