0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nitrogénfelvétel-számítás, ahogy a nagyok csinálják

A SIMA szakkiállítás ezüstérmével ismerték el az Airbus hadiipari és űripari részlege, illetve a John Deere által közösen kifejlesztett Live NBalance alkalmazást, mely a haszonnövények nitrogénfelvételéről ad minden eddiginél pontosabb képet a teljes vegetációs időszak folyamán.

A John Deere közleménye szerint ma már ugyan elterjedt a nitrogénkijuttatási térképek használata, de a valós nitrogénfelvétel helyspecifikus nyomon követésére és lényegében azonnali, folyamatos megjelenítésére mindeddig nem volt lehetőség. A jelenleg használt módszerekkel általában csak a betakarítás után állapítható meg a nitrogénfelvétel mértéke és hatékonysága. A más cégek által kínált, némileg hasonló szolgáltatások esetében pedig viszonylag bonyolult eljárásokra és talajminta-vételezésre van szükség, és ezek a módszerek általában még így sem képesek számolni például az időjárás, az aszályos időszakok, a különböző kártevők és a vadkár hatásai által okozott földrajzi-térbeli varianciával – teszi hozzá a John Deere.

A Live NBalance automatikusan rögzíti, illetve térképen is megjeleníti a szerves és szervetlen nitrogén kijuttatására vonatkozó gépi adatokat, valamint a Sentinel–2 műholdak által készített képek alapján lényegében élőben követhető vele az egyes táblákon belüli nitrogénfelvétel.
Ezt az Airbus által kifejlesztett, közvetlenül a műholdképeken alapuló klorofilltartalom-elemzési technológia teszi lehetővé. A rendszer emellett természetesen a betakarításkori adatokat, illetve a termesztési időszak utáni nitrogénmérleget is dokumentálja.

A szezon indulásakor a gazdálkodó rögzítheti az adott területen rendelkezésre álló nitrogén-, valamint ammónium-nitrogén (NH4-N) mennyiségét. A kijuttatási mennyiségek precízen mérhetők a John Deere Manure Sensing System mérőrendszerével, a közeli infravörös tartományban érzékelő, hígtrágyaszóróra szerelhető HarvestLab 3000 NIR modullal. A vegetációs időszak alatt már a műholdak figyelik és mérik a növénykultúra fejlődését és a teljes nitrogénfelvétel valós mértékét, így a lényegében folyamatosan érkező adatok alapján még lehet reagálni az esetleges rendellenességekre. Betakarításkor a termés nitrogéntartalmát szintén a HarvestLab 3000 szenzora méri, amiből kialakul a teljes termesztési periódus nitrogénmérlege.

A teljes rendszer azonban jelenleg még prototípus fázisban van, a szenzort a John Deere egyelőre kizárólag egyes önjáró silózóin tette elérhetővé, míg a Live NBalance alkalmazás többi elemének üzemi próbáit búza kultúrákban végzik.
Forrás: Future Farming