Back to top

Lovak öncsonkító viselkedése

Rengeteg tanulmány, etológiai kutatás foglalkozik a lovak ún. rossz szokásaival, melyek valójában a háziasított életkörülmények által kielégítetlenül maradt természetes szükségletek okozta frusztráció hatására kialakuló kényszercselekvések.

Jelen írásunkban egy kevésbé gyakori, ezért kevésbé ismert sztereotip viselkedési formára szeretnénk felhívni a figyelmet; a lovak öncsonkító viselkedésére.

A lovak természetes igényeihez igazodó tartásmód segít megelőzni, vagy elhagyni a sztereotip viselkedésformákat

Gyanús jelek

Képzeljük csak el, hogy egy szép napon meglátogatjuk lovunkat az istállóban, éppen békésen ápolgatjuk, mikor az oldalán sok nedves szőrfoltot veszünk észre. Sajátos mintázatúak ezek a nedves szőrfoltok – mind előrefelé állnak, mintha fésűvel igazították volna őket. Elsőre furcsának, de ártalmatlannak tűnnek. Aztán feltűnik, hogy néhány helyen hiányzik, vagy határozottan meg van kurtítva a szőr. Megnézve a másik oldalon, ott is hasonló jelenséget tapasztalunk, esetleg a foltok már megszáradtak. A baloldalon esetleg többet találunk, mint a jobbon, de mindkét oldalon ugyanazon a területen koncentrálódnak a foltok; a bordák vonalától a térd magasságáig, a lágyék, horpasz területén. Próbálunk utánajárni, hogy mi történhetett, kiderül, hogy etetésnél bizony a lovunk stresszel, pörög a boxában, és közben magát harapja. Minden harapásnál vinnyog és kirúg. Megtörténhet, hogy bakol, rugdal, miközben a horpaszát, vagy a vállait, szügyét csipkedi.

Mindenképpen egy kontrollálatlan viselkedés ez, amely az állatra nézve veszélyes, akár azzal is járhat, hogy a ló a falnak vagy a földhöz veri magát, vagy véletlenül a falba rúgva sérül meg.

Egy-egy ilyen epizód változó ideig tarthat, pár másodperctől akár percekig. A ló egy napjából néhány perctől akár órányi időt is eltölthet az öncsonkító megnyilvánulásokkal. Jellemzően a stresszfaktor megszűnésekor, a példánkban a szénaadag boxba helyezésekor a „roham” elcsitul.

Különböző típusok

Öncsonkító viselkedést nemcsak lovaknál, más fajoknál és az embernél is leírtak már. Esetünkben ilyen a hajtépés, a köröm, vagy az ajkak rágása, súlyosabb esetekben a vágott vagy égési sebek okozása a saját testen.

Legalább három típusát különböztetik meg a kutatók ezen viselkedésformáknak a lovak esetében. (Sue McDonnell, PhD)

Az első egy extrém viselkedésbeli válasz a lovat ért fizikai diszkomfortra, fájdalomra, melyet például egy kólikás tünetegyüttes, egy gyomorfekély vagy éppen húgyúti problémák okoznak.

Ez esetben az öncsonkító viselkedés megszűnik, amikor az azt kiváltó fizikai fájdalmat orvosoltuk. A tünetek kapcsolódhatnak ennél a típusnál a munkához is, hiszen a nyergelés, a mozgatás sokszor kellemetlenebbé teszi a beteg ló fizikai tüneteit, így a munkához való készülődés észlelése is kiválthatja a viselkedést.

