Back to top

Olcsó laborhús két éven belül

Hat évvel ezelőtt mutatták be a laborhúst, akkor még egy hamburgernyi, szaftos műhús 80 millió forintba került. Egy holland start-up 2021-re szeretné elérni hogy ipari mennyiségben és olcsón gyárthasson laborhúst.

A tudatos vásárlás elterjedése, a klímaváltozás hatásainak figyelembevétele, az igény a környezetvédelem minél szélesebb körű kiterjesztésére, illetve az élelmiszerbiztonság kérdésé mind-mind olyan szempontok, melyek a vásárlók körében egyre inkább előtérbe helyzeték a hagyományos hústermékeket helyettesítő megoldásokat.

Jelenleg a növényalapú termékek látványos növekedését éljük, amit talán az szemlétet a legjobban, hogy az egyik ilyen profilú, ismert cég, a Bexond Meat részvényeinek árfolyama pár hónap alatt a háromszorosára ugrott.

A következő jelentős trend az elemzők szerint a laborhús elterjedése lesz. Egy holland start-up a Mosa Meat társalapítója, Mark Post mutatta be hat éve az első laborhúst, melynek előállítása akkor még 80 millió forintba került. A Mosa Meat sajatósa a Reuters-nek elmondta:

– 2013-ban azért kerül ilyen hitetetlen összegbe ez az eljárás, mely teljesen új technológiáról volt szó, akkoriban az ipari méretű termelés még szóba sem jött.

Ahogy a termelés fokozatosan elkezd nőni, az előállítási költség drasztikusan csökkenni fog. A cél, hogy 9 euró környékén tudjuk előállítani egy hamburgernyi húst.

A holland cég egy spanyol vállalattal, a Biotech Foods-szal karöltve dolgozik a következő lépésen. A Biotech Foods társalapítója Mercedes Vila kiemelte:

– A célunk, hogy 2021-re minden szükséges engedélyt megszerezzünk, minden törvényi előírásnak megfeleljünk, hogy elkezdhessük a laborhús nagyobb mennyiségű előállítását.

Jelenleg egy kilogramm laborhús 100 euró és sem a fent említett cégek, sem más versenytársaik, mint a londoni Higher Steaks még nem nyújtotta be technológiai eljárásaik jóváhagyatását az Unió felé.

Liz Specht, a Good Food Institute piackutató igazgatója hozzátette, hogy bár még mindig távol vagyunk a tömegtermeléstől, de „papíron” minden adott ahhoz, hogy a laborhús árban is versenytársa legyen a hagyományos húsnak, amint eléri az ipari termelési szintet.

Ám kétkedők is akadnak. John Lynch, az Oxfodri Egyetem kutatója kihangsúlyozta, hogy bár biztató ez a technológia, de

még nem látni, hogy a nagy mennyiségben növesztett laborhús valóban jobb minőségű-e, és környezetbarátabb-e az előállítása, mint a hagyományos húsé:

– Az eddigi tanulmányok arra jutottak, hogy bár a takarmányozás és egyéb állategészségügyi, állatjóléti kérdések kiesése jelentősen csökkenti a környezetterhelést, ám rengeteg energiát emészt fel a laborhús előállítása. Innentől kezdve már csak az kérdés, hogy a cégek milyen módon biztosítják energiaellátásukat.

Forrás: 
esmmagazine.com/Reuters

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Biztos, hogy az erdőbe valók?

Az utóbbi másfél évtizedben igen népszerűvé váltak a motoros technikai sportok hazánkban. Olyannyira, hogy gyakorlásuk már a védett és a fokozottan védett területekre is kiterjedt. Veszélyezteti az élővilágot, és mind nagyobb gondot okoz a természet értékeit tiszteletben tartó, megóvni óhajtó csoportok, mint a gyalogtúrázók, a vadgazdálkodók és az erdészek számára.

Az erdő igazi tanítómester

Jung László úgy tartja, az erdő maga az állandó változás. Minden nap más arcát mutatja, más kihívásokat tartogat, és a benne gazdálkodók is ilyen sokoldalúak. Az EGERERDŐ Zrt. korábbi vezérigazgatója a szakmában eltöltött 40 év tapasztalatait felhasználva friss nyugdíjasként sem állt le, folytatja kutatásait, téziseket állít fel, s megdönti korábbi sajátjait.

Az erdő örök, de nem hagyhatjuk magára

Az állami kezelésben lévő erdők jelentős része természetvédelmi oltalom alatt áll. A fokozottan védett, védett vagy Natura 2000 rendeltetésű erdők esetében gazdasági szempontok helyett a természetvédelmi elvárásokat előtérbe helyezve kell meghatározni az erdőkezelés céljait.

A svájci csokoládégyárnak is bevételkiesést okozott a pandémia

A koronavírus-járvány 2020-ban rányomta a bélyegét Lindt & Sprüngli csokoládémanufaktúra eladásaira. A tavalyi év első felében több mint 6%-os csökkenés történt az értékesítésben, melyhez az utazási és egyéb járványügyi korlátozások nagymértékben hozzájárultak.

Egy ágyban az ellenséggel - Miért háziasítottuk a farkast?

Abból a perspektívából nézve, hogy az ember miért éppen olyan állatot háziasított először, ami drága, nehezen hozzáférhető húst eszik, rejtély. A háziasítás megtörténte után, az ember a kutya őseit, vagyis a farkast, mint potenciális vetélytársat, kiirtotta környezetéből. Ezért a farkasoknak a zord, viszontagságos időjárású hegyekbe kellett visszahúzódniuk.

Földimogyoró – hazai nemesítésből

A földimogyoró termesztése új korszakot nyithat a hazai mezőgazdaságban. Homokos területeken már sikerrel vizsgázott a növény, 2 tonnás hektáronkénti terméssel számolnak a zákányszéki gazdák. A Balla Zoltán által nemesített földimogyorók 2021-ben államilag elismert fajtává válhatnak.

Az e-tejkereskedelem trónjára tör az Arla Európában

Az Arla célja, hogy a tejágazat e-kereskedelmi vezetője legyen Európában. Terveik szerint a következő öt évben megdupláznák eladásaikat az online platformon keresztül, mely 600 millió eurót jelentene. Dániában, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában 9700 tejtermelő közös tulajdonosa az Arla-nak.

Urban jungle - Házhoz szállítják a dísznövényeket

Urban jungle, urban gardening, plantlove, plantparents… csupán néhány új kifejezés, amelyek, még ha nem is kerültek át a köznyelvbe, az újdonságokra nyitott fiatalabb nemzedék által előszeretettel alkalmazott címkék lettek a Facebookon és az Instagramon. Az utóbbi években érzékelhetően megnőtt a növények, különösen a szobanövények népszerűsége.

Maszkok milliárdjai az óceánokban

Tavaly összesen 52 milliárd polipropilén eldobható maszkot gyártottak a világon. Becslések szerint ebből 1,56 milliárd arcmaszk már az óceánokat szennyezi.

Nagy siker a kiskérődző ágazatban

A Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet (rövid néven Juh Terméktanács) a spanyol INTEROVIC társ-szervezettel közös EU pályázatot nyert el 2017-ben, „Bárány- és Kecskehús Promóciós Kampány” néven, amely 2018-ban indult és 2020 év végén záródott.