0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Újra magyar állami tulajdonba került a mezőhegyesi vetőmagüzem

Újra magyar állami tulajdonba került a mezőhegyesi vetőmagüzem, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a francia termelők tulajdonában álló Limagrain-től vásárolta meg termelő leányvállalatát – tájékoztatta a magyar cég hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a Limagrain önálló magyarországi kereskedelmi tevékenységét 2000-ben kezdte meg. 2014-ben a Limagrain Europe vetőmagüzemet vásárolt Mezőhegyesen és legutóbb 2017-ben hosszútávú szerződést írt alá arról, hogy kukorica- és gabonavetőmagokat termel a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. földterületein.

A közleményben Alain Barbier, a Limagrain Europe vezérigazgató-helyettese kifejtette, hogy Magyarország a cég közép- és kelet-európai vetőmagtermelésének stratégiai országa. Hosszú tárgyalásokat követően a francia tulajdonos megértette és elfogadta a magyar kormány célkitűzését a nagy múltú mezőhegyesi állami gazdaság teljes körű újjászervezésére. Ennek szükségszerűen részét képezi egy olyan ipartelep létesítése, amely a vetőmagtermelés minden lépését integrálja, a szántóföldtől az üzemig.

Csütörtökön aláírták a szerződést, mellyel a Limagrain Europe eladta termelési leányvállalatát, a Limagrain Hungary Kft.-t az állami tulajdonú Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nek.

A magyar állam képviseletében Lázár János, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos vezette a tárgyalásokat. A politikus kiemelte, az üzem visszavásárlásával nemzetstratégiai célok megvalósításához kerültünk közelebb. Ez a cél nem kevesebb, mint a vetőmagágazat meghatározó egységeinek birtoklása.

„A vetőmagüzem visszavásárlásával fontos mérföldkőhöz érkezett a mezőhegyesi ménesbirtok újjászervezése,

a térség fejlesztése és a magyar agrárium megerősítése. Az állami vagyon jelentős mértékben gyarapodott. Az újra nemzeti tulajdonban lévő vetőmagüzem fejlesztése szerves részét képezi a kormány többször deklarált célkitűzésének, mely szerint a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság a 2020-as évek végére Európa egyik legmodernebb állami gazdasága lesz” – hangsúlyozta a politikus.

Pap István Tibor vezérigazgató közölte, az üzem visszavásárlásával egyidejűleg a Zrt. a termeltetésre és a vetőmag-feldolgozásra hosszú távú – tízéves – szerződést is kötött a Limagrain-nel. A szakember hangsúlyozta, hogy

a mezőhegyesi cég elemi érdeke a jövőbeni együttműködés Európa vezető kukoricanemesítő cégcsoportjával mint fajtatulajdonossal.

Mindkét fél számára előnyös, korrekt megállapodás született, melynek részét képezi az üzem dolgozóinak tovább foglalkoztatása is. Az üzem 60 ezer tonna tárolókapacitással rendelkezik majd.

Itt dolgozzák fel a Ménesbirtokon mintegy 3000 hektár területen termesztett évente 15 ezer tonna csöves – 8500-9000 tonna morzsolt – vetőmag-kukoricát, éves szinten 4000 tonna vetőmag búzát, 6200 tonna étkezési búzát, a Ménesbirtok állatállománya részére az összes takarmánynövényt – 120 tonna tavaszi árpát és 200 tonna tavaszi zabot, 9000 tonna takarmány kukoricát, 3000 tonna szóját -, valamint 3000 tonna napraforgómagot növény-olajipari célra. Az üzem modernizálását követően a szója vetőmag előállítása is a termelés része lesz, további cél pedig a feldolgozó kapacitás bővítése – sorolta a vezérigazgató.

A Limagrain Europe közleményében úgy értékelte a szerződés megkötését mint a két fél között fennálló történelmi partnerség megerősítését. Hosszú távú megállapodás született, amely garantálja a vetőmagtermelő tevékenység folyamatosságát, miközben a magas minőségű termelés eszközei is korszerűbbekké válnak.

Az üzem átadás-átvétele hétfőn megtörtént – áll a közleményben.

A Limagrain Hungary Kft. a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a tavaly június 30-án zárult üzleti évben 1,460 milliárd forint nettó értékesítésből származó árbevételt és több mint 100 millió forint adózott eredményt ért el.

Forrás: MTI