Mi teszi boldoggá a csirkéket? Erre próbál választ találni a Poultry Health Today szaklap cikkében Philip A. Stayer, az amerikai Sanderson Farms állatorvosa.
A csirkék boldogok, ha ehetnek, ihatnak és jól elvannak a modern istállókban – állítja a szakember.
Szerinte feltételezhető, hogy sokkal boldogabbak, ha a fajtársaik nem csipkedik őket halálra, és az alkalmazott technológia megóvja őket a sérülésektől, amelyeket egy hirtelen csoportosulás okozhatna.
Philip A. Stayer szerint a csirkék számára a legalapvetőbb szükséglet, hogy védelmet kapjanak a ragadozóktól. A ragadozóktól való félelem egy olyan ösztön, mely jól megfigyelhető a baromfinál. Ha a csirkék feje felett egy szilárd tárgyat meglengetnek vagy a sötétben erős fényt gyújtanak, azok azonnal kotkodácsolással válaszolnak, és elmenekülnek a zavaró inger elől. Védelmet jelent számukra egy tetővel fedett épület, ami a származási helyükön megszokott, ázsiai esőerdő védelmező lobkoronájához hasonlatos.
Ahhoz, hogy jól érezzék magukat megfelelő hőmérsékletre van szükségük. Mivel a származási helyüktől, Ázsiától távol tenyésztjük a csirkéket, ezért mesterséges módon kell megteremteni számukra a kellő hőmérsékletet, vagyis a mi éghajlatunkon télen fűteni, nyáron pedig a nagy meleget hűteni kell az épületeikben. A szabadtartásos csibékről sem szabad megfelejtkezni, ők is könnyen áldozataivá válhatnak az extrém hőmérsékleti viszonyoknak, így nekik is meg kell adni azokat a feltételeket, amik a szélsőséges időjárástól megvédik őket.
A csirkék számára a táplálék- és az ivóvízellátás is létfontosságú. A csirkék mindenevők, így a legkönnyebben magok és valamilyen állati eredetű fehérje keverékével elégíthetjük ki tápanyagigényüket. Ahhoz, hogy a baromfik rendben fejlődjenek, megfelelő mennyiségű és minőségű vízre van szükségük, aminek ihatónak kell lenni és mentesnek a kórokozóktól.
Az életvidámsághoz szükséges negyedik tényező, hogy a csirkék – társas lényként – csoportokban élhessenek. Ez – írja az állatorvos szerző – számomra a legvilágosabban akkor jelentkezett, mikor egy alkalommal egy állatorvos kollégámmal együtt a lehető leggyengédebb módot kerestünk a feldolgozásra szánt csirkék kezelésére. Egy egész szállítóketrecre való csirkét gyűjtöttünk össze magunk(mintegy 150 egyedet)úgy, hogy egy-egy csirke volt mindkét kezünkben. Megtöltöttük a szállító járművet, elkísértük a feldolgozó üzembe és lerakodtunk, miközben minden egyes csirkére külön odafigyeltünk.
Felfigyeltünk rá, hogy a csirkék akkor csapkodtak többet a szárnyaikkal, amikor a kollégámmal egyszerre csak egy csirkét vettünk kézbe míg a szerződött rakodó munkások egyszerre több csirkét tartottak kézben. Amikor kettesével vettük kézbe a madarakat, kettőt mindkét kézben, a szárnycsapkodás mértéke csökkent. Úgy tűnt a csirkéket megnyugtatta más csirkék közvetlen közelsége.
A csirkéket meg kell óvni saját maguktól. A csirkék között a társas viselkedés bizonyos megnyilvánulásai elfogadhatatlanok, akárcsak az emberek esetében, és ezeket a megnyilvánulásokat a gondozóknak a helyén kell kezelni, hogy megóvhassák a csirkéket saját maguktól.
Egy példa erre a „csipkelődés”, mely a csoportrangsor kialakítása során jelentkező természetes viselkedés és amely során a madarak megtanulják, hogy hol helyezkednek el a csoport hierarchikus felépítésében. A tenyészállományok esetében a csőrt kurtítják, hogy az elsődleges harci fegyverüket tompábbá tegyék és megakadályozzák a gyengébb egyedek szétcincálását.
Nem tudom, hogy a természetes viselkedés megnyilvánulási formáinak bizonyos mértékű korlátozása hat-e a csirkék önmegvalósítására. Mindazonáltal a legjobb megközelítés, amivel találkoztam egy Mississippi állambéli állatorvos kollégától származik. Amikor a Mississippi Állami Egyetemen tanított azt tanácsolta „Hallgassátok mit mondanak a csirkék”. Bátorkodom azt mondani, hogy Tim ezalatt azt is értette, hogy figyeljük meg az állatokat. Ha figyelmesen hallgatjuk és vizsgáljuk a csirkéket, az többet fog elárulni arról, hogy mi teszi boldoggá csirkéket, mint az, ha megpróbáljuk az emberi vágyainkat rávetíteni a csirkékre.
