Back to top

Titkos oázis a Göbös-majorban

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. fontos küldetése a környezeti kultúra fejlesztése, amelynek kiemelt színtere az erdei iskola. A már 20 éves múltra visszatekintő Ravazdi Erdei Iskolánk mellett, a közelmúltban újult meg a Kapuvártól 12 kilométerre, festői környezetben, erdőkkel körülvett tisztáson, a Göbös-majorban működő minősített oktatóhelyünk.

A több évszázados múltra visszatekintő major kezdetben a Nádasdy, később az Esterházy család birtoka volt. Az uradalmi időkből maradt fenn az istálló, ahol a megőrzött boltívek ma is a hajdani kor hangulatát idézik. A magtárépületben, az átépítés után sokáig panzió működött, most pedig a helyén épül a korszerű szálláshely. Ezzel a beruházással kiteljesedik az erdei iskola épületegyüttese, hisz

a korszerűen felszerelt tanteremnek, előadónak helyt adó épület 2016-ban lett kész, és azóta már számtalan diákcsoportnak tartottunk itt erdei iskolai foglalkozásokat.

Az erdei iskola 2016-ban átadott épülete
Az erdei iskola 2016-ban átadott épülete
A létesítményben iskolai oktató programok, és többnapos lovastréningek váltják egymást. Az erdő- és vadgazdálkodást, az élővilág látható és láthatatlan összefüggéseit erdei kirándulások, tanösvény-túrák, terepi és tantermi foglalkozások során ismerhetik meg a gyerekek.

A Göbös-majori Erdei Iskola egész évben kínál évszakhoz köthető programokat.

A témakörök azonosak minden korosztály számára, de az előadásokon és foglalkozásokon az életkori sajátosságokat figyelembe véve mélyedünk el az ismeretekben.

Barátkozás a négylábúakkal
Barátkozás a négylábúakkal
Célunk, hogy bepillantást engedjünk a látogatóknak az erdészek-vadászok sokrétű, erdőgazdálkodással, vadgazdálkodással kapcsolatos munkájába.

A két csillagos minősítésű lovardában 12 saját ló, 1800 négyzetméteres fedett lovarda, óriási szabadtéri karámok és erdei túralovaglási, sétakocsikázási lehetőség várja a látogatókat. Képzett oktatók közreműködésével tanulhatnak lovagolni a majorba látogató gyermekek.

Egy lovaskocsira való gyerek
Egy lovaskocsira való gyerek
Göbös-majornak, az Esterházyak egykori birtokának, különös színfoltja a csaknem egyhektáros csónakázótó és a szintén a közelmúltban épült erdei kápolna. Jelenleg a három frissen felújított faházban, és egy vendégházban 42 főt tudunk egy időben elszállásolni. Mindezek kiegészítéseként – a 2016-ban átadott erdei iskola épülete mellett – már épül egy konferenciaközpont, amiben az erdei iskolát látogató csoportok számára is igénybe vehető, további szálláshelyeket is kialakítunk.

Fekete Teréz
Bővebb tájékoztatás:
E-mail: turner.timea@kaeg.hu
Cím: Csapod, HRSZ.0192/3

A Göbös-majori Erdei Iskola programkínálata igen gazdag. Egyebek közt a következőkből választhatnak a hozzánk érkezők:

  • Tanösvény-túra:

A majort övező erdő útjain vezet a tanösvény. Állomásai az adott helyszínre jellemző tudnivalókat tartalmazó, 12 tájékoztató táblánál vannak. A mintegy két kilométeres séta során sok új ismeret és információ gyűjthető össze Göbös-major történetéről, a környező erdő állat- és növényvilágáról.

  • Dagonya biológia:

A tanösvény végpontjául szolgáló horgásztó élővilágának feltérképezése, vizsgálata.

  • Erdész szemmel, erdőt járva és a Vadgazda program:

A programelemek kapcsolódnak a tanösvény programhoz. Ezeket a sétákat szakképzett erdész-vadász kollégák tartják, akik az ismeretterjesztés mellett saját munkájukról is beszélnek.

