Back to top

Az ország legszebb birtokait kerestük

Lezárult a Magyarország Legszebb Birtoka 2019 címért versengő gazdaságok bejárása és zsűrizése; a birtoklátogatásokon – ahogy az már megszokott – a Magyar Mezőgazdaság Kft. munkatársai is részt vettek.

A kezdeményezést útjára indító Agrotrend Csoport képviselői, illetve az általa delegált

szakmai zsűri 21 birtokot keresett fel idén, s osztályozott állattenyésztés, gyümölcstermesztés, kertészet, családi gazdaság, precíziós gazdálkodás, szántóföldi növénytermesztés és szőlészet-borászat kategóriákban.

Az utolsó napok egyikén a népes „küldöttség” a többi közt eljutott Kiskunfélegyházára is, ahol a Fekete Lovastanya található. Fekete Benő, a birtok tulajdonosa a kettőezres évek óta építi s szépíti gazdaságát, amely mintegy 1600 hektárnyi területen helyezkedik el. Állatállományának jelentős részét alkotja 800 anyatehene, amelyeket amerikai fajtájú lovakkal, az úgynevezett western stílusban terel, illetve terelnek, emellett pedig versenyeznek is velük. Utóbbi kapcsán fontos fejlesztés előkészületei zajlanak a bortokon: hamarosan elkészül ugyanis a nemzetközi versenyek lebonyolításár is alkalmas fedeles lovardájuk.

Az idei kiírás győztesei – köztük a közönségdíjas és az abszolút győztes birtok tulajdonosa – augusztus 31-én, egy nagyszabású gálaesten vehetik át elismeréseiket.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

NAK: a vadkárok megelőzéséhez a gazdák és a vadászok szoros együttműködése szükséges

Kezdődik a napokban a vadkároknak egyik leginkább kitett kultúra, a kukorica vetése, ezért a vadkárelhárítások megtervezéséhez, hatékony kivitelezéséhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Országos Magyar Vadászati Védegylet szorgalmazza a gazdák és a vadászatra jogosultak szoros együttműködését.

Nagy István: itt az idő a veteményezésre!

A koronavírus-járvány időszakában különösképp felértékelődik a ház körüli kertek, veteményesek szerepe, ahol a gyönyörű időben, mégis másoktól távol tölthetjük el az időt hatékonyan. Erre buzdít közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter is.

Fontos tudnivalók a lovak fedeztetésével kapcsolatos előírásokról

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) rendszeresen érkeznek bejelentések, amelyekben a hatóság segítségét kérik azon, tenyésztésre felkínált ménekkel kapcsolatban, melyek Magyarországon termékenyítenek.

Sivatagba zöldellő gazdaságot

Gránit, homokkő és vörös homok uralja a Hold-völgyet. Míg a szem ellát magas sziklák, szűk szurdokok, barlangok és földcsuszamlások váltakoznak 720 négyzetkilométeren Jordánia déli részén, közel Szaúd-Arábia határához. Ennek ellenére itt található Jordánia legnagyobb farmja, a Rum Farm, ami 1986-ban jött létre a Wadi Rum-sivatag közepén, közel 2000 hektáron.

Mentsük meg az európai állattenyésztést!

A COVID-19 járvány kitörése és terjedése, valamint az azt követő, a megakadályozására a különböző kormányok által hozott intézkedések a kontinens legtöbb vendéglátó helyének hirtelen bezárását eredményezték. Ez viszont jelentős hatást gyakorolt e szolgáltatások beszálllítóira a mezőgazdasági szektorban.

Digitális tananyag a mezőgazdasági iskolákban

Összesen 18, az Agrárminisztérium által fenntartott mezőgazdasági iskolában dolgoztak ki precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó tananyagot. Simonné Szerdai Zsuzsanna, az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumának főigazgatója, a pilot program konzorciumvezetője adott interjút lapunknak.

Elkezdődött a 2020-as spárgaszezon

Bár jelenleg a világot a koronavírus-járvány foglalkoztatja, időközben a német spárgaszezon startpisztolya is eldördült. Ebben az évben a termelők különleges kihívásokkal szembesülnek – részletezi a gyümölcs- és zöldségágazat szakmai szervezeteit összefogó BVEO.

Készítsünk magaságyást, megéri!

Még nem vagyunk elkésve, ha most jut eszünkbe magaságyást építeni, hiszen az egyik előnye éppen az, hogy tavasztól őszig folyamatosan ültethetünk, vethetünk bele. Így megtermelhetjük a friss zöldséget a családnak. És a palántaszezon most kezdődik.

„Annak adjuk el, akinek tudjuk” - 500 darabos merinó állomány kettős hasznosítással

A jelenlegi vírusos helyzetben lassan az egész magyar mezőgazdaság ugyanarra a taktikára kényszerül, mint azok, akik a birkák gyapját is értékesíteni akarják. Papp Zsolt ha nem is hármas, de legalább kettős hasznosítással tartja Tószegen az 500 darabos merinó állományát. Az áprilist pedig birkanyírással kezdték.

Hogyan gazdálkodunk járvány idején? - gazdasági vezetőket kérdeztünk

Manapság elfogadott, sőt kötelező viselkedésforma a távolságtartás, 2020 telének végére, tavaszára ez lett a szokás. Az élet mégsem állhat meg, muszáj termelni, termeszteni, a mindennapi élelmiszert előállítani. A kialakult helyzetről, a modus vivendiről gazdasági vezetőket szólaltat meg a Magyar Mezőgazdaság e heti, 15. száma.