Back to top

Kállay László: Gondos szülő

Kállay László Egerben él. Még kisgyermek volt, amikor édesapja megismertette az akkor elérhető filmes fotózási technikával, amatőr laborálással. Főként a természet részleteit örökíti meg, de szívesen készít portrékat, szociofotókat, életképeket, sportfelvételeket és összetett mondanivalókat sugárzó montázsokat.

Természetfotói többségét a Bükkben készíti, a helyszínek elérésében az EGERERDŐ Zrt.-től kap támogatást. Műveit 30 önálló kiállításán láthatta a közönség. Még többször szerepeltek fotói közös kiállításokon, köztük számos díjazott alkotás is van. Tagja a Heves Megyei Fotóklubnak, a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének. 2013-ban megszerezte fotóművész diplomáját. Örömmel adja át tapasztalatait a tanulni vágyó, feltörekvő képalkotóknak.

Úgy véli, hogy a fotósoknak a szerencsén múló pillanatok mellett, áldozatokat is kell hozniuk, hogy megörökíthessék a természet utánozhatatlan szépségeit.

A felkészülés, a technikai és természeti ismeretek folyamatos tanulása elsődleges fontosságú, és türelemre, kitartásra is szükség van.

Gondos szülő
Gondos szülő
Fotó: Kállay László

„Kedves ismerőseim vendégeként kerültem közel egy feketerigó-családhoz. Mint a természetet kedvelő fotós, érdeklődve figyeltem a fészküket, a szülők szorgalmas, fáradtságot nem ismerő munkáját, amint néhány percenként hordták az ennivalót a fiókáknak. Óvatosan elfoglaltam ’lőállásomat’ és exponáltam egy sorozatot.

Ezek a madarak nem féltek az embertől, hozzászoktak közelségükhöz, így fel sem merült bennem annak a fotós etikának a betartása, hogy miattam esetleg elhagyják a fészket, mert a természetben az életben maradás ösztöne erősebb az utódnevelésnél.

Szívet melengető élmény volt néhány méterről megfigyelni és fotózni az ilyen óvatos élőlényeket, annak tudatában, hogy két hét múlva a kisrigók már kirepültek a fészekből.”

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2019/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az USA-ban újra engedélyezték a „cianidbombát”

A környezetvédők ellenzése ellenére az USA-ban ismét engedélyezték az állatállomány védelmére szánt „cianidbomba” elnevezésű méregcsapdát.

Védett állatok a közvetlen környezetünkben - óvjuk őket!

Az ember közvetlen környezetében nemcsak háziállatok élnek, hanem egyre több vadon élő állat is társul szegődik. Ezek közül mutatunk be a teljesség igénye nélkül néhány védett fajt, illetve fajcsoportot azzal a szándékkal, hogy a velük való együttélésre sokkal inkább örömként, mintsem problémaként tekintsünk.

Életre szóló élményeket kínálnak a vándortáborok - érdemes gyorsan jelentkezni!

13 ezernél is több felső tagozatos és középiskolás gyermek jelentkezését várják a Vándortábor Programba, amely idén nyáron több mint húsz gyalogos, kerékpáros és vízi útvonallal igyekszik betekintést adni Magyarország táji és kulturális örökségébe. A kezdeményezés részeként idén először Zarándok Táborba is lehet jelentkezni.

Egy papagáj a messzi Indiából

A nagy sándorpapagáj neve sok mindent elárul az emberiség kultúrtörténetéből: elnevezése összefüggésbe hozható Nagy Sándorral, aki indiai hadjárata során mint értékes zsákmánnyal, nagy sándorpapagájokkal is gazdagodva érkezett vissza Európába. De nemcsak papagájt hozott magával, hanem sok más olyan fajt, mely kellően ellenálló volt, jól bírta a hosszú – több hetes – szállítás viszontagságait.

Ausztrália: végre esik

Megérkezett a várva várt eső Ausztrália bozóttüzektől legjobban sújtott államába, Új-Dél-Walesbe csütörtökön, és a hétvégéig további esőzések várhatók.

Új vezérigazgató az EGERERDŐ Zrt. élén

Január 06-án Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár Dr. Jung László nyugdíjazása után, átadta a kinevezési okiratot Dobre-Kecsmár Csabának az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatójának. Az ünnepélyes alkalomra 2020.01.13-án került sor az erdőgazdaság Központjában, az EGERERDŐ Zrt. vezetői állományának jelenlétében.

Ritkább, mint a fehér holló? Albínó örvös légykapók a Pilisben

Rendkívül ritka jelenséggel szembesültek a Pilisi Parkerdő területén az örvös légykapók viselkedését kutató szakemberek: az 1982 óta tartó vizsgálataik során először találtak pigmenthiányos, albínó légykapófiókákat. A kutatás eredményeit a holland Ardea tudományos folyóiratban is megjelentetik.

Az otthon melege – A tüzelés praktikái

Ahogyan a gyertyalángnak, úgy a kályhában lobogó, pattogó, majd parázsló tűzifának is varázsa van. Hangulatot teremt, megnyugtat, még akkor is, ha nem látjuk, csak a duruzsolását halljuk. A kályhákból, kandallókból áradó bársonyos, testünket, lelkünket átjáró meleg pedig leginkább a nap sugaraihoz hasonlítható. Nem utolsósorban a kályha egész évben dísze a lakásnak.

„Több elismerést a gazdáknak!“

„A gazdák joggal várnak több elismerést mindazért az erőfeszítésért, amit a környezet- és természetvédelemért, a biodiverzifikálásért és állatjólétért tesznek“, figyelmeztetett Joachim Rukwied, a Német Paraszt-szövetség (DBV) elnöke a Passauer Neue Presse napilapnak adott nyilatkozatában, néhány nappal a Nemzetközi Zöld Hét megnyitása (és a vásár előtt tartott szokásos tüntetések) előtt.

Kisvasutazni jó

Tavaly megközelítőleg 285 ezren utaztak az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei vasútjain, mintegy 245 ezren a Lillafüredi Állami Erdei vasúton (LÁÉV), és több mint 40 ezren a Pálházai Állami Erdei Vasút (PÁÉV) járatain.