Back to top

Farmhopper: applikáció és weboldal köti össze a vásárlót és a termelőt

A Farmhopper, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet digitális innovációkkal foglalkozó részlege (EIT Digital) által támogatott legújabb innovációs projekt lehetővé teszi, hogy a környezettudatos vásárló könnyen hozzáférhessen friss élelmiszerekhez, és a termelőknek is biztosítja, hogy szélesebb közönségnek mutathassák be kínálatukat, és ezzel megfelelő fizetséget kapjanak az áruért.

A kezdeményezés „early bird” projektként indult 2018-ban, kezdetben a magyar piacra fókuszálva,

vezetője az E-Group Zrt., a projekt további partnerei közé pedig olyan jelentős intézményeket sorolhatunk, mint az OTP Bank és a KTH Royal Institute of Technology.

Számos helyen vásárolhatunk friss élelmiszert, azonban a piacoknak nem egyszerű versenyben maradnia, hiszen a vásárlónak utána kell járnia, hogy hol lesz épp az adott térségben, katalógus pedig általában nem áll rendelkezésre, amelyből a vásárló tájékozódhatna az éppen aktuális kínálatról és kedvezményekről, ráadásul a legtöbb piac csak hetente egy napon vagy rendszertelenül tart nyitva – idézi a közlemény az E-Group projektmenedzserét, Bányai Ágnest.

A Farmhopper digitális megjelenése (weboldal és mobilapplikáció) könnyen áthidalja ezeket az akadályokat, hiszen a rendszer alapjaként szolgáló szoftver platform a mezőgazdasági értéklánc összes folyamatát egy helyen kezeli majd.

Digitális közvetítőként a platformon minden szükséges logisztikai információ és a kedvezményeket is tartalmazó katalógus is elérhető lesz a vásárló számára, melynek segítségével bárki gyorsan és egyszerűen kiválaszthatja kedvenc élelmiszerét,

és leadhatja rendelését egy biztonságos kártyás fizetési megoldás segítségével, melyet az OTP Bank, Közép és Kelet-Európa egyik legnagyobb független pénzügyi szolgáltatója bocsát a projekt rendelkezésére.

A Farmhopper több, mint más weboldalak és applikációk, amelyek csupán összegyűjtik az éppen aktuális ajánlatokat, hiszen mindezek mellett még egy Házigazdát is biztosít, aki részt vesz a termelők és vásárlók közötti hálózat felépítésében, különböző események szervezésében, ahol a termelők és a vásárlók személyesen találkozhatnak, valamint a problémás eseteket is kézben tartja és segít megtalálni a közös nevezőt.

„A folyamat gyors és egyszerű: a vevők online kifizetik a vásárlás összegét, az eseményen pedig átveszik a megrendelt árukat.

Ha probléma adódna a minőséggel, vagy a mennyiség nem megfelelő, a Házigazda azonnal segít megoldást találni, vagy egyszerűen visszatéríti a vásárlás összegét.”

A Farmhopper bevezetésének első lépéseként egy átfogó piackutatást végeztek arra vonatkozóan, hogy mennyire érdeklődnek a vásárlók az online mezőgazdasági piacterek iránt.

Kiderült, hogy Magyarországon 5,7 millió 18-69 év közötti internethasználóból 800 000 kipróbálná a platformot,

10 százalékuk pedig szívesen vállalná a Házigazda szerepét is.

A platform első próbaüzeme ősszel lesz, amivel egy kisebb közösségen tesztelik a rendszer működését, a Farmhopper 2019 végén pedig egy startup létrehozásával indul útnak kezdetben Magyarországon, de a konzorcium tervei között szerepel a nemzetközi piacralépés.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

EU-brit kereskedelmi tárgyalások - az agrár- és élelmiszeripai szereplők közös nyilatkozata

Az EU és az Egyesült Királyság jövőbeli kapcsolatáról szóló negyedik tárgyalási forduló befejezése előtt a Copa & Cogeca, a Celcaa és a FoodDrinkEurope aggódik, hogy nem volt haladás az első három fordulóban, valamint amiatt az egyre növekvő kockázat miatt, hogy nem lesz megállapodás a jelenlegi átmeneti időszak végére, vagyis 2020. december 31-ig.

Torma, a gyógyító zöldség

Tormabor és tormapor, koktél, krém, pép, főzelék. E növény sokkal kreatívabban is használható, mint gondolnánk. Néhány tormakészítmény egész évben megtalálható az üzletek polcain, na nem túl sokféle. Intenzív fogyasztása idényjellegű, Karácsony és Húsvét idejére korlátozódik. Pedig sok lehetőség van az ecetes tormán túl is...

Dacoltak a koronával a spárgarajongók

Igaz, hogy az éttermi beszállítás nagyságrendje értékelhetetlenül alacsony volt az idén, hamar kiderült, hogy a spárga németországi rajongóit ez nem tántorítja el kedvenc zöldségüktől. Még mintegy három hét visszavan a spárgaszezonból, de nagyjából már leszűrhetők a következtetések.

Már vegán termékeket is kínál a Pápai

Az élelmiszergyártás új korszakába lépett a Pápai Hús Kft. A különösen a sonkáiról híres cég kizárólag növényi alapanyagokból álló vegán terméket fejlesztett ki. A Pápai Ízek néven forgalomba kerülő burgerpogácsája és szendvicsfeltétje után már újabb magas fehérjetartalmú vegán termékeken is dolgozik.

Növekedhet az uniós baromfitenyésztés

Az uniós baromfitenyésztés növekedni fog, de a koronavírus és a madárinfluenza miatt kihívásokkal néz szembe.

Oktatási honlapot indított a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elindította oktatási honlapját az Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából. A nebihoktatas.hu egy olyan platform, ahol a hivatal összegyűjtötte élelmiszerbiztonsági és fenntartható élelmiszerfogyasztás témájú, sokszínű és az elmúlt években folyamatosan gyarapodó szemléletformálási eszköztárának valamennyi elemét.

Új fejlesztés mentheti meg az oszlopoktól a madarakat

Új megoldással védik a nagy testű madarakat a Hortobágy közelében. Az E.ON, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. és természetvédelmi szervezetek, köztük a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság összefogásával hozták létre, illetve tesztelik azt az eszközt, melyet villamos hálózati oszlopokra lehet felszerelni. A szerkezet megakadályozza, hogy a madarak olyan helyen szálljanak le a hálózaton, ahol megsérülhetnek.

Akár százhektárnyi üvegház is épülhet az új kertészeti támogatással

Mintegy hatvanmilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a jövőben a kertészetekben az Agrárminisztérium múlt héten bejelentett rendkívüli támogatási programjának köszönhetően; az előzetes felmérések szerint akár százhektárnyi új, korszerű üvegház épülhet az országban - írta a Magyar Nemzet pénteki számában.

FAO: májusban 17 havi mélyponton a világpiaci élelmiszerárak

Májusban már a negyedik egymást követő hónapban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, részben a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett keresletvisszaesés hatására.

Spárgakutatások Nyíregyházán

Világszerte megközelítőleg 1,1 milliárd fős a spárgafogyasztók tábora. Nyugat- és Dél-Európában komoly kereslet van a minőségi sípokra. A 2011 és 2017 között végzett kísérletünkben egyebek közt azt vizsgáltuk, hogyan befolyásolja a sípok beltartalmát a tápanyag-utánpótlás módja.