Back to top

A megtermelt zöldséget savanyítják

Járvás Miklós és felesége közel 40 éve üzemeltetnek savanyítót Nagykőrösön, és az alapanyagok többségét maguk termesztik 13 hektáros kertészetükben a település határában. Két fiuk és menyeik is velük dolgoznak, és már az unokák is besegítenek. Tevékenységüket leginkább az utóbbi időben elfajult munkaerőhiány nehezíti, bár amit lehet, gépesítenek.

Járvás Miklós feleségével, Rózsikával és egyik menyével, Nikivel
Fotó: Rimóczi Irén

Káposztát, konzervuborkát, paprikát, céklát, hagymát termesztenek, a vetésforgót gabonával tartják. A termelő szerint 6-8 emberre lenne állandóan szükség, hogy ne késsenek a munkákkal, hiszen az 5000 négyzetméteren termesztett uborkát például kétnaponta szedni kell. Már azonban az sem biztos, hogy a reggel bejelentett emberek kitartanak a nap végéig, képesek szó nélkül távozni.

A munkaerőhiány miatt is szűkült tizedére a káposzta termőterülete az utóbbi 10 évben. Az idén például nem volt ember, akivel leszedhették és visszahúzhatták volna a fátyolfóliás takarást az állományra, ezért csak megkésve tudtak permetezni. Ennek is következménye, hogy a csapadékos időben fölütötte fejét a szürkepenész a laposabb területeken, és a káposztalepkék hernyója is károsított.

Ősszel káposztahiány volt, ezért az egy hektárra zsugorodott területre korai fajtákat ültettek, hogy minél hamarabb legyen savanyítási alapanyaguk. Így esett a választás a kifejezetten savanyítási típusú Landini F1 fajtára. Már 80-90 nap múlva betakarítható, a 6-7 kilogrammosra is megnövő, vékony levelű fejekből szép szeletek vághatók. Bármikor ültethető, nagy hozamra képes. A 75-80 nap alatt beérő Castello F1 feldolgozásra és frisspiaci értékesítésre is alkalmas, és akár tárolható is. Besűrítve 2 kilogrammosak a fejek.

Korai káposzta közvetenül a betakarítás előtt
Fotó: Rimóczi Irén

A feldolgozott termékek széles palettáját gyártják: savanyú káposzta, vegyes vágott, ecetes és kovászos uborka, többféle paprika, köztük az olajban eltett krémfehér sajttal töltött is szerepel a kínálatban.

Krémfehérrel töltött paprika savanyúság
Fotó: Rimóczi Irén

Termékeik a lehető legkevesebb tartósítószert tartalmazzák, s a hőkezelt termékekkel szemben megőrzik vitamin- és tápanyagtartalmukat. Üzemünk HACCP minőségbiztosítási tanúsítványa szavatolja a folyamatos és ellenőrzött minőséget. Nyár elején a kovászos uborka, savanyú káposzta és a vegyes vágott a legnépszerűbb. A csomagolt savanyúsággal a közeli bolthálózatokat látják el, de távoli partnereknek is szállítanak, például a Mátrában, Miskolc környékén, Tiszafüreden.

(A Járvás családi vállalkozást az Alfa Lucullus Kft. szervezésében látogathattuk meg.)

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bővítette termelési kapacitását a Kecskeméti Konzerv Kft.

Több mint nyolcszázmillió forintból termelő berendezésekkel, informatikai eszközökkel és szoftverekkel bővítette kapacitását a Kecskeméti Konzerv Kft. – közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.

Jóval több az ellenőrzés

Idén már az új, a korábbinál jóval szigorúbb uniós növény-egészségügyi rendszer működik. Bővült a csak növényútlevéllel orgalmazható növények és növényi termékek köre, a károsítók behurcolását pedig a beutazók poggyászának szigorúbb ellenőrzésével is igyekeznek megakadályozni. Lapunknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal illetékesei összegezték az első tapasztalatokat.

A mini zöldség a menő

A németországi Krefeldben működő Asia LLC cég már évek óta a minizöldsé­gekre szakosodott, és a növekvő keresletre válaszul fokozatosan bővíti termékválasztékát.

FruitVeB: átlagos lehet az idei zöldségtermés

Átlagos évre számít tavalyihoz hasonlóan az idén is a zöldségtermesztésben a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) a jelenlegi körülményeket figyelembe véve, ugyanakkor a következő két-három hónap még jelentősen befolyásolhatja a mennyiségeket.

Almamagból értékes olaj

Az alma feldolgozásakor a gyümölcs körülbelül 20 százaléka melléktermékként megmarad, ennek csökkentésére a bolzanói NOI Techpark élelmezési laboratóriumának kutatócsoportja kidolgozott egy új módszert.

Terméskilátások Németországban

A Német Parasztszövetség (DBV) adatai szerint spárgából 30 százalékkal kevesebbet takarítanak be az idén a megszokottnál Németországba, illetve, az előrejelzés szerint 43 millió tonna gabona terem a szövetségi köztársaságban, ami 4 százalékkal elmarad mind a 2015–2019 közötti ötéves átlagtól

174 mezőgazdasági munkás fertőződött meg koronavírussal

A bajorországi Mammingban előbb hét, majd további 167 ember koronavírus tesztje lett pozitív. Egy német mezőgazdasági cég mind a 480 dolgozóját, köztük a cég vezetőit is karantén alá helyezték.

Németországi Vágóhidak - tilalom a jobb munkafeltételekért

A koronavírus egyes németországi vágóhidak dolgozói körében tapasztalt megjelenése és elterjedése nyomán Hubertus Heil (SPD) szövetségi szociális és munkaügyi miniszter a jövő évtől kezdődően meg akarja tiltani a húsiparban vállalkozási szerződések alapján és kölcsönzött munkaerőként történő foglalkoztatást.

Nagyszabású fejlesztéssorozat indul a Dél-Alföldön

Több mint 20 milliárd forintos beruházás veszi kezdetét a Dél-Alföldön, a Homokhátságon – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Szegedi Nagybani Piacon tartott sajtótájékoztatóján. A prioritást az öntözésfejlesztés, a termelési feltételek biztosítása, illetve az infrastruktúra kialakítása kapja.

Húsfeldolgozó kisüzemet avattak Hajdúnánáson

Húsfeldolgozó kisüzemet létesített Hajdúnánáson a szociális szövetkezet, a 178 millió forintos belügyminisztériumi támogatásból készült beruházást hétfőn adták át.