0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jó példával jár elöl a Kis-Balaton most átadott vízvédelmi rendszere

Teljessé vált a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer, amelynek utolsó elemét, a Marótvölgyi öblözetet szerdán adták át Somogysámson és Sávoly határában.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak az öblözetet érintő közös, mintegy 2,2 milliárd forint európai uniós és hazai forrásból finanszírozott fejlesztése biztosítja a térségben a szabályozott vízkormányzást, vízjárást, az árvizektől, belvizektől való védettséget, megteremti a művelési ágaknak megfelelő tervezhető gazdálkodás feltételeit.

Schweickhardt Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkára az eseményen azt mondta: a klímaváltozás kihívásokat jelent, megoldásuk minden országtól és embertől alkalmazkodást, együttgondolkodást kíván.

A Kis-Balaton vízvédelmi rendszer jó példa a belvízelvezetés, a vízkészletgazdálkodás és az árvízi védekezés fenntartható megoldására

– mutatott rá. Hozzátette, a Környezeti és energiahatékonysági program 1400 milliárd forintos keretéből 382 milliárd forint jut a környezeti alkalmazkodás feltételeinek megteremtésére, azon belül a közvetlen hatások kezelésére, a megelőzésre, az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozására.

Nem tehetjük meg, hogy ne dolgozzunk ki programokat, ha ma nem lépünk, lehet, holnap már késő lesz – fogalmazott.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője azt közölte, hogy a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerre, azon belül a Marótvölgyi öblözetre fordított kiadások a védekezés korábbi, jelentős költségeinek figyelembe vételével meg fognak térülni. Úgy vélte, a rendszer működtetése mérnöki, természetvédelmi és önkormányzati szempontból egyaránt „izgalmas feladat” lesz.

Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője felidézte, hogy a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer első elemét 1985-ben adták át. Felhívta a figyelmet arra, hogy

a balatoni turizmus óriási ütemű fejlődése összefügg a jó vízminőséggel, amely a vízvédelmi rendszer létrehozásának és működtetésének eredménye.

Móring József Attila a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a Balaton akkor őrizheti meg kiemelkedő turisztikai vonzerejét, ha az extrém természeti viszonyok tekintetében is biztonságos marad.

Kovács Tamás, a kivitelező Szabadics Zrt. vezérigazgatója a Marótvölgyi öblözet rendezése elnevezésű projektről elmondta, hogy a munkálatok keretében az elmúlt másfél évben 4,6 kilométer töltést, 6 kilométer belvízvédelmi csatornát, és egyebek mellett 22 vízkormányzási műtárgyat építettek Somogysámson, Sávoly és Főnyed területén. Mindez az ár- és belvízvédelmet egyaránt segíti a területen – fogalmazott a vezérigazgató.

Forrás: MTI-Eco