Back to top

A méhek szerepe a napraforgó-termesztésben

A napraforgó hazánkban a legnagyobb területen (több mint 600 ezer hektár) tenyésző méhlegelő. A méhészek számára az egyik, de vannak területek, ahol a legfontosabb árumézet adó növénnyé vált az elmúlt években. Virágjának felépítéséről és méhészeti jelentőségéről szól írásom.

A napraforgó alapvetően rovarmegporzású növény, a szél szerepe a megporzásban nem igazán jelentős. Termékenyülési rendszerét tekintve hímnős egyedek csoportja, amelyek idegentermékenyítésre, kölcsönös megporzásra (allogámia) szorulnak.

A fészekvirágzat a napraforgó legjellegzetesebb szerve (1. ábra). Külső peremén helyezkednek el a sárga nyelves virágok, amelyek meddők, kizárólag a rovarok csalogatását szolgálják (2. ábra). A napraforgó fészekvirágzatának belső felén találhatók a kétivarú hímnős csöves virágok, amelyek idegen termékenyülését a dichogámia (a porzó és a termő nem egyidőben válik ivaréretté) biztosítja. Ez a napraforgó esetében proterandrikus, azaz a pollen kiszóródása a portokcsőből megelőzi a bibe ivaréretté válását. A csöves virágok felnyílása a földrajzi szélességtől és a hőmérséklettől függő napi ritmust követ. A virítási állapot alapján a csöves virágoknál megkülönböztetnek porzóérett és termőérett virítási szakaszt. A csöves virágok egyenként 2-3 napig nyílnak.

1. ábra: A napraforgó virágzatának keresztmetszete
A fészekvirágzatban a csöves virágok nyílása egymás után, szakaszosan történik, mégpedig a tányér perifériájáról indulva a középpont felé tartva.

Jellemzően egyszerre 3-4 csöves virágkör van ugyanabban a virítási állapotban. A virágzási állapot alapján a körök sorrendje kívülről befelé haladva a következő: termékenyült virágok (hervadt bibék), termőérett virágok (két ágra széthajló bibék), porzóérett virágok (kiemelkedett portokcsövek), sárga és zöld virágbimbók (3. ábra). A tányér virítása 5-10 napig tart.

2. ábra: A nyelves virágok pártalemezeinek típusai
A természetben a napraforgók idegentermékenyítését csak a méhalkatúak (mézelő méhek, vadméhek) végezhetik el eredményesen a virágzatot látogató rovarok közül. Ezek a méhalkatú megporzók hosszú szájszervvel, erős testszőrzettel rendelkeznek, jó és rendszeres viráglátogatók, nektárgyűjtésre specializálódtak, egy részük pollengyűjtő is. Könnyen hasznosítják a csöves napraforgóvirágok nektárját és virágporát. Közülük a mézelő méhek kiváló virághűséggel is rendelkeznek, és tudatosan telepíthetők. Az idegen termékenyülés a mézelő méh és egyes vadméhek testén áthozott virágporral történik, a virítás teljes időszaka alatti rendszeres viráglátogatások során. A megporzó virágpor származhat másik napraforgófajta tányérjáról, a saját napraforgófajta másik tányérjáról vagy ugyanazon tányéron belüli másik csöves virágról is. Gyakoriságát és eredményességét tekintve első helyen a két első lehetőség áll, nem ritka azonban a harmadik sem.

A napraforgó csöves virágai jellegzetes virágszerkezetükkel ezekhez a rovarokhoz alkalmazkodtak az evolúció folyamán, elősegítve így a sikeres rovarmegporzást.

A csöves virágnak nagyon fontos része a rovarcsalogatásban, ezáltal a megtermékenyülésben szerepet játszó nektármirigy, amely a nektár­termelésért felelős.

A méhek ingerlik a bibét

3. ábra: Különböző fejlődési állapotban lévő csöves virágok
A vadméhek és a mézelő méhek utódaiknak virágport (a mézelő méhek a család számára nektárt is) gyűjtenek, eközben a virágokat sorra látogatva idegen pollent juttatnak a testükről az érintett bibék felszínére, egyúttal azok mechanikai ingerlését is elvégzik. Ez nélkülözhetetlen a jó megtermékenyüléshez.

A méhek ugyanis a bibék felszínét megsértve alkalmassá teszik azt a tüskés felületű napraforgópollenek elfogadására.

