Back to top

Kitüntették az EGERERDŐ nyugalmazott vadászát

2019. június 29-én Poroszlón rendezték a Heves Megyei Vadásznapot, ahol a megyében végzett vadgazdálkodási tevékenység elismeréséért több kitüntetést adtak át.

Az EGERERDŐ Zrt. nyugalmazott vadászati ágazatvezetője, id. Nagy Károly az Országos Magyar Vadászkamara Aranyérmét vehette át. Volt kollégánk erdész-vadász dinasztia sarjaként látta meg a napvilágot, hiszen apja, nagyapja és dédapja is erdész-vadász volt.

A természettel, az erdővel, a vadászattal nagyon hamar kapcsolatba került, ugyanis hatéves koráig erdei környezetben élt.

Egyenes út vezetett a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemre, ahol okleveles erdőmérnökként diplomázott. Szakmai pályafutását az EGERERDŐ Zrt. jogelődjénél kezdte, ahol nyugdíjazásáig szervezte és irányította az erdőgazdaság vadgazdálkodási tevékenységét.

Munkája mellett aktívan részt vett a megye vadgazdálkodásának szervezésében, mint az OMVK Heves megyei Területi Szervezete Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke. Tagja volt a megye Vadgazdálkodási Tanácsának. Jelenleg is tagja az Országos Erdészeti Egyesület vadgazdálkodási szakosztályának. Vadászati, vadgazdálkodási munkáját vadásztársaságokban is végezte.

A vadászaton kívül másik nagy szenvedélye a sportlövészet. Lelkes szervezője volt az erdőgazdasági versenyeknek, ahol önmaga is sikeresen szerepelt. A mai napig szívesen vesz részt ilyen versenyeken.

A rendezvény sikeréhez hozzájárult az EGERERDŐ Zrt. Egri Erdészete aktív közreműködése. A zöld ruhás szakemberek megmérettették magukat a főzőversenyen, ahol - rendhagyó módon - halas finomságokkal szereztek különdíjat.

Képeket készítette: Bozó Krisztián és ifj. Nagy Károly.

Forrás: 
EGERERDŐ Zrt. közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megmaradt hírmondónak - még lehet rá vadászni

A barátréce, kerceréce, fütyülőréce, böjti réce, csörgő réce védetté nyilvánítása után a tőkés réce maradt meg, mint egyedüli vadászható récefajunk. Az élőhelyi változások, a vizes területek felszámolása, -szennyezése következtében hazánkban előforduló récefajaink állománya, valamint vonulásdinamikája megcsappant, így kényszerűvé vált ezen fajok védetté nyilvánítása.

Új, invazív meztelencsigák: hogyan védjük kertjeinket?

Amint arról a közelmúltban beszámoltunk, két új meztelencsiga-faj is megjelent hazánkban. Nemzetközi irodalom alapján mutatjuk be őket és a védekezés kiskerti, természetbarát lehetőségeit.

Taroltak az ausztrálok a STIHL Timbersports® világbajnokságon

A tavalyi duplázáshoz képest idén csak egyéni világrekord született a november 1-én és 2-án megtartott STIHL Timbersports® világbajnokságon, amelyet először rendeztek Csehországban, a prágai Industrial Palace-ban. A versenyen az ausztrál csapat szerezte meg az elsőséget, megelőzve az új-zélandiakat és az Egyesült Államok legjobb sportfavágóit.

Aszúszürettel a rászoruló gyermekekért

Az SOS Gyermekfalvak világszerte 136 országban segítik a hátrányos helyzetű gyermekeket, a BASF Agrodivíziója az idén aszúszedésből szerzett jövedelmét ajánlotta föl a magyar szervezetnek.

Huszonöt éves az első hazai borút, a villány-siklósi

Október végén ünnepelte fennállásának 25. jubileumát a Villány-Siklósi Borút Egyesület. A Siklósi Vár Lovagtermében gyűlt össze a tagság, a volt borúti dolgozók és elnökök, valamint meghívott szakértők, hogy megemlékezzenek negyedszázad munkájáról és eredményeiről. Ez az évforduló jelentős mérföldkő az egyesület életében, és a Villányi borvidéken jelentőségteljes változásokat hozott ez az időszak.

Indul az Agrárminisztérium Országfásítási Programja

Elindult az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.

Vedd fel a nyúlcipőt, és fuss!

Nyúlnyelven ezt kommunikálják fajtársaiknak az üregi nyulak, amikor farkuk fehér alsó felét meneküléskor felcsapják, s a kivillanó szín, akárcsak minket a mentőautó villogó fénye, vizuálisan riaszt.

Domesztikálódott sertevad a gyümölcsösben és a szőlőskertekben

Nagyvadfajaink állományának növekedése közül kiemelendő a vaddisznóé, mely rendkívüli alkalmazkodó képességének és intelligenciájának, valamint szaporaságának köszönhetően az országban olyan területeken is előfordul, ahol eddig még nem volt tapasztalható megjelenése. Ha valami, akkor az ASP megoldhatja vaddisznó belterületi megjelenésének a problémáját, a kérdés csak az, hogy vajon megéri-e?

Lecsapott az aszály Ausztráliára - drágulni fog az élelmiszer

Áremelkedéstől tartanak az ausztrál élelmiszer-termékpálya szereplői, amelynek hátterében az országot sújtó szárazság áll. A drágulás egyelőre minimális mértékű, de borítékolható, hogy gyorsan elkezdenek emelkedni az árak.

Betegség és temetés

A vidámsággal, derűvel, tréfával teli selmeci diákéletnek azért voltak szomorú pillanatai is. A nehéz életkörülmények, a sokszor fűtetlen kamarák, a rendszeres étkezés hiánya, az olykor kicsapongó életmód következtében gyakran megbetegedtek az akadémisták, s közülük esetenként egy-egy cimborát a halál is elragadott.