0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az Egyesült Királyságban is felbukkant az ASP

Az erősen fertőző, és a disznókra nézve halálos afrikai sertéspestis vírussal fertőzött húst foglaltak le Észak-Írországban. Ez az első eset, hogy a betegség az Egyesült Királyság területén is felbukkant.

A hatóságok több, mint 300 kilogramm illegálisan behozott húst és tejterméket foglaltak le júniusban, mely egy reptéri utas poggyászából került elő. A Belfastban működő Agri-Food and Biosciences Institute laboratóriumában megerősítették, hogy a hús ASP-vel fertőzött. Ez a vírus pedig több hónapig is életképes a feldolgozott, sőt, a fagyasztott hústermékekben is.

Az Egyesült Királyság Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Minisztériuma (DEFRA) szerint

a vírus most fellelt DNS-töredékei nem jelentenek állategészségügyi veszélyt Észak-Írországra nézve, és nem is veszélyezteti az ország járvány-mentes státuszát sem.

Zoe Davies a Nemzeti Sertés Szövetségtől azonban arra figyelmeztet, hogy ez az eset jól mutatja, mennyire ki van téve az ország sertésállománya egy esetleges ASP fertőzésnek.

„Mindig is úgy tartottuk, hogy az Egyesült Királyság sertésállománya számára a legnagyobb veszély a fertőzött hússal behurcolt betegségekben rejlik, melyek aztán eljutnak az állattartót telepekig vagy a vaddisznó állományhoz” – tette hozzá Davies.

„Megvan rá az esély, hogy az afrikai sertéspestis vírusa már itt lapul az országban valakinek a hűtőjében, mivel az ellenőrzések a határainkon nem túl szigorúak. A veszély jelentős – és az ágazat számára nagyon is valós.”

A DEFRA nemrég jelentette be, hogy ASP ellenőrzési pontokat állítanak fel a kikötőknél és a reptereken, valamint egy poszter-kampány segítségével hívnák fel a betegséggel fertőzött országokból érkező turisták figyelmét a veszélyre, amit az általuk behozott hústermékek jelentenek.

Ugyan az ASP jelenleg az emberekre nem jelent veszélyt, de a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a sertések és az emberek közti biológiai hasonlóság miatt könnyen kialakulhat egy ránk nézve is veszélyes, mutáns vírustörzs.

A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal adatai szerint

eddig közel 6000 helyen van afrikai sertéspestis járvány.

A betegség a fertőzött állatok mellett kullancsok segítségével is terjedhet. Éveken át életképes marad a fagyasztott húsban is, ami a húsfélék világkereskedelme szempontjából aggályos.

„Ha a fertőzött hús átjut a hatósági ellenőrzésen, és bekerül egy sertéstelepre Észak-Írországban, vagy az Egyesült Királyság bármelyik pontján, annak súlyos következményei lennének.” mondta Alistair Driver, a Pig World szerkesztője.

„Emiatt növelni kell az ellenőrzések és az ismeretterjesztés hatékonyságát a kikötőknél és a reptereken, valamint fel kell hívni a sertéstenyésztők figyelmét is arra, hogy

a húsfélék és az ételmaradékok feletetése a disznókkal nemcsak illegális, de súlyos állategészségügyi kockázatot is hordoz magában.”

A betegség Kínában már óriási káoszt okozott: a sertésállomány harmadát kellett leölni.

Európában a járvány lassú terjedése szintén aggodalmat és pánikot okozott. Belgiumban tavaly jelent meg, mire válaszként a dán kormány kerítésépítésbe kezdett a határon annak érdemékben, hogy a fertőzött vaddisznókat távol tartsák. Közben a Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) is „az élelmiszerbiztonság szempontjából komoly veszélyforrásnak” nyilvánított a betegséget.

Az Egyesült Királyságban a sertésszövetség útjára indította a #MuckFreeTruck kampányát, melynek célja hogy felhívja a fuvarozók és az ellátási láncban dolgozók figyelmét az állatszállító járművek tisztaságának fontosságára. Ezzel ugyanis megelőzhető a járványok terjedése.

„Arra is bátorítjuk az állattartókat, hogy egyértelmű figyelmeztetéseket helyezzenek el a telepek mentén található gyalogutaknál, amikkel figyelmeztetik a nagyközönséget arra, hogy ne etessék a sertéseket.”

Forrás: The Guardian