  • Erdei élőhely- és talajvizsgálatok:

Az erdő élő és élettelen környezeti tényezőinek bemutatása, kapcsolatainak feltárása, ismertetése.

  • Terített erdei asztal:

A környező erdő adott évszakban jellemző ehető erdei terméseinek felkutatása, bemutatása.

  • Lovas kocsikázás és helyi kézműves foglalkozások:

Ezek a látogatók körében a legnagyobb népszerűségnek örvendő programelemek.

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2019/2 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Stratégiai megállapodást kötött az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése csak egy széleskörű társadalmi összefogás keretében valósulhat meg – jelentette ki Nagy István Agrárminiszter az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Között létrejött partnerségi megállapodás aláírását követően, hétfőn, Budapesten.

Az osztatlan közös jogi útvesztőjéről a fiatal gazda klubesteken

Országszerte ismét megnyitottak az Fiatal Gazda Klubok. Az idén elsőként Keszthelyen és Tiszadobon tartották meg a rendezvényt, ahol a földügyi ügyintézés gyakorlati tapasztalatai, különös tekintettel az osztatlan közös tulajdonú földterületek használatára, valamint a földvásárlás finanszírozása volt a téma.

Szabó István: Repülni jó!

Szabó István erdész családba született, és már kisgyermekként tudta, hogy ő is ezt a pályát szeretné választani. A szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola elvégzése után a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészeténél állt munkába Kiskunhalason, ahol kerületvezető erdészként dolgozott egészen a nyugdíjazásáig.

Mesélő kopjafák

Ma már nem kell Székelyföldig utazni, hogy szép kopjafákat lássunk, hiszen a hajdani református és unitárius sírjelekből idővel nemzeti szimbólum vált. Itthon és határokon túl, a magyarság számára egyaránt megbecsült jelkép. Az, hogy ma újjászületőben van a kopjafaállítás hagyománya, és évszázadok tudása nem vész el, olyan alkotóknak is köszönhető, mint Ambrus Aladár.

Vigyázz magadra! - a lovarda legfontosabb szabályai gyerekeknek

Vigyázz magadra! Légy óvatos! Sokszor úgy érezheted, a szüleid, nagyszüleid túlságosan féltenek téged. Nehéz megértetni velük, hogy a lovaglás vagy a lovardában eltöltött idő nem veszélyes. Képzeld el, sok gyermek emiatt a féltés miatt egyáltalán nem is lovagolhat, és nem mehet lovardába. Vizsgáljuk meg, vajon mik is ezek a veszélyek pontosan! Kinek van igaza? A lovaglás, a ló közelsége veszélyes vagy nem?

Fásítsuk az országot!

Jelképes faültetéssel párosult Kecskeméten, a Vasútkertben az a sajtótájékoztató, amelyen beszédet mondott Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár, valamint Falu György, a város alpolgármestere 2019. november 6-án. Az eseménnyel a rendezők fel akarják hívni a figyelmet a hazánkban zajló erdősítésre.

Kaliforniában egy elgázolt őz is kerülhet a vacsora asztalra

A múlt héten Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom egy, a vadforgalom szabályozását érintő törvényjavaslatot írt alá, amelynek értelmében három – még nem meghatározott - területen engedélyezik a sofőrök számára az úton véletlenül elütött vadállatok hazaszállítását.

2018-ban volt az eddigi legtöbb erdőtűz Európában

Az Európai Bizottság közzétette 2018-ra vonatkozóan az európai, közel-keleti és észak-afrikai erdőtüzekről szóló éves jelentését. Európában tavaly mintegy 178 000 hektárnyi erdőt és földterületet pusztított el erdőtűz.

A szintetikus szúnyogriasztók álcáznak bennünket

A kutatók azóta próbálták kideríteni, hogy a N,N-dietil-meta-toluamid (DEET) és az IR3535 valóságban miként hat a szúnyogokra, amióta a második világháború alatt felfedezték az ilyen hatóanyagú szúnyogriasztókat.

Indul az Agrárminisztérium Országfásítási Programja

Elindult az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.