0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Öntözés-korszerűsítés: nő az érdeklődés

Mostanra 60 kérelem érkezett az öntözőrendszerek korszerűsítésére fordítható állami támogatással kapcsolatban a szlovák Agrárkifizető Ügynökséghez (PPA), pedig egy hónappal korábban még csak 12 kérvény volt az ügynökség listáján.

Daniel Hrežík, a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium sajtóosztályának munkatársa elmondta, hogy eddig 60 kérelmet nyújtottak be a gazdák az öntözőberendezések modernizációjához felvehető ál­lami támogatásra. „A tervezetre 22 millió eurót különítettünk el, az egyes támogatások maximális értéke 1 millió euró. A 22 milliós tétel 40 százaléka jut a pozsonyi kerületre, a fennmaradó 60 százalék a többi kerület között oszlik meg. A kérelmek száma alapján az igényeket ki tudjuk elégíteni” – hangsúlyozta Daniel Hrežík.

Az Agrárkifizető Ügynökség április közepén zárta le a felhívást. A benyújtott kérelmeket a kiírás értelmében 140 napon belül kell kiértékelni.

„Örülünk, hogy 60 olyan gazda kérvényezett támogatást, akik igencsak hatékonyan hasznosítják az öntözőrendszereket. Reméljük, hogy megbirkóznak a feladattal a pályázatok elbírálói, de ez persze a benyújtott projektek minőségétől függ” – figyelmeztetett Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke.

Amikor tavaly megjelent az öntözéses gazdálkodás támogatására kiírt felhívás, a gazdák azonnal jelezték, hogy túl szűkre szabták benne a lehetőségeket, mindenképpen bővíteni kellene az egyéb, kevésbé jelentős projektekre szabott anyagi eszközökkel.

„Mi, mezőgazdasági termelők talán eltúloztuk követeléseinket, de hát valamennyien jól tudjuk, milyen állapotban vannak az öntözőrendszereink, ezért is voltunk igényesebbek. Nyíltan kijelentem, hogy a tervezett 22 millió eurós összegnek elegendőnek kellene lenni, viszont megállapodásunk van a mezőgazdasági minisztériummal, hogyha mégis kevés lenne, növelik az erre fordítható keretet” – erősítette meg a kamara elnöke. Ahhoz, hogy az agrártárca pénzt csoportosíthasson át ilyen célra, az Európai Bizottság beleegyezésére van szükség.

A szlovákiai gazdák már régóta várták ezt a pályázati lehetőséget. 2016-ban ugyan volt egy hasonló jellegű, de azt érvénytelenítették. A mostani felhívásra pedig sok-sok hónapon át vártak az agrártermelők.

„Az öntözővíz Szlovákiában nem drága, 10 ezer köbméter kerül egy euróba. Az öntözőrendszerekkel nem gazdasági, hanem műszaki problémák vannak” – véli Ľuboš Jurík, a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem Kertészeti Karáról. Múlt év utolsó napján 318 474,27 hektár területen volt kiépítve öntőzörendszer az országban, de elenyésző a rendszeresen kihasznált vagy hasznosítható berendezések aránya.

Az Agrárkifizető Ügynökség a múlt év végéig 730 millió eurót folyósított közvetlen kifizetés formájában a kérelmezőknek, és az eddigi legnagyobb számban ellenőrzött, illetve dolgozott fel támogatási kérelmeket. Szlovákiában a mezőgazdasági földterületek kiterjedése eléri a 2,5 millió hektárt, tájékoztatott a PPA.

„Közvetlen kifizetések formájában együttesen 578 millió eurót fizettünk ki, ami éves összevetésben 8 százalékos növekedést jelent. Örülünk, hogy a gazdák által tanúsított érdeklődés az öntözőrendszerek korszerűsítése iránt ennyire megugrott” – fogalmazott Juraj Kožuch, a PPA vezérigazgatója. Emellett rámutatott, hogy az Európai Bizottság is pozitívan értékeli az ügynökség munkáját.

Az ügynökség tavalyi tevékenységét elemezve Michal Ošust, az ellenőrzési osztály vezetője kiemelte, hogy összességében csaknem 220 ezer hektár mezőgazdasági földterületet ellenőriztek, ami 52 százalékpontos növekedést jelent az előző évihez képest.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság