Back to top

Jó példával jár elöl a Kis-Balaton most átadott vízvédelmi rendszere

Teljessé vált a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer, amelynek utolsó elemét, a Marótvölgyi öblözetet szerdán adták át Somogysámson és Sávoly határában.

Fotó: BENCE BOROS/Unsplash
Az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak az öblözetet érintő közös, mintegy 2,2 milliárd forint európai uniós és hazai forrásból finanszírozott fejlesztése biztosítja a térségben a szabályozott vízkormányzást, vízjárást, az árvizektől, belvizektől való védettséget, megteremti a művelési ágaknak megfelelő tervezhető gazdálkodás feltételeit.

Schweickhardt Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkára az eseményen azt mondta: a klímaváltozás kihívásokat jelent, megoldásuk minden országtól és embertől alkalmazkodást, együttgondolkodást kíván.

A Kis-Balaton vízvédelmi rendszer jó példa a belvízelvezetés, a vízkészletgazdálkodás és az árvízi védekezés fenntartható megoldására

- mutatott rá. Hozzátette, a Környezeti és energiahatékonysági program 1400 milliárd forintos keretéből 382 milliárd forint jut a környezeti alkalmazkodás feltételeinek megteremtésére, azon belül a közvetlen hatások kezelésére, a megelőzésre, az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozására.

Nem tehetjük meg, hogy ne dolgozzunk ki programokat, ha ma nem lépünk, lehet, holnap már késő lesz - fogalmazott.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője azt közölte, hogy a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerre, azon belül a Marótvölgyi öblözetre fordított kiadások a védekezés korábbi, jelentős költségeinek figyelembe vételével meg fognak térülni. Úgy vélte, a rendszer működtetése mérnöki, természetvédelmi és önkormányzati szempontból egyaránt "izgalmas feladat" lesz.

Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője felidézte, hogy a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer első elemét 1985-ben adták át. Felhívta a figyelmet arra, hogy

a balatoni turizmus óriási ütemű fejlődése összefügg a jó vízminőséggel, amely a vízvédelmi rendszer létrehozásának és működtetésének eredménye.

Móring József Attila a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a Balaton akkor őrizheti meg kiemelkedő turisztikai vonzerejét, ha az extrém természeti viszonyok tekintetében is biztonságos marad.

Kovács Tamás, a kivitelező Szabadics Zrt. vezérigazgatója a Marótvölgyi öblözet rendezése elnevezésű projektről elmondta, hogy a munkálatok keretében az elmúlt másfél évben 4,6 kilométer töltést, 6 kilométer belvízvédelmi csatornát, és egyebek mellett 22 vízkormányzási műtárgyat építettek Somogysámson, Sávoly és Főnyed területén. Mindez az ár- és belvízvédelmet egyaránt segíti a területen - fogalmazott a vezérigazgató.

Forrás: 
MTI-Eco

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Környezeti vészhelyzetet hirdettek Mauritiuson

Mauritius miniszterelnöke, Pravind Jugnauth környezeti vészhelyzetet hirdetett az országban a japán tengerjáró hajó, az MV Wakashio megfeneklése miatt – írja a The Guardian. A hajóból folyamatosan olaj szivárog az Indiai-óceánba.

E. coli - töltsük tele a szarvasmarhák itatóját!

A Cornell Egyetemen olyan kutatásokat végeznek, hogy meg lehet-e pontosan határozni azokat a területeket, ahonnan az E. coli fertőzések elterjedhetnek a szarvasmarhák között.

Gondoskodjunk róluk nyáron is

Énekesmadarainkra ne csak télvíz idején gondoljunk, hanem a nyári kánikulákkor is segítségükre lehetünk. Ezekben az időszakokban nekik is sok folyadékra van szükségük, ezért aki teheti, segítse apró tollasainkat.

MTÜ: majdnem másfélmillió vendégéjszakát töltöttek a Balatonnál

Majdnem másfélmillió vendégéjszakát töltött a balatoni strandok környékén mintegy 430 ezer vendég júliusban - mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Nagyszabású fejlesztéssorozat indul a Dél-Alföldön

Több mint 20 milliárd forintos beruházás veszi kezdetét a Dél-Alföldön, a Homokhátságon – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Szegedi Nagybani Piacon tartott sajtótájékoztatóján. A prioritást az öntözésfejlesztés, a termelési feltételek biztosítása, illetve az infrastruktúra kialakítása kapja.

A sok csapadék miatt Zala megye egyes területein leállt az aratás

Az esős időjárás lelassította Zala megyében a betakarítási munkákat, a szántóföldekre hullott nagy mennyiségű csapadék miatt a megye nagy részén leállt az aratás - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke hétfőn az MTI-vel.

Lóról lóra: arculatváltás a Rád-Vin Kft-nél

Hosszú ideig szinte csak a dél-balatoni és somogyi borkedvelők körében volt ismert a Rád-Vin Kft. rádpusztai szőlőbirtoka. Mára kiléptek az országos színtérre, regionális és országos borversenyen elért eredményeikkel hívták fel magukra a fogyasztók figyelmét.

Rengeteg eső esett a hétvégén

A hétvégi heves esőzésekben helyenként 130-160 milliméternyi csapadék hullott le Somogy és Zala megye egyes területein - mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1-en. A Rinya-patak vízállása Nagyatádnál meghaladta a 300 centiméteres vízmércét, így új rubrikákat kellett festeni - a víz 344 centin tetőzött.

Amitől Hévíz is bor nagyhatalommá válik

Ma Magyarországon utazni úgy, hogy bort ne kóstolna a vendég, szinte elképzelhetetlen. Hiszen a hazai gasztronómia, a bor ugyanúgy részei az izgalmaknak, mint maga a természeti környezte, vagy a történelem.

A Balaton nyugati részén tömegesen megjelentek a kékalgák a vízfelszínen

A Balaton nyugati részén már tömegesen megjelentek a cianobaktériumok (kékalgák) a vízfelszínen - közölte a mintavételezések eredményét az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete (BLI) az MTI-vel szerdán.