Vakarózás vagy öncsonkítás? A tevékenység jellege, intenzitása, a szőr-bőr állapota elárulja a választ

Nagyon fontos, hogy az öncsonkító lovak esetében kivizsgáljuk, áll-e fájdalom, betegség a háttérben. Nem mindig egyszerű fényt deríteni a kiváltó okra, egy kólika is lehet alattomos, akár csak egy gyomorfekély, amely a modern kori ló egyik sajnálatos „népbetegsége”, és sokkal gyakoribb, mint hinnénk. Az orvosi diagnosztikai módszerek mellett sokat segíthet a hosszas megfigyelés (akár személyesen, akár kamerával), amikor a ló nem velünk foglalkozik, hanem a szokásos rutinja szerint teszi a dolgát. Láthatjuk, mikor, milyen környezeti hatások közepette, és pontosan milyen formát öltve indul el, vagy éppen áll le a sztereotip viselkedés. Sok következtetés levonható ezekből a megfigyelésekből arra vonatkozóan, hogy mi okozhatja az állat számára a diszkomfortot, fájdalmat. Ezután jöhetnek a diagnosztikai módszerek a pontos behatárolásra.

A második típust önmagára irányuló ménjellegű agressziónak nevezzük, amely ménekre és heréltekre jellemző. A viselkedés ez esetben azt a mintát követi, amely két csődör a természetben való találkozását jellemzi – leszámítva, hogy itt a ló viselkedésének célpontja saját maga.

Amikor két mén találkozik, megállnak egymással párhuzamosan, fejükkel a másik farka irányában. Egymás horpaszát vizsgálgatják, szaglásszák, csipkedik. Válaszul az ingerre sokszor vinnyogva kirúgnak a másikra, akár bakolhatnak, kaparhatnak, körözhetnek egymás körül. Játékosabb találkozásokkor jellemző, hogy egymás mellső lábát harapva próbálják a másikat lábtőre kényszeríteni. Ezek a megnyilvánulások mind tetten érhetők az öncsonkító lovaknál. A viselkedésmintát sokszor kiválthatja más lovaktól, főleg más ménektől hagyott szagnyom, trágya stb. megvizsgálása is.

A fájdalom által kiváltott öncsonkítással ellentétben ez a típus általában néhány hónap alatt alakul ki, már akár igen fiatal korban. Mének esetében a herélés változó hatásfokkal segít megoldani a problémát; egyes esetekben heréltként megszűnik a késztetés az öncsonkításra, más lovaknál megmarad.

A harmadik típus egy sokkal csendesebb, ritmikusabb, ismétlődőbb csipkedése különféle testtájaknak. Ez sokkal inkább hasonlatos a szitáláshoz és karórágáshoz, melyeket a ló kényszeresen, ahogy a köznyelv mondaná, „unalmában” – valójában, mivel természetes mozgási, táplálkozási és szociális szükségleteit nem tudja kielégíteni, ezeket próbálván valamilyen formában pótcselekvésekkel kiváltani – rendszeres időközönként tesz.

A sztereotípiák valamilyen meghiúsult természetes szükségletkielégítő viselkedés okán kialakuló, tanult mozgássorok.

Kapcsolódhatnak éhségérzethez, mozgásigényhez, stb. Idővel ezek állandósult mintává, szokássá válnak, ha a szükségletek kielégítésére – amely az erre irányuló mozgássor befejezéséhez vezetne – hosszú távon nincs módja az állatnak. Például, ha enne, ráharap a fűre vagy szálastakarmányra, és ha sikerrel kielégítette étvágyát, abbahagyja. Ha nincs körülötte ennivaló, az éhség okozta késztetés attól még megmarad, és más tárgyakra fog ráharapni újra, és újra. Ilyen formán a fizikai diszkomfortból eredő sztereotip viselkedési formák is idővel önmagukért való cselekedetekké válhatnak.

A sztereotip viselkedésformák tehát annak jelei, hogy az ingerszegény, túlszabályozott, és a ló természet adta szükségleteitől eltérő modern, istállózó tartási rendszerek nem a nyugalom, hanem ellenkezőleg, a frusztrációk felé terelik a mentális állapotot.

Nem bizonyított az örökölhetőség

Nehéz megbecsülni, a lovak milyen hányadát érinti az öncsonkítás problémája, talán 0,005%-át a világ populációinak. A legtöbb orvos a praxisa során csupán néhány ilyen esettel találkozik. Nemtől függetlenül jelentkezhet a lovaknál ez a probléma, ám a típusát meghatározhatja a ló neme (pl. a ménjellegű viselkedés hormonálisan egészséges kancák esetében nem jellemző). Ahogy általában a sztereotip viselkedésformáknak, így az öncsonkításnak sem bizonyított az örökölhetősége, vagy tanulhatósága. A domesztikált tartásmód okozta stresszfaktorokra való visszavezethetősége azonban egyre több bizonyítást nyer.