A bibe ingerlésének élettani alapja van, mivel a bibe a méhek beporzásához alkalmazkodott. Az ingerlés nélkül sokkal rosszabb lesz a megtermékenyülés (pl. ilyen eset fordulhat elő, ha a bibére szél juttatja a virágport). A méhek tehát nem csak a nehéz és könnyen összecsomósodó napraforgópollen szállítását végzik el a megporzás folyamán, hanem a bibék mechanikai ingerlését is. Szerepük ezért a napraforgó megporzásában nélkülözhetetlen. Egy-egy virágzaton belül a méhek rendszerint néhány cm-es utat tesznek meg, és eközben 20-30 virág bibéjét érintik. A megporzó rovaroknak köszönhető idegentermékenyülés kedvező hatással van a termés nagyságára és beltartalmára, valamint a magvakból fejlődő növények fejlődési erélyére. Egy házi méh átlagosan kb. 1 percet tölt egy virágzatban. A napraforgón az egy virágzatban eltöltött idő, az egy virágzatban meglátogatott virágok száma és az egy virágra fordított idő rendkívül állandó. A napraforgó ezzel meglehetősen különleges helyet foglal el a termesztett növények között.

Az, hogy a méhek egy virágzatban nem túl sok virágot látogatnak, az idegen megporzás tekintetében előnyös, mert így nagyobb a valószínűsége annak, hogy az érintett virágok legtöbbjén idegen megporzás történhet.

Legfontosabb időszak a napraforgó külső és főleg középső virágköreinek nyílása a megporzás tekintetében.

A napraforgótáblák közelében elhelyezett méhkaptáraktól távolodva fokozatosan csökken a megtermékenyülési ráta, és nemcsak a termés mennyisége, hanem a kaszatok olajtartalma is kevesebb. Egyértelmű tehát, hogy a beporzó mézelő méhek igen hasznos tevékenységet folytatnak a napraforgó-termesztők számára.

Amennyiben a rovarmegporzás valamilyen okból elmarad, a termőérett virágok két ágra széthajló bibéinek karéjai még inkább lefelé görbülnek (bekunkorodnak), így a pollent befogadó felületük a bibeszárhoz tapad és érintkeznek a saját pollenjükkel. Ezért ha a tányéron belüli csöves virágokról vagy más egyedek tányérjairól nem kerül pollen a bibére, az öntermékenyítés mechanikailag lehetséges. Az öntermékenyítést a bibe megsértésével a tripszek is segítik. (A tripszek vagy más néven rojtosszárnyúak apró, jellegzetes formájú rovarok.)

A megtermékenyítésnek azonban akadálya lehet az öninkompatibilitás, az öntermékenyülést gátló mechanizmus. Ez egy genetikai tényezők által meghatározott, de nemesítéssel változtatható tulajdonság. Öntermékenyítés a napraforgónál genetikai önkompatibilitás (saját virágpor elfogadása) megléte esetén lehetséges.

A napraforgó-nemesítésben a beltenyésztéses hibridek előállításának folyamata tulajdonképpen, a termékenyítési rendszerek megváltoztatásának láncolataként is felfogható.

A napraforgó természetes párosodási rendszerét néhány generáción keresztül mesterségesen öntermékenyülővé alakítják át (beltenyésztés), majd a hibrid előállításakor a beltenyésztett anyai és apai vonalakat egy irányított keresztezés során idegen termékenyítéssel párosítják.

A napraforgóhibridek anyai vonalainak szaporítása és a vetőmagjainak előállítása üzemi méretekben rovarmegporzás nélkül lehetetlen.

A kedvező megporzás érdekében – hazai kísérletek és széles körű gyakorlati tapasztalatok alapján – az árutermelő napraforgótáblákon hektáronként 3-4 átlagos erősségű mézelő méh­család jelenléte szükséges.

Más növények elvonó hatása miatt a hatékony megporzás érdekében a házi méheket a virágzás kezdete után (kb. 10%-os virágzásban) tanácsos kihelyezni közvetlenül a virágzó napraforgótábla mellé vagy annak közvetlen közelébe.

A házi méhek a jobb megporzás és megtermékenyítés érdekében termesztés-technológiai elemként alkalmazható pollenvektorok lehetnek a naprafogó-termesztésben a méhészek és a növénytermesztők kölcsönös együttműködése esetén. Egy ilyen szakmai együttműködés mindkét fél számára hasznos és jövedelmező!

