Back to top

Agrárkamara: tovább nőhet a sertéshús ára

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények ára az elkövetkező hónapokban, mivel a sertések felvásárlási ára szárnyal az afrikai sertéspestis miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

A NAK a drágulást az afrikai sertéspestis (asp) elterjedésének következményeivel indokolta, amely Kínában és Európában jelentős károkat és kiesést okoz a sertéstermelőknek, valamint a felvásárlási árak jelentős emelkedését eredményezte.

A vágott sertések európai árszintje jelenleg meghaladja kilogrammonként az 1,8 eurót, és egyes előrejelzések szerint a harmadik negyedévben elérheti a 2 eurót kilogrammonként.

Magyarországon is 35 százalékkal emelkedett az első fél évben a sertés felvásárlási ára, ugyanakkor a nagy-, illetve kiskereskedelmi ára nem követi ezt, a kiskereskedelem csak jelentősen késve, minimálisan emelte árait, a húskészítményeknél pedig gyakorlatilag nem történt elmozdulás - jegyezte meg a NAK.

Fotó: Bella Huba
A testület szerint az élelmiszeriparnak és az állattartóknak létfontosságú az önköltségemelkedés érvényesíthetősége az árakban, ugyanakkor a fogyasztók számára alig lesz érezhető, éves szinten is csupán pár ezer forintot jelent majd fejenként.

Közölték azt is, hogy az asp távol-keleti elterjedése miatt jelentősen átrendeződött a világ sertéspiaca, ami Magyarországon is gondot jelent. Az utóbbi hónapokban Kínában és a vele szomszédos országokban is erősen megnőtt a kereslet az európai sertéshús iránt. Kínában óvatos becslések szerint is a sertéspestis miatt a sertéshús-előállítás 30-40 százalékkal csökken, ami a világ sertés-előállításának 15-20 százalékát jelenti. A kínai kereskedők Európából - elsősorban Németországból és Spanyolországból -, valamint az Egyesült Államokból érkező szállítmányokkal igyekeznek kielégíteni a náluk megnövekedett keresletet.

Hozzátették: mindez a felvásárlási árak komoly emelkedését hozta az irányadó külföldi piacokon és így Magyarországon is, ahol a hús felvásárlási és fogyasztói ára nem emelkedett olyan mértékben, amely a növekvő bekerülési költségeket - élősertés, munkaerő, energia - fedezné.

Amennyiben a tendencia nem változik, sok vágóhíd és a velük kapcsolatban álló termelői kör nehéz helyzetbe kerül.

Ennek elkerülése érdekében a NAK kezdeményezésére megbeszélést tartottak július 10-én Dunaharasztiban a magyar kiskereskedelmi áruházláncok, a vágóhidak, a sertéshús-feldolgozók és a tenyésztők képviselőinek részvételével.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kinek a húsos, kinek a zsíros: házias ízekkel jövedelmezőbb a vállalkozás

Horváth Zoltán szerint a hozzáadott munka jelenti az igazi értéket, és úgy találta, hogy ez a sertésfeldolgozásra is igaz. Ugyanis amikor különböző termékeket készített a húsból, jövedelmezőbbnek bizonyult a vállalkozás.

Hétmillió egy kutyáért?

Emma Gray pásztor bocsátotta árverésre a két és fél éves Megant, aki pásztorkutyák tenyésztésével és képzésével foglalkozik. Gray saját korábbi rekordját döntötte meg, tavaly egy hasonló kutyát 15 ezer fontért adott el. A kiképzett pásztorkutyák átlagosan kétezer fontba kerülnek.

A füles sün tartásának mesterfogásai

A füles sün a múlt század utolsó évtizedeiben lett társállat, ekkor jutott el a volt Szovjetunió tagállamaiból hazánkba is. Akkoriban még keveset tudtak arról, hogyan kell mesterségesen körülmények közt gondozni, ráadásul kereskedéseinkben vadon fogott, gyakran legyengült állatokat lehetett kapni, így sajnos nagy volt a sünhalandóság, szaporulat pedig – ha volt is egyáltalán – elenyésző lehetett.

Hatalmas fejlődési potenciál rejlik a kertészeti ágazatban

A magyar kertészeti ágazatban nagyon komoly fejlődési lehetőség rejlik, teljesítőképességének évek óta csak a 30-40 százalékát éri el. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a stratégiai partner szakmai szervezetekkel közösen – nagy erőkkel dolgozik a fejlődést hátráltató tényezők kezelésén.

Hasít az uniós tejipar

Jó évet zártak az Európai Unió tejfeldolgozói és az európai tejipari exportőrök többsége, hiszen 2019-ben több árut tudtak eladni harmadik országokban, mint az előző évben. A legkeresettebb a sovány tejpor és a sajt.

Góliát a gekkók között: a harcias tokee

A tokee gekkó kivételes esetben akár 35 cm-re is megnőhet, és ezzel a gekkók között az egyik legnagyobb termetű fajnak számít. Kültakarójának alapszíne a sötétszürkétől az élénk világoskékig változhat, melyet feltűnő, narancssárga pettyek díszítenek. Ujjaikon a karmok mellett tapadólemezeket is viselnek, ennek köszönhetően kiválóan mozognak a függőleges felületeken, akár az üvegen is.

A koronavírus miatt felesleges felhalmozni, élelmiszerhiánytól sem kell tartani az OKSZ szerint

Bár egyes tartós élelmiszerek iránt megnőtt a kereslet, nem kell áruhiányra számítani, és indokolatlan a lakossági felhalmozás - hívja fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Magyar borászati bemutatót tartottak Varsóban

Magyar borászati bemutatót tartottak szerdán Varsóban, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) rendezvényén a legutóbbi országos borversenyen díjazott huszonhat pincészet mutatkozott be a lengyel üzleti partnerek előtt.

Csökkent a Corteva árbevétele tavaly

A Magyarországon is jelen lévő, globális mezőgazdasági cég, a Corteva Agriscience nettó árbevétele 3 százalékkal 13,8 milliárd dollárra csökkent tavaly a megelőző évi 14,28 milliárd dollárról szemben, elsősorban az árfolyamváltozás miatt - közölte a cég az MTI-vel.

Nincs újabb afrikai sertéspestis kitörés Görögországban

Február elején egy görög, kis háztáji gazdaságban elpusztult egy hízó, amelyről a vizsgálatok kiderítették, hogy fertőzött volt az afrikai sertéspestis vírusával. Az eset óta nem volt újabb kitörés az országban, a szakemberek egyetlen, a vírus jelenlétére, terjedésére utaló jelet sem találtak azóta.