Back to top

A búzával minden rendben, de másról ez nem mondható el

Megfelelő az étkezési búza fehérje- és sikértartalma is az első minták alapján – tájékoztatta az InfoRádiót a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója. Halmos Gábor hozzátette: a repce és az árpa minősége azonban gyengébb a tavalyinál.

A laboratóriumi vizsgálatok azt mutatják, hogy az elsőként beérkezett búzáknak a tömege a 80 kilogramm per hektoliter érték körül mozgott, vagy e fölött, ami jónak számít – ismertette Halmos Gábor az InfoRádióval.

"Nem kiugróan magas érték, de az étkezési búzák fehérje- és sikértartalma is megfelelő, így jellemzően B1-es és B2-es besorolást kaphatnak,

teljesítve ezzel a magyar malomipar követelményeit" – fogalmazott a vezérigazgató, hozzátéve, ez a feldolgozható és kenyérsütésre alkalmas minőség.

Hosszú évek tapasztalata, hogy az első vizsgálatok meghatározzák azokat a várható értékeket, amelyek az egész szezonra jellemző lesz, mondta kérdésre válaszolva Halmos Gábor. Tájegységenként különbségek azonban adódhatnak.

"De aggodalomra semmi ok, és egy jó közepes évre számíthatunk" – tette hozzá.

A repce és az árpa azonban egyaránt gyengébb a tavalyinál, utóbbinál találkoztak a vizsgálatok során kifejezetten gyengébb tételekkel, amik nem érik el a magyar szabványban meghatározott értékeket, emiatt nagyon jó, A minőségű termény hozzáadásával javításra szorulnak.

Forrás: 
Inforádió

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Koronavírus: a milliók néha az égből jönnek

Május 5-én normalizálódni látszott a koronavírus-helyzet. Jól érzékelhetően mindenki beletanult az új szituációba, legalábbis erre utalt a vezetők feszültségének enyhülése. Viszont a baj nem jár egyedül: csakúgy, mint tavaly, úgy lett tavasz és nyár a télből, hogy május 1-jéig alig kaptunk valami kis csapadékot. Ezúttal is három gazdaságot kerestünk fel.

Még mindig tart a szárazság

A folytatásban is marad a változékony idő. A hét végéig az a hullámzó frontrendszer határozza meg időjárásunkat, ami már a hét első felében is jelentős hőmérséklet-különbségeket okozott hazánk északi és déli fele között.

A Magyarok Kenyere program nyitánya

A „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében Magyarországról és a környező országok magyarlakta településeiről ajánlanak fel búzát a gazdálkodók. A lisztté őrölt búzát Kárpát-medencei magyar gyermekek, családok ellátására ajánlják fel a szervezők.

KSH: márciusban 10,3 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Márciusban 10,3 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt, az éves áremelkedés 4,2 százalékponttal nagyobb volt a februárinál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Állattenyésztés az eddigieknél is több figyelemmel

Az állattenyésztők számára nem rendkívüli a mostani helyzet. Évtizedek óta különleges óvatossági intézkedések vannak érvényben valamennyi telephelyen, ezeken a helyeken nem divat a turizmus. A nem szakemberektől is joggal várják el, hogy mielőtt belépnének egy-egy szarvasmarha-, sertés- vagy baromfitelepre, fertőtlenítsék a kezüket, lábbelijükkel pedig lépjenek rá a vegyszerrel átitatott szivacsra.

Árutőzsde: emelkedés Párizsban

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel.

Javában zajlanak a tavaszi szántóföldi munkák

A tavaszi árpa, a zab, a magborsó és a cukorrépa vetése – a múlt héten összesített adatok szerint - gyakorlatilag befejeződött. A napraforgó vetése is a végéhez közeledik, 97%-os a készültsége. A kukoricát már 912 ezer hektáron elvetették, ez 92%-os készültséget jelent.

Komoly fejlesztéseknek köszönhetően a malomipar is helytállt

Miután Magyarország az Európai Unió tagjává vált, a szakembereknek be kellett látniuk, hogy a hazai malomipar lemaradt más tagállamokkal szemben. Hogy felvehessék a versenyt, az elmúlt 15 évben jelentős fejlesztések valósultak meg. A megfelelő anyagi forrással rendelkező vállalatok 150-300 tonna napi kapacitású malmokat hoztak létre, míg a kisebb malmok, fejleszteni híján, megszűntek.

Új online felületen hirdethetik termékeiket a gazdák

Termelői Kosár néven, az Agrárminisztérium megbízásából indult el egy online platform, melynek célja, hogy a magyar termelők gyorsan és hatékonyan tudják értékesíteni termékeiket. A felületen a többi közt élő állatok, húsáruk, zöldségek és gyümölcsök, tejtermékek, mézek, szaporítóanyagok vagy éppen faáruk kategóriákban hirdethetnek a gazdálkodók.

Május 31-e az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási határideje

Megnyílt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete. A 2020-as bevallásokat 2020. május 31-ig kell benyújtania az élelmiszerlánc szereplők többségének.