Back to top

Mitől függ a gomba színe?

A légyölő galóca jellegzetes piros kalapjával talán a leginkább szembetűnő gombafaj. Azonban hogy mi határozza meg a gombák színét, eddig rejtély volt. A Müncheni Műszaki Egyetem kutatói azonban a Bajor-erdő Nemzeti Park munkatársainak segítségével megfejtették a titkot.

A természetben a színeknek és mintáknak általában egyedi jelentősége van. A szalamandra feltűnő kültakarója figyelmeztetés az ellenségei számára, miszerint az állat mérgező. A ragyogó piros termésű cseresznye célja, hogy felkeltse a madarak érdeklődését, és így azok szétszórják a magját. A legtöbb állat pedig álcázó színt vesz el azért, hogy megvédjék magukat a ragadozóktól.

Azonban az állatok színére az éghajlati öv is hatással van: különösen a rovarok és a hüllők esetében gyakori, hogy a hidegebb éghajlaton élők sötétebb színűek.

A hidegvérű állatok ugyanis a környezeti hőmérséklettel képesek csak a saját testhőmérsékletüket szabályozni - a sötét színűek pedig gyorsabban felmelegszenek. Ugyanez a mechanizmus játszhat közre a gombák színénél is. Ezt a feltételezést kutatta Franz Krah, doktorandusz, illetve Dr Claus Bässler mikológus. Feltételezésük szerint a gombák a napenergiát felhasználva javíthatják saját szaporodási képességüket.

A kutatáshoz 3054 gombafaj elterjedési adatait vizsgálták Európában. Vizsgálták a gombák színének világosságát illetve az elterjedési területükön belül az élőhelyük klímáját is.

Az eredmények egyértelmű összefüggést mutattak ki a gombaközösségek színe és az éghajlat között: a hidegebb részeken élők sötétebbek.

A kutatók számításba vették az évszakok változását is, így kiderült, hogy a korhadékbontó gombaközösségek tavasszal és ősszel sötétebb színűek, mint nyáron.

"Ez persze csak a kezdet" - magyarázta Krah. - "Sokkal több kutatásra van szükségünk ahhoz, hogy megértsük, min múlik a gombák színe."

Például a fákkal szimbiózisban élő gombáknál nem mutatható ki változás a színükben az évszakok váltakozásával sem. A színeknek azonban más szerepe is lehet, például a rejtőzködés. Emellett a tudósoknak azt is meg kell vizsgálnia, hogy a sötétebb szín hogyan hat a gombák szaporodási sikerére.

Forrás: 
phys.org

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mi lenne velünk fák nélkül?

Az Amazonas térségében égő tüzek nem csak lokálisan szinten okoztak óriási károkat, az egész világ érzi pusztító hatását. Ennek tükrében merült fel a kérdés, hogy az emberiség túlélése mégis mennyiben függ a fáktól?

Megújítva vehették birtokba a XIX. kerület lakói a Kúttói-parkerdőt

Parkerdővé alakították a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti erdőterületet. A Pilisi Parkerdő Zrt. és a XIX. kerületi önkormányzat együttműködésében megvalósuló fejlesztés során sportpályákat, futókört, erdei edzőparkot és játszóteret, valamint kutyafuttatót létesítettek.

Minden tenyérlenyomat egy fával gazdagítja az erdőt

Nem szabad veszni hagyni az erdőket, fel kell készíteni őket a környezeti kihívásokra és törekedni kell a fával borított terület növelésére - hangsúlyozta Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár a 700 gyermeket fogadó IV. Erdővarázs Családi Napján.

Hazai méhlegelők - a tavaszi fás hordásnövények

Méhészeti dendrológia sorozatunkat, mely a hazai méhlegelő fontos tagjait igyekszik bemutatni, a tavaszi fás hordásnövények ismertetésével folytatjuk. Amikor e méhlegelők virágoznak, bent a kaptárban zajlik a nemzedékváltás, s gyűlik a virágpor, készül/raktározódik a tavaszi virágméz is, a méhész szezon első pergetnivalója. Az előző részben a kökényt és a madárcseresznyét ismertettem, most folytatom a sort a tavasz növényeivel.

Örökbe fogadna egy darabka erdőt? Pár száz forintból már lehet saját csemetéje

Közösségi kertek után közösségi erdők is „kinőhetnek a földből”, és már néhány száz forinttal is hozzájárulhat bárki a szép és hasznos küldetéshez. Az első projekt Nógrád megyében, Csécsén valósul meg, novemberben már ültetik is a fákat.

Egyelőre maradnak a hideg hajnalok

Csak kevés helyen öntözte számottevő csapadék a talajt a hét elején átvonult, és jelentős lehűlést hozó hidegfronthoz kötődően. A hét legvégéig is száraz, jellemzően napos idő segíti a kapás növények betakarítását, és a repce vetését. Ugyanakkor hideg hajnalokkal, többfelé talajmenti fagyokkal is számolni kell. Változékony, csapadékosabb, de enyhébb idő a jövő hét elejétől várható.

Karsztvidékek és legendák a Mecsekben

A baranyai Komlóhoz közeli erdőrész álmodó, nagy csendjét 1927-ben zakatoló mélyfúró gép lármája verte fel – a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. szenet kutatott a völgyben. Egy tavaszi napon a fúrólyukból váratlanul meleg víz tört fel. A tizenöt méteres vízoszlop csodálatos látványa a mérnökökben csalódást keltett, így elrendelték a furat betömését.

Húsmentes csirkeszárnyakkal kísérletezik a KFC

A Yum! Brands étteremhálózat bejelentette, hogy növényi alapú hústermékeket tesztel, melyekből csirke nuggets-et és csirkeszárnyakat készítenek majd.

A gabonák vad rokonai jelenthetik a megoldást a klímaváltozásra

Élelmiszernövényeink vadon termő rokonai óriási genetikai változatosságot hordoznak magukban. Ezek között a gének között pedig megoldást találhatunk arra, miképp tudjuk "klímaállóvá" tenni kultúrnövényeinket is.

Egy kihaltnak hitt orchidea bukkant fel újra a Kisalföldön

Az őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) ritka, nyár végén, kora ősszel virágzó orchideafélénk. Hazánkban elsősorban a Zalai-dombságban, a Balaton-felvidéken és a Mezőföldön ismertek előfordulásai. A Kisalföldön kihaltként tartották számon, utolsó ismert előfordulása a Győrszentiván melletti Ujmajor volt, ahol Polgár Sándor gyűjtötte 1934-ben.