Back to top

Belgium sikere az afrikai sertéspestis elleni küzdelemben

Minden országnak, ahol az afrikai sertéspestis (ASP) vírusa már megjelent, hetente jelentenie kell a járványhelyzet alakulását az Állategészségügyi Világszervezetnek (OIE). Ez akkor sem maradhat el, ha nem történt újabb megbetegedés, elhullás. Belgium az elmúlt héten először hagyhatta üresen az újabb esetek/megbetegedések közlésére szolgáló sort az adatlapon.

Belgium a közel múltban jelentette be, hogy megkezdi az ország dél-keleti, fertőzött területének belső zónájában a vaddisznóállomány kilövését. Ezzel követi az Európai Unió  afrikai sertéspestis járvány felszámolásra vonatkozó útmutatását, mely szerint a vírust a lehető legkisebb területre kell koncentrálni. Amint az elhullások száma ebben a kis térségben jelentősen lecsökken, a megmaradt vaddisznókat kilövik, hogy elvágják a vírus terjedésének lehetőségét.

Hasonló eljárás bizonyult sikeresnek a Cseh Köztársaságban is, ahol a járványt felszámolták, eddig egyedüliként azon országok közül, ahol az ASP megjelent.

A vírus itt is, mint Belgiumban, csak vaddisznót fertőzött meg, a házisertés-állományt sikerült megvédeni a járványtól.  Az Európai Bizottság ez év áprilisától nyilvánította a Cseh Köztársaságot mentessé az ASP-től.
Belgiumban a járvány szempontjából a legrosszabb hónap ez év februárjában volt, ekkor összesen 217 fertőzött állatot jelentettek az Állategészségügyi Világszervezetnek. A legtöbb elhullott vaddisznót az ország déli részén, a francia határhoz nagyon közel, Tintigny (223) település melletti erdőkben találták. Belgiumnak nem csak azt sikerült megakadályozni, hogy a vírus a házisertés-állományokat megfertőzze, hanem azt is, hogy Franciaországba, Luxemburgba vagy a szintén nem távoli Németországba bejusson.

Forrás: 
pigprogress.net

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Drága sertéshús, mindenki spanyol barackot vesz - EU-s agrárpiaci helyzetelemzés

Megjelent a COPA-COGECA, az európai gazdák legnagyobb érdekképviseleti szervezetének 2020 februárjára vonatkozó piaci helyzetelemzése a sertéshús-, a zöldség- és gyümölcs-, valamint a borágazatra. A tanulmány fontos elemeit a NAK foglalta össze.

Kell-e félnünk a madárinfluenzától? - Állatorvossal tisztázzuk a félreértéseket

A madárinfluenzát a híradásokból úgy ismerhetjük, mint a nagy tömegben tartott madárállományok betegségét. Sajnos azonban a kisgazdaságokban, vagy háztájiban tartott állatok ugyanúgy ki vannak téve a megbetegedésnek, mint nagyüzemekben tartott társaik.

KSH: nagy különbségeket takar a mezőgazdasági árak szolid emelkedése

Tavaly decemberre a novemberi 5,2 százalékosról 0,6 százalékponttal 4,6 százalékosra szelídült a mezőgazdasági felvásárlási árak éves emelkedése, annak ellenére is, hogy a sertések felvásárlási ára 49,5 százalékkal magasabbra szökött - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető legfrissebb adatokból. A decemberi drágulás mértéke az egész évi 5,4 százalékos átlagnál is hajszállal alacsonyabb volt.

Új pályázati lehetőség az állatok egészségéért és jólétéért

2020. március 31-ig nyújthatóak be előpályázatok az ICRAD program támogatásával megvalósuló kutatási projektekre. A transznacionális együttműködési és kutatási projektekhez finanszírozást nyújtó program főként az állatokat érintő járványügyi veszélyekre fókuszál, s ennek jegyében kiemelten támogatja a diagnosztikai eljárások és az új vakcinák fejlesztésére irányuló kezdeményezéseket.

Új nyomtatvány szükséges a lovas szolgáltatási vizsgákhoz

A Nébih felhívja a lovas szolgáltatók figyelmét, hogy az e tevékenységbe bevont lovak jelentős részének lejárt a hatósági bizonyítványa. Az előírások szerint a vizsgálatot ötévente meg kell ismételni. A Nébih oldalán elérhető a bizonyítvány megszerzéséhez szükséges bejelentő nyomtatvány.

Szigorodó antibiotikum-használati szabályok az állattenyésztésben

Néhány évtizede az állattartók még betegségmegelőzésre vagy hozamfokozóként is használták az antibiotikumokat. Ott volt például a „kakasos por” néven ismert csodaszer, amit mindenható gyógyszerként használtak a háztáji sertés-, baromfi- és nyúlállományokban, bármiféle javallat vagy kontroll nélkül.

Az időjárás a legnagyobb gazdasági kockázat

A klímaváltozás mezőgazdasági termesztésre, élelmiszerbiztonságra gyakorolt hatásait, az újonnan érkezett károsítókat, invazív fajokat, az ellenük folytatott küzdelmet, a kereskedelmi globalizáció élelmiszer-biztonsági kockázatait mutatja be a Vajdahunyadvárban nyílt "Változó világunk kihívásai" című kiállítás.

Házi patika, hogy ne ess pánikba - kiskérődzős elsősegély

Az utóbbi hónapokban több fórumon is felvetődött, hogy mi tenyésztők, állattartók tegyünk javaslatot arra, hogy mi szerepeljen a kiskérődzős elsősegély csomagban. Az alábbiakban felsorolom, nekem mi vált be, és miért. Tudom, a már évek óta állattartással foglalkozóknak szintén megvannak a saját praktikáik, ez az én javaslatom.

Stagnált a mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt évben

A mezőgazdaság termelése az állattenyésztési ágazat 1,7 százalékos növekedése és a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának ugyanekkor csökkenése következtében 0,3 százalékkal elmaradt az előző évitől.

Töpörtyűre forralt bor

A töpörtyű – elegánsabb nevén tepertő – finom, sokak által kedvelt és kiválóan csúszik rá a forralt bor. Mindez az erről az ételről és italról elnevezett zalaszántói hagyományőrző fesztiválon is beigazolódott, amit negyedik alkalommal rendeztek meg a településen.