Back to top

Gemenc szabadidőpark épül Baján

Baja szívében, a Petőfi-szigeten a munkaterület átadásával elindult a Gemenc Játszópark és Sportpálya kialakítása. Az új kulturális és közösségi tér 24,35 millió forintból valósul meg, az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alap nem visszatérítendő támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében.

A Baja Város Önkormányzatának tulajdonában lévő területen, a meglévő játszótér elemeinek felhasználásával alakítja ki a Gemenc Zrt. a Gemenc Játszópark és Sportpálya elnevezésű új kulturális és közösségi teret. Gemenc szimbólumainak, értékeinek, jellegzetességeinek, illetve a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ sajátos motívumainak felhasználásával emeli be a projekt a város szívébe Gemencet, környék egyik legkiemelkedőbb és legtöbbet látogatott természeti látványosságát.

A közösségi téren nemcsak kikapcsolódhatnak, mozoghatnak a gyerekek, fiatalok, családok, a fejlesztés célja az is, hogy az új játszópark a természet megismerésére, szeretetére tanítson.

Fercsák Róbert, Baja város polgármestere kiemelt támogatásáról biztosította a projektet, hiszen az idei esztendőre meghirdetett Fiatalok Éve kezdeményezés fontos eleme a játszótér korszerűsítése. A kivitelezés részeként a fejlesztéssel érintett terület délkeleti részén található, lelkes fiatalok által épített, leromlott állagú kerékpárpálya is kibővül, megújul annak érdekében, hogy a sportolásra vágyó fiatalok is lehetőséget kapjanak a testmozgásra.

Fotó: Gemenc Zrt.

Forrás: 
Gemenc Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az Agrárminisztérium támogatja az erdészeti facsemeték termelését

Az erdészeti és energetikai szaporítóanyag-termelés fejlesztésnek fontosságára hívta fel a figyelmet Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács küldöttgyűlésén a budapesti Erdészeti Információs Központban.

Zoltán megérdemelt pihenését tölti Szudánban, miután párjával három fiókát felnevelt

Közel egy hónapos utazással, 5100 kilométer repülés után október elején Szudánba érkezett az egyetlen jeladós gemenci fekete gólya.

Erős keresletre támaszkodhat a faipar

Kreatív iparág lett a faipar Magyarországon, de az olcsó ázsiai import nagy kihívás. Az európai fogyasztókhoz hasonlóan a magyarok is gyakran vásárolnak drágább nyugat-európai termékek helyett például kínait.

Az erdő volt a középpontban Nyíregyházán

Számos programmal készült a XXIII. Erdők Hetére a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete és a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola.

Konferencia az erdők gépesítéséről Sopronban

Nemzetközi szimpóziumnak ad otthont az erdők gépesítéséről Sopron. A Liszt-központban hétfőn kezdődött konferenciára a világ minden részéről érkeztek szakemberek.

Az idő igazolta az 50 éve megfogalmazott célok helyességét

Ötven éves a Pilisi Parkerdő. Fél évszázad egy erdő életében is jelentős időszak, egy erdőgazdaság szempontjából pedig teljes korszak. A kerek évforduló megünneplésére a Budakeszi Erdészetben gyűltek össze a meghívottak, és emlékfát is ültettek.

Turbóakác: a gyorsaság és a vastagság számít

A Silvanus Csoport Kft., dr. Kapusi Imre fajtáinak továbbvitelével, a fajtajogok kizárólagos átvételével, tíz éve foglalkozik gyorsan növő erdészeti fafajok, elsősorban akác nemesítésével. Az ország több területén végeznek kísérleti erdősítéseket. A Turbo Obelisk nemesakác-fajtajelölteket az OMÉK-on népszerűsítette a cég.

Sport és természetismeret: kerékpártúra a NYÍRERDŐ-vel

Ismét kerékpártúrát rendezett a NYÍRERDŐ Zrt. Fehérgyarmati Erdészete. A „Két keréken a NYÍRERDŐ-vel”elnevezésű programot az erdőgazdaság rendszeresen megrendezi, hiszen az itt dolgozók nagyon fontosnak tartják a gyerekek környezeti nevelését.

Megújítva vehették birtokba a XIX. kerület lakói a Kúttói-parkerdőt

Parkerdővé alakították a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti erdőterületet. A Pilisi Parkerdő Zrt. és a XIX. kerületi önkormányzat együttműködésében megvalósuló fejlesztés során sportpályákat, futókört, erdei edzőparkot és játszóteret, valamint kutyafuttatót létesítettek.

Minden tenyérlenyomat egy fával gazdagítja az erdőt

Nem szabad veszni hagyni az erdőket, fel kell készíteni őket a környezeti kihívásokra és törekedni kell a fával borított terület növelésére - hangsúlyozta Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár a 700 gyermeket fogadó IV. Erdővarázs Családi Napján.