0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az ukrán málna ára magasabb a tavalyihoz képest

A nyári málna első tételeit a tavalyi ár duplájáért adták el, de az ukrajnai gazdák ezt is túl alacsonynak tartották. Ukrajna erősíti a piaci helyzetét a fagyasztott málna ágazaton belül is.

Az East Fruit elemzői által kiadott jelentés szerint, Ukrajnában a málna idény a tavalyi évhez képest egy kicsit később kezdődött és ez a késés 2,70 USD/kg fölött tartotta a friss piaci árat – elemez a nak.hu. A feldolgozásra szánt málna ára 15-25 hrivnya /UAH/ (0,57 – 0,97 USD) között van kilónként, de a legtöbb tranzakció inkább a tartomány alsó határához közeli. Az árak termőterületenként is eltérnek. Lvivben és más nyugat-ukrajnai régiókban az árak nem haladták meg a 15 UAH/kg-ot, miközben a középső régióban a legtöbb málnát 20 UAH/kg-ért adták el.

A jelenlegi ár a kétszerese a tavalyinak, amikor a termelők csak 7-12 UAH/kg-ot kaptak a világpiacon elérhető magas készletek miatt.

A javulás ellenére az árak nem feleltek meg a termelők elvárásainak, mert ők szerették volna 20-25 UAH/kg-ért értékesíteni a gyümölcsöt. Az ukrajnai gazdák úgy hiszik, hogy az árak emelkedni fognak a szezon csúcsához közeledve és igazuk is lehet, ha a feldolgozók közti verseny eléggé megnő ahhoz, hogy az árat stabilan tartsa.

A nyersanyagár Lengyelországban jelentősen drágább, mint Ukrajnában és 0,80 USD/kg-tól kezdődik, miközben az 1. osztályú málnák 0,90-1,35 USD/kg-ért kelnek el. Az ukrán és lengyel gazdák megfigyeltek egyfajta érdeklődésnövekedést a feldolgozók felől a málna iránt, mivel már jóval a szezon kezdete előtt kapcsolatba léptek a termelőkkel.

Az ukrajnai termelők nem sietnek a megállapodással, mivel legtöbbjük inkább nem szedi le a gyümölcsöt, minthogy áron alul adják el.

Szerbiában, az ár eddig nem nagyon különbözött a lengyeltől annak ellenére, hogy súlyos veszteségekre panaszkodtak a termelők miután tavasszal viharok és jégesők tépázták meg az országot. Ott a termelőknek eddig nagyjából 0,70-1,30 USD/kg-ot fizettek a fagyasztásra szánt gyümölcsökért és az ár ezen a héten közelebb van a tartomány magasabb végéhez. 2,10-2,40 USD/kg a friss piacra szánt gyümölcs termelői ára.

Ukrajna erősíti a piaci helyzetét a fagyasztott málna ágazaton belül. Annak ellenére, hogy 2019 januárja és áprilisa között az árucikk kereskedelme általánosan visszaesett,

Ukrajna több mint 3200 tonna fagyasztott málnát exportált, ami 6,21%-kal több mint, 2018. év ugyanezen időszakában.

Az ország stabilizálta a piaci részesedését, miután 2018-ban 64%-kal emelkedtek a kiszállítások. Ezzel egy időben Chile és Lengyelország exportja 22,70% és 23,49%-kal csökkent, teret hagyva az újonnan érkezők növekedésének, mint például Bosznia-Hercegovina, akinek az exportja 8,05%-kal 7316 tonnára emelkedett.

Forrás: nak.hu