Dr. Lajkó László

c. egyetemi docens

Phytopatent Kft., Budapest

Forrás: 
Méhészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Méhészet 2019/6 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ukrajnában bezárt az utolsó hízott libamájat előállító üzem

Az egyik weboldalon áprilisban megjelent egy rejtett kamerás videófelvétel Ukrajna egyetlen, hízott libamájat előállító telepéről. Az Egyesült Királyságban több étterem is úgy reagált erre, hogy étlapjáról levette a hízott libamájat.

500 millió méh pusztult el Brazíliában

Csak Rio Grande do Sul szövetségi államban 400 millió méhtetemet találtak, a méhészek négy államból jelezték a kolóniák tömeges pusztulását.

A fölmelegedéssel új kártevők jelentek meg

Az idén a mezőgazdaságban az időjárási károk minden fajtáját megéltük, szeszélyes váltakozásban. Nem csoda, hogy a debreceni FarmerExpo kertészeti tanácskozása az éghajlatváltozásról és annak következményeiről szólt. Előrejelzések szerint a hőmérséklet biztosan emelkedni fog, a csapadékmennyiség kevésbé változik, de a rövid, intenzív esők közt hosszabb száraz időszakok várhatók.

Növényvédelmi előrejelzés – Szárazságkedvelők előnyben

Most a száraz és meleg időt kedvelő károsítók szaporodtak fel a kertekben: a lisztharmat, a molyok, a vértetű, és persze a túlságosan is jól ismert poloskák. A nedvességkedvelő gombás fertőzéseknek alapvetően nem kedvezett az időjárás, nagy lehet azonban a különbség az egyes kertek mikroklímája között, nem árt tehát a felderítés.

Szeretjük is, meg nem is a direkttermőket

Direkttermők alatt a szőlőfajták azon csoportját értjük, amelyek az amerikai Vitis labrusca leszármazottai, európai „vinifera-vért” nem is hordoznak. Nevüket onnan kapták, hogy részleges ellenállóságuk miatt alanyra oltást nem igényelnek, vagyis közvetlenül, direkt módon is képesek teremni. A termő fajták egy sokat vitatott csoportja ez, bizonyára sokan összekötik a nevüket a rókaízzel és a gyenge minőséggel.

Megnyílt a világ egyik legkülönösebb hotelje - szobanövényeknek

Sokféle hotel létezik már a bababaráttól a kutyabaráton át, de olyan, ahol csak szobanövények szállhatnak meg még nem volt. Álmodtak egy nagyot az alapítók, megkönnyítik a növénytulajdonosok nyaralását, és még jó reklámot is csinálnak maguknak.

A spanyolviaszt találták fel a német pártok a húsadóval, de még azt is rosszul

Érdekes véleménycikket írt a német agrarheute.com portál munkatársa a tervezett húsadóval kapcsolatban. Azt fejti ki, hogy Németországban civil kezdeményezésre már működik egy hasonló, ám valóban jól kitalált rendszer. Miért nem inkább amögé áll be a törvényhozás? – teszi fel a kérdést.

Méhbarát tojások: a szabadtartású tyúk esete a poszméhekkel

Egy nagyszabású projekt indult a beporzók védelmére: a cél, hogy a gazdák adjanak át a területükből egy kis részt a méheknek. Az eredmény önmagáért beszél, hiszen a méhek száma 55 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest.

ASP Bulgária: A termelők tüntettek, hogy ne kelljen leölniük állataikat

Az afrikai sertéspestis (ASP) terjedése elérte már Bulgáriát is, bár erről eddig keveset hallhattunk. Sajnos, a betegség itt a házisertés-állományt is érinti olyannyira, hogy az elmúlt hetekben mintegy 130 000 állatot kellett leölni a vírus megjelenése miatt az ország nagy, kereskedelmi gazdaságaiban.

Szupercella, jégverés Észak-Magyarországon: hogyan alakulhatott ki?

Sok helyen tart még a helyreállítás a keddi vihar után, ami óriási károkat okozott főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Volt ahol teniszlabda nagyságú jég is esett. Az észak-keleti térséget már nem először éri nagy kár a jégeső miatt ezen a nyáron. Nem működik ott a jégkárelhárító rendszer - kérdeztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától?