Back to top

Százmilliárd eurós bioélelmiszer-piac

A legfrissebb adatok szerint 2017-ben az Amerikai Egyesült Államokban 40, míg az Európai Unióban 37 milliárd euró értékben vásároltak a fogyasztók bioélelmiszereket. Az EU-ban ebből a szempontból Németország vezet 10 milliárd eurós forgalommal. Mögötte Franciaország áll 7,8 milliárdos éves fogyasztással. A két ország közötti különbség azonban évről évre csökken.

Amíg az EU-ban 400 ezer biogazda van, addig az USA-ban csupán néhány ezer
Amíg az EU-ban 400 ezer biogazda van, addig az USA-ban csupán néhány ezer
Az ökológiai gazdálkodás, valamint a bio agártermék-kereskedelem világszerte jelentős ütemben bővül, bár az egyes térségeket tekintve elsősorban az európai és az amerikai lakosság a legelkötelezettebb bioélelmiszer-fogyasztó. Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Nemzetközi Szövetsége,

az IFOAM 2017-es adatai szerint a világ bioélelmiszer-forgalma 90 milliárd eurót tesz ki, ami 1999-ben mindössze 11 milliárd volt.

A 2018-as adatok még nem ismertek. Michel Reynaud, a világ legnagyobb ökotanúsító testülete, az Ecocert elnöke a világ bioélelmiszer-piacát ennél nagyobbra, 100 milliárd eurósra becsüli. A szakember júniusban Bukarestben, az IFOAM által szervezett 12. Európai Ökológiai Gazdálkodási Konferencián elmondta, hogy bár a biotermékek fogyasztása élénken nő, a világ 2015-ben mért 5 trilliárd dolláros forgalmához képest igen csekély. Bár az elmúlt öt évben Kína is megjelent az ökoágazatban, piaci szerepe még kérdéses.

Az ökológiai gazdálkodásba bevont mezőgazdasági terület nagyságát tekintve az EU jóval megelőzi az USA-t, ahol az összes termőterületnek csupán a 0,9 százalékán termelnek öko módszerekkel, míg az EU-ban ez az arány 2,9 százalék. Michel Reynaud szerint

ebben nagy szerepe van a közösségi promóciós programoknak, míg az amerikai ökofarmerek termékeik népszerűsítésében csak magukra számíthatnak.

Nagy különbség van a két térség között az ökológiai gazdálkodást folytató gazdák létszámában is; míg az EU-ban 400 ezer biogazda van, addig az USA-ban csupán néhány ezer.

Érdemes azonban a világ másik felére is tekinteni. Ausztrália bioterülete ugyanis a világ 70 millió hektáros ökológiai rendszerben művelt mezőgazdasági területének több mint a fele, közel 36 millió hektár. Ezzel az adattal azonban csínján kell bánni, hívja a föl a figyelmet a szakember, ugyanis Ausztrália bioterületeinek nagy része nagy kiterjedésű füves puszta, szavanna.

Forrás: 
magyarmezogazdasg.hu/euraktiv.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mindent helyben - fellendült a házi szörp- és lekvárkészítés

Újra fellendült a házi szörp- és lekvárkészítés. A hobbiból pedig akár mellékjövedelem is képződhet, mert mind nagyobb az érdeklődés a házi készítésű termékek iránt, a családi szükségletet meghaladó fölösleg könnyen értékesíthető.

Júliusban is emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak

Júliusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, főleg a növényi olaj- és zsírfélék, valamint a tejtermékek drágultak.

KSH: 697 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet júniusban

Júniusban az export euróban számított értéke 3,1, az importé 5,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 201 millió euróval javult, és elérte a 697 millió eurót (240 milliárd forintot) - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján pénteken.

Nagyvállalatok kihívásaira válaszolnak a hazai agrár startupok

Folytatódik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara inkubációs programja; 2020 szeptemberében indul a második NAK TechLab inkubátor, amely egyedülálló lehetőség arra, hogy a startupok vezető nagyvállalati partnerekkel dolgozzanak a piacot meghódító megoldásaikon. A programba 2020. augusztus 30-ig lehet jelentkezni.

A paradicsom íze

Többen úgy vélik, hogy a kertjükben termett paradicsom sokkal jobb, kellemesebb ízű, mint a kereskedelmi forgalomban kapható. Ennek hallatán leginkább az a válasz, hogy mindenkinek más ízlik, ezért nem lehet egységes véleményt alkotni a paradicsom ízéről sem.

A bejrúti robbanás megsemmisítette az ország gabonatartalékát

Bejrút kikötőjében történt keddi robbanás többek között megsemmisítette a libanoni központi gabonaraktárat is és az ott tárolt összes gabonafélét. A jelenlegi készletek kevesebb, mint egy hónapra elegendők, a biztonságos élelmiszerellátáshoz legalább három hónapnyi mennyiségnek kellene rendelkezésre állni.

Pizza, hamburger - házhoz rendelve tesztelt a Nébih

Öt termékkategóriában összesen 26 készételt rendelt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) termékteszt programja. Pizzák, tészták, frissensültek, hamburgerek és a távol-keleti konyha levesei kerültek a Szupermenta virtuális kosarába.

Varsó turisztikai atombombát robbantott

A kelet-közép-európai országok fővárosai irigyelhetik Varsót, amely augusztusban új turisztikai látványosságot kapott, ami ráadásul egy fillérjébe sem került a lengyel főváros önkormányzatának.

Tesco: erős a magyar pozíció, és jók a kilátások

Alaptalanok a spekulációk azzal kapcsolatban, hogy többlépcsős leépítés következhet a Tescónál - reagált az ezzel kapcsolatos sajtóhírekre a Világgazdaságnak a Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóosztálya.

Magyarország sikerrel állt ki az otthoni pálinkafőzés mellett

Magyarország következetesen kiállt amellett, hogy a saját célra történő pálinkafőzés adómentes legyen, és ez most megvalósulhat uniós szinten is - tájékoztatta Tállai András a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.