0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kitüntették az EGERERDŐ nyugalmazott vadászát

2019. június 29-én Poroszlón rendezték a Heves Megyei Vadásznapot, ahol a megyében végzett vadgazdálkodási tevékenység elismeréséért több kitüntetést adtak át.

Az EGERERDŐ Zrt. nyugalmazott vadászati ágazatvezetője, id. Nagy Károly az Országos Magyar Vadászkamara Aranyérmét vehette át. Volt kollégánk erdész-vadász dinasztia sarjaként látta meg a napvilágot, hiszen apja, nagyapja és dédapja is erdész-vadász volt.

A természettel, az erdővel, a vadászattal nagyon hamar kapcsolatba került, ugyanis hatéves koráig erdei környezetben élt.

Egyenes út vezetett a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemre, ahol okleveles erdőmérnökként diplomázott. Szakmai pályafutását az EGERERDŐ Zrt. jogelődjénél kezdte, ahol nyugdíjazásáig szervezte és irányította az erdőgazdaság vadgazdálkodási tevékenységét.

Munkája mellett aktívan részt vett a megye vadgazdálkodásának szervezésében, mint az OMVK Heves megyei Területi Szervezete Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke. Tagja volt a megye Vadgazdálkodási Tanácsának. Jelenleg is tagja az Országos Erdészeti Egyesület vadgazdálkodási szakosztályának. Vadászati, vadgazdálkodási munkáját vadásztársaságokban is végezte.

A vadászaton kívül másik nagy szenvedélye a sportlövészet. Lelkes szervezője volt az erdőgazdasági versenyeknek, ahol önmaga is sikeresen szerepelt. A mai napig szívesen vesz részt ilyen versenyeken.

A rendezvény sikeréhez hozzájárult az EGERERDŐ Zrt. Egri Erdészete aktív közreműködése. A zöld ruhás szakemberek megmérettették magukat a főzőversenyen, ahol – rendhagyó módon – halas finomságokkal szereztek különdíjat.

Képeket készítette: Bozó Krisztián és ifj. Nagy Károly.

Forrás: EGERERDŐ Zrt. közlemény