Back to top

Térdig ér a Visztula Varsónál

A Visztula vízszintje napról napra rohamosan apad, sok helyen a víz már csak térdig ér.

Az elmúlt néhány napban Varsónál a Visztula vízszintje jelentősen csökkent, a vízmérce csupán 44 centimétert mutatott. Néhány területen a helyzet még ennél is rosszabb, ugyanis a folyómeder csaknem teljesen kiszáradt.

Két hónappal ezelőtt a varsói hatóságok a Visztulán áthaladó hatalmas árhullámmal szembesültek, és a folyó szintje olyan magas volt, hogy volt, hogy többek között evakuálni kellett az épülő Dél-híd munkásait.

Most megfordult a helyzet,  a Visztula drámai módon kiszáradt. A folyón megtiltották a közlekedést. Az alacsony vízállás miatt számos hajóroncs került a felszínre.

Július 12-én, pénteken, a Visztula hivatalos vízmérője azt jelezte, hogy a folyó szintje mindössze 44 centiméter volt, és a Meteorológiai és Vízügyi Intézet szakértői azt jósolják, hogy a következő napokban tovább csökken majd.

A legsekélyebb jelenleg a Varsó óvárosa mellett lévő szakasz, itt térdig ér.  Egyszerűen át lehet sétálni a folyómeder nagy részén. Ezt a horgászok meg is teszik, akik térdig gázolnak a vízben és kézzel fogják ki a halakat.

A vízszint napról napra közelebb kerül a valaha mért legalacsonyabb értékhez, amit 2015 augusztusában mértek és 41 cm volt.

A Visztula Lengyelország legfontosabb és leghosszabb folyója, és a Balti-tenger vízgyűjtőjének legnagyobb folyója, amelynek hossza 1047 km.

Forrás: 
gazeta.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Háromszor annyian vagyunk ugyanannyi vízre

A Föld lakossága drasztikus mértékben nő, miközben a bolygó keletkezése óta ugyanabból a vízmennyiségből gazdálkodunk; a takarékos vízhasználat mellett ezért legalább annyira fontos, hogy ne szennyezzük meglévő vízkészleteinket - hívta fel a figyelmet a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságának vezetője az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.

A horgászat jó hatással van a halfogyasztásra és a turizmusra is

Hazánk legnagyobb civil társadalmi szervezete a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Az agrártárca 2015 és 2018 között, évente átlagosan 200 millió forinttal támogatta a MOHOSZ munkáját és működését. Az ágazat fejlesztése idén is folytatódik, mivel a horgászat a turizmus révén jelentős szerepet játszik a vidék gazdasági életében.

Felvették a kesztyűt az esztelen pazarlás ellen

Törvényt hoztak az élelmiszerpazarlás ellen Lengyelországban, amelyet a napokban írt alá a köztársasági elnök. Aki megszegi, komoly pénzbüntetésre számíthat az elpazarolt élelmiszer mennyiségének függvényében.

Oroszországi erdőtüzek: miért veszélyes a meggyulladt tőzegláp?

Előfordulhat, hogy az Oroszországban égő tőzeglápok maguktól nem alszanak ki, ez azért veszélyes, mert akár 100-szor több széndioxid kerül a levegőbe, mint az erdőtüzek miatt.

Magyartarkákkal tartják fenn a Böddi-szék szikes vízi élőhelyeit

Magyartarka üsző gulya érkezett a Böddi-székre, ahol a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság legelőterületeit vehették birtokba. Az állatok legelésükkel hozzájárulnak a szikes élőhelyek természetességének javulásához, a szikes tavakra jellemző változatos élővilág megőrzéséhez.

Veszélyben a dohányültetvények

Megjelent a dohányültetvényeken a TMV, azaz a dohánymozaik vírus Lengyelországban, amely a növények széles skáláját képes megfertőzni. A fertőzés során jellegzetes mozaikos elszíneződések jelennek meg a leveleken. Vegyszeres kezelési módszer nincs ellene. Az ország déli vidékein egyre nagyobb területeket veszélyeztet a vírus.

Kapd el az esőt!

Az esővíz a legjobb vízforrás, ráadásul ingyenes, amelynek köszönhetően gazdaságosan és ökológiai szempontból is fenntarthatóan élhetünk. Az esővíz gyűjtése enyhíti az aszály hatásait is, ennek ellenére nagyon keveset hasznosítunk belőle tudatosan. A lengyel Wroclaw város önkormányzata támogatja azokat a háztartásokat, amelyek gyűjtik és használják az esővizet.

Évente egymilliárd forint az állami horgászokmányok értékesítéséből

A forgalmazási jutalékokkal együtt évente egymilliárd forintos bevételt hoz a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), hogy az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai teljes egészében a szövetséget illetik meg a közfeladat ellátási szerződésben foglaltak szerint - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

A kánikulában akár a szokásos háromszorosát is eladják ásványvízből

Háromszor annyi ásványvizet is eladnak a kánikulában a magyarországi áruházláncok, mint egy átlagos hőmérsékletű napon - olvasható a Világgazdaság keddi számában.

Óriási tévedés azt gondolni, hogy Magyarországot nem fenyegeti vízhiány

A klímaváltozás okozta extrém vízhiány már nem csak az afrikai és közel-keleti, hanem az európai országokat is fenyegeti – derül ki a World Resources Institute nevű amerikai kutatóintézet legújabb tanulmányából. Az InfoRádiónak nyilatkozó klímakutató szerint pár évtizeden belül Magyarországon is kialakulhat vízhiány.