Mit tehetünk? Amennyiben fájdalom, betegség áll a háttérben, természetesen az elsődleges és legfontosabb feladat annak diagnosztizálása és kezelése.

Ezekben az esetekben a fájdalomérzet megszűnésével a viselkedésforma is megszűnik a legtöbb esetben, még akkor is, ha sokáig húzódott a kiváltó fájdalom megszüntetése.

Sajnos sok esetben nem derül fény a valós fizikai okra, mert akár az állatorvos is azt a véleményt adja, hogy ez csupán ménjellegű agresszió vagy kényszeres viselkedés. Sok ilyen esetben később mégis fényt derítve a valódi okra, sikerül orvosolni a problémát.

Öncsonkításból eredő kiterjedt sebek a vállon és a lágyékon (a), és maradványaik gyógyultan (b)
Valódi megoldást semmiképpen sem jelent a tevékenység megakadályozása különféle fizikai eszközökkel (kikötéssel, szájkosárral stb.). Ha a lovat akadályozzák a cselekvésben, de a stressz­faktor megmarad, fog találni egy más módot a kényszercselekvésre.

Sokkal hatékonyabbak azok a tartástechnológiai változtatások, amelyek segítenek a lónak behelyettesíteni a kényszeres cselekvést valami valódira, illetve elvonni a figyelmét és másra fókuszálni.

Ha egy magányosan a boxban tartott ménnek megadatik a lehetőség, hogy egy legelőn éljen néhány kancából álló háremmel, a velük megélt természetszerű szociális ménesi élet és viselkedés mellett igen hamar el fogja felejteni „rossz szokását”. Persze sajnos a modern lótenyésztésben ez legtöbbször nem valósulhat meg az értékes, féltett tenyészállatok körében. A minél több szabadban töltött idő, folyamatos eszegetéssel való elfoglaltság és esetleges társállatok közelsége azonban még így sokat segíthet. A provokáló tényezők csökkentése is a koncepció részét képezheti, pl. ha más mének trágyája és szaga váltja ki a cselekvést, akkor a karámozási rend variálásával, több takarítással, stb., enyhíthetünk a problémán. Ugyanez a helyzet, ha az istállórend bizonyos tényezői a kiváltó ingerek (pl. az etetőkocsi érkezése), itt is használjuk a fantáziánkat arra, hogy próbáljuk a napi rutin frusztráló hatásait kiküszöbölni, hogy a mindig ugyanúgy történő napirendi pontokra való kényszeres várakozás helyett változatosabban teljenek a ló napjai.

Az öncsonkítás egy másik igen jellemző kiváltó frusztrációja az éhség maga.

A napi 2-3-szor adagolt kevés szénáról és szemestakarmányról való átállás legelésre és/vagy folyamatos szénázási lehetőségre jelentős változásokat segít elérni ezeknek a lovaknak az állapotában – ami nem meglepő, hiszen ők arra teremtődtek, hogy napjuk igen jelentős részét csipegetéssel, szálazgatással töltsék, a „reggeli-ebéd-vacsora” helyett, amelyre mi emberek kondicionálva vagyunk. A szemestakarmány elhagyása pedig egyéb előnyökkel is kecsegtet; az emésztés megfelelő működésében, az agy neuro­ké­miá­jában, más viselkedési problémákban is előnyös hatásait tapasztalhatjuk.

Az öncsonkítás bizonyos esetekben teljes mértékben gyógyíthatatlan, ha már erősen bevésődött szokásként van jelen az állat életében. Azonban lóközpontú, az állat természetes igényeit figyelembe vevő tartástechnológiai változtatásokkal, akár a többi sztereotip viselkedésforma esetében, itt is nagyon jó eredmények, szignifikáns pozitív változások érhetőek el. Megszabadíthatjuk a lovunkat egy (vagy több) komoly stressz-faktortól, valamint megkímélhetjük a viselkedésminta sérülési kockázataitól is. Ne féljünk felderíteni és megváltoztatni lovunk körül azt, ami ennyire egyértelműen, láthatóan nem komfortos számára.

