0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tollas akrobaták a cívisvárosból

Hazánkban az 1980-as évek óta importált birminghami pergő és a debreceni pergő a két legnépszerűbb pergő fajta, meg kell azonban jegyeznünk, hogy 2005 óta folynak kísérletek a magyar pergő kitenyésztésére, amely egyedek lényegében a birminghami pergő fajtából kiválogatott és továbbtenyésztett galambok.

A pergőgalambok közös jellemzője, hogy szállás közben gyors egymásutánban átfordulások (általában hátra szaltók) sorozatát hajtják végre. A pergés a pergőgalambok veleszületett, öröklődő tulajdonsága. Sokan azt gondolják, hogy a pergőgalambok a ragadozó madarak támadása elől pergéssel, bukással próbálnak menekülni, ez azonban nem igaz:

mivel a galambnak a pergése előtt a sebességét csökkentenie kell, esélye sem maradna menekülésre.

A pergés élettani alapjai nem ismertek, egyes feltételezések szerint az agy működésének zavaraira vezethető vissza, más feltételezések szerint az egyensúlyérzés problematikája okozza. Tudományos vizsgálatok ezeket a feltevéseket sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudták.

Ha a debreceni pergő származását egyszerűen akarnánk leírni, úgy hivatkozhatnánk a szinte általános megfogalmazásra: a debreceni pergőt Debrecenben és környékén az 1800-as évek utolsó évtizedeitől tenyésztették ki, a keleti pergő, a belső-ázsiai pergő és a perzsa pergő fajták keresztezésével.

A legvalószínűbb elmélet szerint a fajta kialakítása az 1882-ben Kis-Ázsiából importált pergőkkel kezdődött,

melyet több fajtával is kereszteztek, s ezért az 1936-ban Lipcsében tartott galambkiállításon az itthonról vitt pergők külleme már oly mértékben eltért a keleti pergők küllemétől, hogy azokat keleti pergőnek nem ismerték el. Az új fajtát hosszas huzavona után (mivel a fajta kitenyésztésének komoly bázisai voltak más városokban is) debreceni pergőnek nevezték el.

Írásunk Dr. Zsolnay Miklósnak a Kistermelők Lapjában megjelenő részletes cikke alapján készült.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu