Back to top

Nem csak üres mekegés: érzelmeket közvetítenek a kecskék

A londoni Queen Mary Egyetem által vezetett kutatás kimutatta, hogy a kecskék képesek a legapróbb érzelmi változásokat is felismerni társaik hangjelzéseiben.

Ehhez a kutatók rögzítették a kecskék hívóhangját oly módon, hogy az vagy pozitív, vagy negatív töltetet hordozott. Ezt később egy hangszórón keresztül lejátszották egy másik egyednek. A kísérlet során három különböző hívóhangot játszottak minden kecskének: az első kettő egymással ellentétes  hangulatú hívójel volt, harmadjára pedig egy véletlenszerű érzelmi töltetettel rendelkezőt játszottak le. A kísérlet során vizsgálták az állatok viselkedésében és fiziológiájában bekövetkezett változásokat is.

A kutatók mind a hangot kiadó, mind az azt vevő kecske érzelmi állapotát is megfigyelték.

Arra is ügyeltek, hogy a felhasznált mekegések minden esetben hívóhangok legyenek, így a kiértékelés során a fogadó fél reakcióját mindig az abban foglalt érzelem határozta meg, nem pedig maga a hang funkciója.

Az eredmények alapján megállapították, hogy amennyiben a hang érzelmi töltete változott, az hatással volt a kecskék viselkedésére is – ez alapján tehát úgy tűnik, hogy képesek felismerni társaik érzelmeit a kiadott hang alapján.

A Roehamptoni Egyetemmel, ETH Zurich-el és a Turini Egyetemmel közös munka a Frontiers of Zoology lapban jelent meg. A kutatás eredményeképpen azt is kimutatták, hogy

a pozitív érzelmekre adott válaszként a kiskérődzők szívritmusa gyorsult, míg lassult, amennyiben negatív hangulatú mekegést játszottak le nekik.

Ez alapján kijelenthető, hogy nem csak képesek felismerni fajtársaik hangulatváltozását, de az saját érzelmeikre is hatással van.

Luigi Baciadonna, a tanulmány vezetője elmondta: „Az érzelmek szociális kommunikációját a nem emberszabású állatoknál meglehetősen kevéssé értjük annak ellenére, hogy fontos témáról van szó. Az eredményeink alapján azonban úgy tűnik, hogy ezek az állatok nemcsak figyelmesek, hanem érzékenyek is a többi egyed hangulatának változására.”

Sok erős szociális kötődéssel rendelkező faj él olyan környezetben, ahol a vizuális kontaktus nem mindig lehetséges. Ebből adódóan

evolúciós előnyt jelent egy olyan képesség, melynek segítségével a fajtársak hangjából képesek megállapítani azok érzelmi állapotát.

A tanulmányt vezető másik szerző, Elodie Briefer szerint: „Az érzelmek vokális kifejezése és megosztása a fajtársakkal, illetve a képesség hogy ezt felismerje a másik fél, előre vetíti azt, hogy az egyedek képesek együttműködni egymással és erősíteni a csoporton belüli szociális kapcsolatokat.”

Dr. Alan McElligott, a tanulmányt vezető harmadik szerző hozzátette:

„Az, hogy képesek felismerni a fajtársak érzelmeit, illetve az hatással is van az egyedekre, más fénybe helyezi azt, ahogyan a háziállatainkkal bánunk, különös tekintettel a haszonállatokra.”
Forrás: 
sciencedaily.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fajtaklubot alapítottak az őshonos baromfifajta-tenyésztők

Összefogtak a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségén belül a magyar fajtákat tenyésztő gazdák. Kezdeményezésük mögött semmiféle anyagi megfontolás nincs, céljuk tisztán a hazai baromfi génkincs megőrzése, bemutatása és népszerűsítése.

Háziállatainkat is veszélyeztetik - Kullancsok által terjesztett betegségek

A körülöttünk élő háziállatfajok szinte mindegyikében okoznak különféle megbetegedéseket a kullancsok. Ezek a betegségek nem söpörnek végig állományokon, állatról állatra nem terjednek, az élősködők „csak” a betegségek kialakulását idézik elő.

Indul a 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási csomag második üteme

Hétfőn, július 13-ától indul a kormány által a Gazdaságvédelmi Alapból az agrártárca részére rendelkezésre bocsátott, többletforrás terhére meghirdetett Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (NÉV Program) második üteme – közölte Nagy István agrárminiszter.

Sikeres volt a madárinfluenza járvány elleni harc, indulhat az újratelepítés

Sikerült megállítani a madárinfluenza terjedését Magyarországon, így július 10-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását. Az intézkedéssel párhuzamosan – szigorú hatósági kontroll mellett – megkezdődhet az érintett telepek újratelepítése is.

Veszélyes kihívás az állatok ijesztgetése

Fiatalok kihívás formájában arra biztatják egymást, hogy házi- és haszonállatokat ijesszenek meg, és erről videó posztban számoljanak be az interneten. Az állattartók a veszélyekre figyelmeztetnek.

Jobban teljesítenek a gyepek a szén-dioxid megkötésben, mint a fák

A rétek és legelők hatékonyabbak a szén-dioxid megkötésben, mint az erdők. Egy új tanulmányból kiderül, hogy a klímaváltozás, hogyan változtatta meg az eddigi szemléletet.

Az angus marhákban megtalálta a számítását

Havi rendszerességgel megjelenő cikksorozatot indítunk a Magyar Mezőgazdaságban. Olyan családi gazdaságokat mutatunk be, amelyeket a generációváltás eredményeként fiatal, ambiciózus gazdálkodók vezetnek. Az első részben az angus szarvasmarhákat is tenyésztő, azok húsát saját vágópontjukon feldolgozó kisoroszi Molnár Családi Gazdaságról, illetve annak ügyvezetőjéről, Molnár Bencéről olvashatnak.

A legeltetés művészete

A legeltetés a gyepek kezelésének legelterjedtebb módja, és természetvédelmi szempontból is kiemelkedően fontos. Ugyanakkor az állatok legelési szokásai nemcsak fajonként, hanem gyakran fajtánként is eltérőek lehetnek. Az ezzel kapcsolatos tudnivalók alapjait Burinda Tamás, a Hortobágyi Nonprofit Kft. gazdálkodási osztályvezetője összegezte lapunknak.

Továbbra is zárva Németország legnagyobb húsfeldolgozója, egyre zsúfoltabbak az állattartó telepek

Válságtanácsot szorgalmaz a szövetségi állatorvosi kamara, mivel továbbra sem folyik termelés a Tönnies koronavírus-gócponttá vált üzemében, így napi több tízezer darabbal csökkent Németország vágóhídi kapacitása. Sürgősen megoldást kell találni az állattartó gazdaságok és az állatok érdekében – hívják fel a figyelmet.

Genetikusok célkeresztjében a magyar mudik bundája

A magyar kutyafajták közé tartozó mudik örök kíváncsi, rendkívül tanulékony ebek. Megragadó egyéniségük mellett bundájuk változatos színe és mintázata is különlegessé teszi őket, méghozzá nemcsak a kutyatartók, de a genetikusok számára is.