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2019/05 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A minimalista stílus a tyúkólba is beköltözött

Dél-Dakotában a Black Hills tanya húsz kifinomult csirkéje egy csodás tyúkólban él, a madarak lakhelyét ugyanis minimalista stílusban, a modern formatervezés alapján tervezték és kivitelezték.

A vírusfertőzés miatt el kell pusztítani egy Máramaros megyei tyúkfarm állományát

A madárinfluenza vírus megjelenése miatt el kell pusztítani egy tyúkfarm állományát a Máramaros megyei Szinérváralja (Seini) településen – közölte szerdán a romániai megyei állategészségügyi hatóság (DSVSA).

„Több elismerést a gazdáknak!“

„A gazdák joggal várnak több elismerést mindazért az erőfeszítésért, amit a környezet- és természetvédelemért, a biodiverzifikálásért és állatjólétért tesznek“, figyelmeztetett Joachim Rukwied, a Német Paraszt-szövetség (DBV) elnöke a Passauer Neue Presse napilapnak adott nyilatkozatában, néhány nappal a Nemzetközi Zöld Hét megnyitása (és a vásár előtt tartott szokásos tüntetések) előtt.

Hajdú-Bihar megyében is megjelent a madárinfluenza

Egy létavértesi (Hajdú-Bihar megye) kacsatartó gazdaságban is madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma január 14-én. A vizsgálatok ezúttal is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki. Az állategészségügyi szakemberek a mintegy 115.000-es állomány leölését már gyanú alapján megkezdték.

Az oregánó illóolaja csökkenti az antibiotikumok elleni rezisztenciát

Kutatók kimutatták, hogy a negyedik generációs cefalosporinokra rezisztens E. coli baktériumok szintje jelentős mértékben csökkenthető a borjak takarmányába kevert oregánóból származó illóolajjal.

Madárinfluenza: nincs szó újabb esetekről

Egyelőre Komárom-Esztergom megyében elszigetelt esetet jelent az Ács melletti nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban feltűnt madárinfluenza. Azok a termelők, akiknél nincs fertőzés, nagyon sokat tehetnek azért, hogy ne is legyen – egy sor higiéniai, járványvédelmi előírás betartásával ugyanis megvédhető az állomány.

Hat fiatalt díjazott az agrárkutatási központ a nemzeti agrártehetségek versenyén

Egyenként másfél millió forinttal három doktoranduszt és három fiatal kutatót díjazott a 2019 őszén meghirdetett agrártehetségek versenyén a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) - mondta Gyuricza Csaba főigazgató hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A szalagpinty és a fészekrombolás

A díszpintytartók táborának nagysága az utóbbi években jelentős hullámzást mutat: nagymértékben divatfüggő, hogy kik és milyen fajok tartására vállalkoznak. Így nem meglepő, hogy a hazánkban fellelhető szalagpintyek állománya is jelentősen ingadozik. Madarunk az utóbbi időben meglehetősen ritkának számít.

Kisállattenyésztés – belépő a nagyok világába? - Kitörési pont

A hazai agrárium szerkezete lassan stabilizálódik, új belépőket nem lát szívesen a rendszer. Ugyanakkor a szakmájuk iránt elkötelezett, ambiciózus és kitartó fiataloknak van lehetőségük betörni a gazdák és agrárvállalkozók világába, például a kisállattenyésztés révén – legalább is ezt mondta a közelmúltban több fórumon is Mikula Lajos. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének elnökét kérdeztük.

Uniós projekt keretében irtják az akácfát!

A Fertő-tó környéki osztrák méhészek aggódnak, hogy a régióban környezetvédelmi projektek keretében kiirtják az akácot. A magyar méhészeket nem fenyegetik az akác irtását célzó projektek, hiszen 2014-ben az akácfát és az akácmézet hungarikummá nyilvánítottak.