Back to top

A tájfajta ősgabonák lehetőségei

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi), Magyarország egyetlen önálló, kifejezetten fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó szervezete az első, februári ágazati egyeztetés után júniusban a szlovákiai peszektergenyei Biocentrum Biogazdaságba hívta szakmai napra, kóstolóra és szántóföldi bemutatóra az ősi kenyérbúzák termesztése iránt érdeklődőket, illetve a ter­mesztésükben érdekelteket.

Több mint hetven hazai ágazati szereplő vett részt a peszektergenyei szakmai napon.

Szántóföldi fajtabemutató
Szántóföldi fajtabemutató
Az elfeledett, tájfajta ősgabonák elterjesztésének céljával szervezte meg az ÖMKi a második, június 19-ei bemutatót, kutatók, gazdálkodók, pékek és molnárok bevonásával. Az összejövetel témája

az ősgabonák újrafelfedezése, vagyis a tönke és alakor tájfajták termékpályájának kifejlesztése volt a gazdák, molnárok és pékek számára.

Az esemény résztvevői az emberiség első termesztett gabonafajai, a kedvező beltartalmi tulajdonságokkal rendelkező, valamint a klímaváltozás szél­sőséges hatásaihoz is alkalmazkodni képes tájfajta ősgabonák újrafelfedezésének fontosságát hangsúlyozták. Vajda József pék, a magyarországi kovászoskenyér-sütés egyik újraindítója, a Pékműhely tulajdonosa a búzatermesztésben uralkodó mennyiségi szemlélettel szemben a természetes eljárásokkal elért kiváló minőség fontosságát hangsúlyozta a szakmai napon.

„Mai tudásunk szerint a gabonák Közép-Ázsiából származnak, de a Kárpát-medencében is nagyon régóta ismertek. Nagyjából 1946-ra az őshonos gabonákat szinte teljesen kiszorította az ipari termelés. Hiszem, hogy a minőségi kenyér mindannyiunk alapjoga. Évek óta keresem az olyan fajtákat, amelyekből a tömegtermelésű búzából készülő kenyérnél ízletesebb, jobb beltartalmi értékkel rendelkező kenyér süthető. Az ősgabonák izgalmas és egyre kedveltebb alternatívát jelentenek” – mondta el Vajda József.

Drexler Dóra: az ősgabona ott is sikeresen termeszthető, ahol a modern kenyérbúza nem él meg
Drexler Dóra: az ősgabona ott is sikeresen termeszthető, ahol a modern kenyérbúza nem él meg
„A legnagyobb területen termelt kultúrnövények – köztük a búza – egyre védtelenebbek a klímaváltozással járó szélsőségekkel szemben. A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet legfrissebb előrejelzése szerint a búza hozama 2050-re 8, 2100-ra pedig akár 21 százalékkal is csökkenhet Magyarországon az egyre szélsőségesebb időjárás miatt. Az agrárium előtt álló legnagyobb kihívások egyike az erre való felkészülés, a megfelelő megelőző lépések megtétele. Az elfeledett tájfajták és a gazdálkodókkal együttműködő nemesítésük egyelőre kihasználatlan erőforrást jelentenek hazánkban, pedig alternatívát jelenthetnek a kedvezőtlen körülmények között termelőknek, és egyúttal egészséges alapanyaggal láthatnák el a pékeket” – mutatott rá Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője. Lapunk kérdésére elmondta, hogy az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

több nemzetközi projekt keretében is kutatja az ősgabona-tájfajták – avagy pelyvás gabonafajok – újbóli elterjesztésének esélyeit,

gyűjtik a termesztésükkel és felhasználásukkal kapcsolatos tapasztalatokat, valamint vizsgálják ökológiai nemesítésük lehetőségeit. 2015 óta kisparcellás kísérletekben és üzemi szinten, on-farm hálózatban is tesztelnek ősi pelyvás gabonafajokat. Kutatásaik alapján a tájfajta ősgabonák olyan kedvezőtlen adottságú területeken is sikeresen termeszthetők, ahol modern kenyérbúza nem élne meg.

Simon András: többféle termékfejlesztési lehetőség van az ősgabonákban
Simon András: többféle termékfejlesztési lehetőség van az ősgabonákban
Hozamuk a kenyérbúzákénál alacsonyabb, de szemtermésükben nagyobb a mikroelemek és az élelmi rostok aránya, és fehérjestruktúrájuk is más. Emiatt nem minden ősi gabonafajta alkalmas kenyérsütésre. Ugyanakkor

a tönke kiváló alapanyaga lehet száraztésztáknak, az alakor pedig kekszeknek.

Az ÖMKi pozitív eredménnyel tesztelte a pelyvás ősgabonákból készült termékeket: kenyereket és kekszeket pékek, és kóstoltatások alkalmával fogyasztók bevonásával is.

„Az ősgabonák az ökogazdálkodók számára fontos piaci lehetőséget, a környezet- és egészségtudatos vásárlók, a gasztronómiai különlegességek iránt érdeklődők számára pedig értékes alternatívát jelentenek az élelmiszer-fogyasztásban” – összegezte kutatásaik gyakorlati jelentőségét Drexler Dóra, a felvidéki terepnapot szervező intézet vezetője.

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet olyan kutatási-innovációs feladatokon dolgozik, amelyek a gyakorlatban is alkalmazható eredményekkel segítik a hazai mezőgazdálkodás és élelmiszer-termelés fenntartható fejlődését.

