0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Soproni Sörrally: a rajtrácson a Magyar Mezőgazdaság csapata

Néhány nap, és ismét elrajtol a Soproni Sörrally – ezúttal a Magyar Mezőgazdaság csapatának részvételével! A versenyt szervező Heineken Hungária célja, hogy felhívja a széles közönség figyelmét a hazai alapanyagok fontosságára. A főszerepet idén a komlóé.

A versengést immáron negyedik éve szervezi meg a Sopronit gyártó Heineken azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a sörgyártáshoz használt magyar alapanyagok fontosságára. A Sörrally fókuszában idén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungária által közösen újjáélesztett magyar komlótermesztés áll. ű

A versenyen résztvevő két fős médiacsapatok pénteken reggel Budapestről indulnak, hogy aztán egy izgalmas, játékos feladatokkal tarkított úton jussanak el Kastélyosdombóra, ahol betekintést nyerhetnek a sörök fűszerének, a komló termesztésének rejtelmeibe.

A versengés végső állomása Sopron, a Soproni Sörgyár lesz, ahová a kora esti díjátadóra kell megérkezniük a csapatoknak.

A IV. Soproni Sörrally – a Komló útja versenyről írt beszámolónkat hírportálunkon is olvashatják majd.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu