Back to top

Hat tonnát várnak hektáronként Mezőhegyesen

A korábbi 7-8 tonnás hektáronkénti termásátlag helyett csak mintegy 6 tonnás búzatermést várnak egy hektárra vetítve Mezőhegyesen. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója elmondta: az őszi és téli aszály után arrafelé már későn érkezett a csapadék.
A mezőhegyesi földeken szokásos 7-8 tonnás hektáronkénti átlaghozam helyett idén várhatóan csak 6 tonna körül alakul az egy hektárra vetített termés őszi búzából

– mondta el lapunknak Pap István a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója. Az állami cégnél már javában zajlik az aratás, az eddigi eredmények szerint azonban az ott szokásos teljesítményt már biztosan nem éri el a

Pap István
Pap István
Fotó: Kántor Mia
termés. Mezőhegyes környéként jó minőségű földek vannak, amelyet a Ménesbirtok megfelelően gépesítve, szakértelemmel művel, azonban az időjárás így is éreztette negatív hatását. Az őszi és téli aszály miatt a bokrosodás nem a megfelelő mértékben ment végbe az őszi kalászosoknál, ezért sem az árpánál, sem a búzánál nem az az eredmény születik majd, ami jobb években jellemző – tette hozzá a vezérigazgató. Országosan már valamivel jobb a helyzet, főleg a Dunántúlon javított sokat az áprilisban még rendkívül rossz helyzeten a májusi bőséges csapadék. Ez sajnos nem mondható el az ország több más részéről sem, Mezőhegyes környékén kevés, későn érkezett csapadékot regisztráltak csupán.

Igaz, a most várt hat tonnás hektáronkénti átlag még így is mintegy 20 százalékkal haladja meg az országos átlagot.

A szántóföldi növénytermesztés legfőbb, legjelentősebb szelete Mezőhegyesen a hibrid kukorica vetőmag előállítása. Ezen felül a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. szarvasmarhákat és természetesen lovakat is tart, vagyis ezeknek is állít elő tömegtakarmányt, elsősorban silókukoricát és lucernát. Ezen felül a szántóföldön

Búza szortírozása Mezőhegyesen
Búza szortírozása Mezőhegyesen
Fotó: Kántor Mia
a klasszikus, megszokott növényeket termesztik. 1600 hektáron őszi búzát, ebből 500 hektáron vetőmag-búzát állítanak elő, de van idén 800 hektárnyi napraforgó, ezer hektáron takarmánykukorica, és mintegy 900 hektárnyi szóját is termesztenek, amely jó váltónövénye a vetőmag-kukoricának. Általában a hozamok sem számítanak rossznak, tavaly őszi búzából 7,8 tonnás, takarmánykukoricából 10, vetőmag-kukoricából 3,9 tonnás hektáronkénti terméshozamot produkáltak, napraforgóból ugyanennyit, szójából pedig 3,6 tonna termett egy hektáron.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

842 ezer forintot dobnak a kukába

Évente mintegy 2,8 tonna élelmiszert, azaz 842 ezer forintnak megfelelő táplálékot dob ki egy átlagos amerikai egy friss felmérés szerint. A megdöbbentő adatok nem csak a fejlett világra jellemzőek: más-más okokból, de az egész világon jelentős a pazarlás.

Megújítva vehették birtokba a XIX. kerület lakói a Kúttói-parkerdőt

Parkerdővé alakították a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti erdőterületet. A Pilisi Parkerdő Zrt. és a XIX. kerületi önkormányzat együttműködésében megvalósuló fejlesztés során sportpályákat, futókört, erdei edzőparkot és játszóteret, valamint kutyafuttatót létesítettek.

Az agrárminiszter nagyra tartja a fűszerpaprika-termelők munkáját

A Kalocsai Érsekkertben lenyűgöző látvány és fergeteges hangulat fogadta a XXX. Kalocsai Paprikafesztiválra látogatókat, paprikafüzérekkel, népművészeti és néptáncbemutatóval, vásári árusokkal, játszótérrel és koncertekkel. A kiállítói pavilonokban fűszerpaprikafajták és -termékek széles választékát mutatták be.

Csemegekukoricában is gyorsan megtérül a csepegtetőöntözés

A FruitVeB a dunaföldvári Somos Kft.-nél tartotta öntözéstechnikai bemutatóját. Az egyik házigazda, Lajkó Péter megerősítette, hogy a víz- és tápanyag-takarékos csepegtetőöntözéssel gyenge talajon is kiváló csemegekukorica-hozamok érhetők el.

Döbbenet: a miniszter élelmiszer-felhalmozásra szólított fel!

Nagy-Britannia iskoláinak napokon belül tervet kell kidolgozniuk az élelmiszerkészletezésre és annak biztosítására, hogy a diákok megfelelő ellátásban részesüljenek egy no-deal Brexit esetén is. A brit egyetemek már egy hete WC-papírt halmoznak fel.

Egyelőre maradnak a hideg hajnalok

Csak kevés helyen öntözte számottevő csapadék a talajt a hét elején átvonult, és jelentős lehűlést hozó hidegfronthoz kötődően. A hét legvégéig is száraz, jellemzően napos idő segíti a kapás növények betakarítását, és a repce vetését. Ugyanakkor hideg hajnalokkal, többfelé talajmenti fagyokkal is számolni kell. Változékony, csapadékosabb, de enyhébb idő a jövő hét elejétől várható.

Dél-Koreába is betört az afrikai sertéspestis

Dél-Korea szerdán megerősítette: már a második afrikai sertéspestises megbetegedést észlelték egy, az észak-koreai határ közelében lévő telepen. Fennáll a veszélye, hogy az ország 11 milliós állatállománya fogja megsínyleni a vírus megjelenését.

Mennyi pénzt ér a precíziós gazdálkodás?

Európai uniós elemzések alapján a szántóföldi növénytermesztésben az auto­matikus kormányzás, illetve a munkagépek nyomon követésének bevezetésével hektáronként 2 euró takarítható meg.

Szombaton utoljára pöfög Rezét, mielőtt megkezdik a felújítását

Izgalmas programokkal várják a látogatókat a pörbölyi Ökotursiztikai KÖzpontban a Gemenci Állami Erdei Vasút napján, szeptember 21-én. Ezen a napon minden a vasút körül forog, és Rezét gőzös fejújítás előtti utolsó járatainak egyikével is utazhatnak a Gemenci erdőben kirándulók.

A gabonák vad rokonai jelenthetik a megoldást a klímaváltozásra

Élelmiszernövényeink vadon termő rokonai óriási genetikai változatosságot hordoznak magukban. Ezek között a gének között pedig megoldást találhatunk arra, miképp tudjuk "klímaállóvá" tenni kultúrnövényeinket is.