0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kiapadt folyó

Hópárduc után hőpárduc, de legalább nem csíp meg a kullancs – kollégánk havi rendszerességgel jelentkezik egy-egy szórakoztató elgondolkodtatóval. Kísérletezik, hátha életre tud kelteni egy rég elfeledett újságírói műfajt, a tárcanovellát.

Már a folyó sodrása sem olyan erős, mint magáé az életé. A víz morajlását is elnyomja a tömegek moraja. Egyedül tisztasága múlja felül az emberi lelket. Majd ez is változik idővel. Szennyes lesz, mint olajázott gólyák tolla, medrében homokkal telített vajasdoboz szolgálja egy rák óvó otthonát. A parton álló szürke gém végtelen türelemmel koncentrál a napsávban megcsillanó halpikkelyekre. Hirtelen a vízbe vág, most talán…, de csak egy újabb sörösdoboz-fül. Biztosan a kopogó éhség teszi – nyugtatja magát. Egy sirálycsapat harsány veszekedése vág bele a zajszennyezettségbe. A halkonzerv maradéka svédasztal a halhiénák számára. Egymást csipkedik pár szárított haluszonyért. Nekik legalább van mit enniük, még ha viszály közepette is. Nekünk csak a viszály marad. Eszmei hangzavar, dühszagú érvek, meghallgatásra nem találó szavak. A nagy póling és a batla nem vitatkoznak, felesleges, ők már éhen haltak. Karúszójával csapdosó kislány mutatja a parton napfürdőző apjának, hogy egy ritka folyami kavicsot talált, amit a víz egyenletesen lecsiszolt. „Az csapágygolyó kislányom, dobd csak vissza”, mondja a lehervadó lelkesülésnek.

A megélénkült szél egy újságot csap egy kalapos öregúr fejéhez. „Az Európai Unió beszünteti az egyszer használatos műanyagokat”, olvassa. Örömhír, hangzik a mélyről, egészen öblös torkáig, hogy világgá üvöltse derűjét, mindaddig, míg a toronyóra vészharangja el nem nyomja a belső hangot. Ütött az utolsó óra.

Egy fiatal nő nézi, ahogy maszkja lefolyik arcán. Nem tudja többé megállni, hogy sírva nevessen. A kicsattanó mosoly torz bánat lesz végül, arcképe most már megegyezik tükörképével. A párját fulladással szállították kórházba az egyik sétálóutcai étterem teraszáról. Halat rendelt, valami megakadt a torkán. „Szálka nem lehetett, mondja a szakács, kiválóan filézek.” Tengeri halból volt, a halimport megbízhatatlan. Egyik vadászcimborám is ezt tanácsolja. Igaza van, a magyar vadállomány világhírű. Igaz, az elmúlt néhány évtizedben nem volt lehetősége fogolyvadászaton részt vennie, a rovarirtó szerektől éhen halt a hazai állomány, de legalább nem csíp meg a kullancs a bokrászás alatt, mondja. Milyen igaza van.

A sirályok elvonultak a fejem fölül, ahogy kiszáradt a folyó. Helyüket keselyük vették át a perzselő napkorong árterében. A szürke gém továbbra is meredten áll a szikes homokban, váza mellett egy turistapár fényképezkedik.

Most az új fajokkal igyekszem megbarátkozni. A legújabb búvárlexikon szerint a hópárduc után hőpárducokat telepítettek a Góbi környékére, lebegő aszályhalakat találni jelentős folyók nagyobb tölcsértorkolatánál, de egyre nagyobb a tikkadt szöcske állománya is, amit továbbra is nagy számban legeltetnek a pusztaságban. Viszont aggasztó, a patkány mellett már a csótány is bekerült a Vörös Könyv oldalaira.

Muszáj legalább emlékeimből visszaidézve lerajzolnom a lányomnak, milyen volt a folyó, ha már ennyit meséltem róla neki. Azt mondta, nem baj, ha nem tudom most megmutatni, a szeméthelyzet miatt két napja amúgy sem tud kijönni az iskolából, de a tűzoltók már dolgoznak az ügyön, folyamatos lapátolással szállítják el a szemetet, amivel a hírek szerint a folyómedret töltik majd fel.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu