Back to top

Méreten aluli harcsákkal bukott le egy halász

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) egy, méreten aluli szürkeharcsákat megtartó halászt ért tetten július elején, a Sajó térségében. A kifogott, majd jogosulatlanul megtartott halakat szerencsére élő állapotban sikerült visszajuttatni a vízbe.

Július első hetében, a Sajó folyó partján vontak ellenőrzés alá egy halászati tevékenységet folytató személyt az állami halőrök. Noha az érintett rendelkezett állami halászjeggyel és területi engedéllyel, jogsértést követett el, amikor kifogott és meg is tartott öt darab méreten aluli szürkeharcsát.

A szürkeharcsa kifogható legkisebb mérete legalább 60 cm, ezzel szemben a halász által kiemelt legkisebb hal mindössze 20 cm-es volt és a legnagyobb példány mérete sem haladta meg a 35-cm-t.

A szürkeharcsa naponta kifogható darabszám-korlátozással is védett (3 db/nap), ezért a halásznak mind a méretre, mind pedig a darabszámra vonatkozó korlátozás megsértése miatt felelnie kell.

Az ügyben a Nébih közigazgatási eljárást indított. Az ellenőrök gyors és hatékony intézkedésének köszönhetően, a halakat élő állapotban sikerült visszaengedni a vízbe.

Halállományunk nemzeti kincs, melynek védelme mindannyiunk kötelessége. Kérjük, ha horgászattal, halászattal vagy halkereskedelemmel kapcsolatos szabálytalanságot észlel, jelezze azt az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen!

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Klímaváltozás: halálra főtt félmillió kagyló

Az elpusztult kagylókra Új-Zéland partjainál, a sziklák között elterülve bukkantak rá, az emelkedő hőmérséklet miatt gyakorlatilag élve megfőttek. A szakértők szerint a jövőben hasonló jelenségekre lehet számítani a klímaváltozás miatt.

Nélkülözhetetlenek a gazdák a rendkívül értékes vizes élőhely fenntartásában

A február különös jelentőséggel bír a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó vizes élőhelyek esetében: ekkor kezdenek fészkelni a rétisasok, s rendszerint ilyenkor töltik fel a kiemelt jelentőségű vizes élőhelynek számító Biharugrai-halastavakat is. A természetvédelmi szakemberek éppen ezért a gazdálkodókkal szorosan együttműködve igyekeznek biztosítani a környék háborítatlanságát.

Új pályázati lehetőség az állatok egészségéért és jólétéért

2020. március 31-ig nyújthatóak be előpályázatok az ICRAD program támogatásával megvalósuló kutatási projektekre. A transznacionális együttműködési és kutatási projektekhez finanszírozást nyújtó program főként az állatokat érintő járványügyi veszélyekre fókuszál, s ennek jegyében kiemelten támogatja a diagnosztikai eljárások és az új vakcinák fejlesztésére irányuló kezdeményezéseket.

Új nyomtatvány szükséges a lovas szolgáltatási vizsgákhoz

A Nébih felhívja a lovas szolgáltatók figyelmét, hogy az e tevékenységbe bevont lovak jelentős részének lejárt a hatósági bizonyítványa. Az előírások szerint a vizsgálatot ötévente meg kell ismételni. A Nébih oldalán elérhető a bizonyítvány megszerzéséhez szükséges bejelentő nyomtatvány.

Határérték feletti mennyiségben talált káros anyagot a Nébih egy kakaóporban

Határérték felett tartalmaz káros anyagot a Tesco által forgalmazott, saját márkás kakaóporok egyike - olvasható a jogsértések listájában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján.

FeHoVa: ismert horgászokkal beszélgettünk a legnépszerűbb módszerekről

A magyar horgász- és vadászközösség ünnepe volt a 27. FeHoVa, melyen nemcsak a legújabb termékek, hanem ismert szakemberek és versenyzők is várták az érdeklődőket. Lapunk egy pergető- és egy feeder-specialistát kérdezett a hazai horgászok szokásairól.

Az időjárás a legnagyobb gazdasági kockázat

A klímaváltozás mezőgazdasági termesztésre, élelmiszerbiztonságra gyakorolt hatásait, az újonnan érkezett károsítókat, invazív fajokat, az ellenük folytatott küzdelmet, a kereskedelmi globalizáció élelmiszer-biztonsági kockázatait mutatja be a Vajdahunyadvárban nyílt "Változó világunk kihívásai" című kiállítás.

Halat és vadat a mindennapokba

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás egyik kiemelt feladata a vad- és halhúsfogyasztás népszerűsítése. Ezeknek a húsoknak a gasztronómiáját kívánja konferenciasorozat keretében megismertetni a közönséggel az Egy a Természettel Nonprofit Kft. szervezőiroda. Az idei FeHoVa-n helyet kapó konferencia ezeknek a húsoknak a mindennapokba való beintegrálására hívja fel a figyelmet.

Magyarország több mint 40 millió euró értékben exportál halat

Magyarország évente több mint 40 millió euró értékben exportál édesvízi halat - írja szombati számában a Magyar Hírlap.

Szuperétel, rendkívül egészséges, mégis gond van vele

Ez a szuperételként is emlegetett gyümölcs rengeteg jótékony tulajdonsággal rendelkezik. Évről évre nagyobb az igény rá, ezzel viszont egyre komolyabb gondokat okoz.