0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Sikeresen szerepelnek a magyar kiállítók az élelmiszervásáron New Yorkban

Hasznosnak és sikeresnek minősítette a magyar részvételt a New York-i élelmiszervásáron Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott telefoninterjújában.

A Summer Fancy Food Show néven ismertté vált élelmiszeripari vásárt évente rendezik meg New Yorkban, a vásár az észak-amerikai kontinens legnagyobb ilyen jellegű kiállítása, amelyen az idén hét magyar élelmiszeripari vállalkozás vett részt.

A kiállításon 54 országból több mint 2600 kiállító várta az üzletfeleket és az érdeklődőket.

Magyarországról, amely másodszor vesz részt a seregszemlén, a Pick Szeged, a Kométa 99, a Felföldi Édességgyártó, a Malatinszky Kúria, az Arany Nektár, a Hungaroharvest és a Lourdes Honey mutatkozott be.

Az egységes arculatú megjelenést és a helyszínt az Agrármarketing Centrum biztosította.

Belánszky-Demkó Zsolt az MTI-nek elmondta: a bemutatkozás mellett az üzletkötést is segítő vásáron megjelenő hét erős magyar cég kifejezetten innovatív termékekkel jelent meg. Kiemelte az édesített és ízesített szívószálakat, a mézes drazsékat, a szarvasgombával készült mézeket és a magyar borokat. „Egy ilyen távoli és nagy piacon nem tömegtermékekkel, hanem prémiumtermékekkel kell megjelennünk” – fogalmazott.

A helyettes államtitkár kiemelte: az egyik borkiállítónál sorban álltak a vendégek, és a kiállítás keretében tartott exkluzív magyar borvacsorán – amelyen étteremláncok és szállodák beszerzési igazgatói is részt vettek – szintén óriási volt az érdeklődés. A vacsorán a kóstoltatás mellett lehetőség nyílt üzleti tárgyalásokra is neves amerikai partnerekkel – mondta.

„Vannak magyar cégek, mint például a Pick Szeged, amelyek már régóta jelen vannak az amerikai piacon, mások pedig, ilyen a Kométa 99, amelyek most akarnak betörni ide”

– fogalmazott.

Elmondta, hogy a magyar cégek nagyon optimisták, már megállapodások is születtek New Yorkban, elsősorban a magyar borok iránt nagy az érdeklődés.

A magyar vállalkozások részvételét a New York-i vásáron a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) segítette.

Forrás: MTI-Eco