Kenyérkóstoló
Kenyérkóstoló

Ennek érdekében szakmai hálózatot építenek hazai és külföldi kutatóintézetek, gazdálkodók bevonásával, kutatási és ismeretterjesztő munkát végeznek, szaktanácsadást nyújtanak. Az intézet legrégebbi projektje a 78. OMÉK Agrárfejlesztési Díjával és a 2018-as E.on Energy Globe Díjjal elismert On-farm Kutatási Hálózat. Ez az egyetlen olyan hazai kutatássorozat, amely a gazdálkodókkal szorosan együttműködve, gyakorlatorientált szemlélettel kutatja a mezőgazdaság fenntarthatóságát szolgáló megoldásokat.

Az on-farm kutatás egyszerű, életszerű kísérletek beállítását jelenti már működő gazdaságokban, illeszkedve a gazdálkodók által meghatározott termelési célokhoz.

Tömösközi Sándor: különleges beltartalmi és minőségi sajátosságai vannak az ősbúzának
Tömösközi Sándor: különleges beltartalmi és minőségi sajátosságai vannak az ősbúzának
A kísérletek témáját az ÖMKi a részt vevő gazdaságokkal közösen alakítja ki, 2012 óta. A szervezet munkáját 2019-ben „A Környezet Védelméért” oklevéllel ismerte el a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége.

Az ősbúzák beltartalmi, minőségi és feldolgozási sajátosságairól, valamint az ezzel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokról adott elő Tömösközi Sándor a Budapesti Műszaki Egyetemről. A Natur Gold Farms Kft.-t képviselő Simon András részletesen ismertette, hogy mi készülhet az alakorból és mi a tönkéből, és hogy milyen termékfejlesztési lehetőségek vannak az ősgabonákban.

A szakmai nap résztvevői szántóföldi fajtabemutatón is részt vehettek, ahol gyakorlati tanácsokat adtak egyebek mellett a szelekcióról és a jó minőségű magvak fogásáról. Végül, természetesen, sor került kenyérkóstolóra is.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2019/29 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Folyamatos fejlődés a hagyományok megtartásával

A szabadszállási Róna Mezőgazdasági Szövetkezet egyedi az országban, hiszen már csak náluk működik háztáji rendszerű integráció. A 244 tagú szövetkezetben folyamatosan fejlesztenek pályázati támogatással és önerőből is, hogy alkalmazkodni tudjanak a piaci kihívásokhoz. Jelenleg hagymatároló építésére adtak be támogatási kérelmet a kertészeti korszerűsítési felhívás keretében.

Olyan lesz a jövőnk, amilyenné tesszük

Cselekedni kell, és minél hamarabb, hogy visszaszerezzük a külföldi fajták térhódítása miatt elvesztett pozícióinkat. Ha mi, növénynemesítők, vetőmagtermesztők és a döntéshozók, nem teszünk semmit, ha elfogadjuk a magyar fajták rendszerváltás óta tartó kiszorulását a hazai vetésterületekről, akkor elveszünk. Nemcsak mi, hanem élelmiszer-gazdaságunk is teljesen függővé válik a külföldtől.

Áll a bál Indiában, a tiltakozó farmerek áttörték a rendőrségi barikádokat

Áttörték kedden a rendőrség úttorlaszait az indiai főváros mellett hónapok óta tiltakozó farmerek, nem sokkal a nemzeti ünnep alkalmából Újdelhiben tartandó katonai parádé előtt. A rendőrség az oszlatáshoz könnygázt is bevetett.

A németországi politikai erők kedvenc csatamezeje lett az agrárpolitika

Az agrárpolitika az egyik kedvenc csatamezeje a németországi választásokon ringbe szálló politikai erőknek, és az agrarheute.com portál véleménycikkének szerzője szerint ezzel a gazdák a legkevésbé sem járnak jól.

Kulcs a hatékonyság

A növénytermesztők lettek 2020 nyertesei: a gabonaárak ötéves csúcson vannak, akárcsak a fehérje- és olajos növényeké, hangzott el a Takarékbank január 25-ei sajtótájékoztatóján, ahol ismertetették a Takarék AgrárTrend Indexének negyedik negyedéves kimutatását. Az előző negyedévi 30,5-ről 31,8-re emelkedett az index értéke.

Itt a magyarázat: miért fordul a napraforgóvirág kelet felé?

Míg a fiatal virágok követik a Nap égi útját, az érett virágzat keletre néz, mert a növényeket délelőtt több közvetlen napfény éri, mint délután, ez pedig egyéb előnyök mellett segíti a magfejlődést, illetve az érést. Ez a korábbi elképzeléseket is magába foglaló környezetoptikai magyarázat az ELTE, a Hamburgi Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közös kutatásának eredménye.

Ingadozó gabonaárak a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Hazánk az uniótól azonnali intézkedéseket sürget a sertéságazatban

Az Európai Unió mezőgazdasági és halászati minisztereinek január 25-i videokonferenciáján Magyarország sürgős intézkedéseket sürgetett a sertéságazat helyzetének javítására. A tanácskozáson tizenhárom tagállam - köztük Magyarország - kérésére kiemelt téma volt a sertéságazat helyzete.

Aranyérmesek lettek

Decemberben mutatták be a legújabb nemesítésű, Fleuroselect 2022 aranyéremmel jutalmazott új dísznövényfajtákat. Ezek a virágok a nemesítők kiemelkedő teljesítményének bizonyítékai, amelyek a megmérettetésen a legmagasabb pontszámokat kapták az innováció, a szépség és a teljesítőképesség vizsgálata során.

A biztonságosabb, jövedelmezőbb termesztés a cél

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) online tájékoztatót tartott a Növénytermesztési rendszerek klímaváltozási válaszreakciójának és adaptációs lehetőségeinek kutatása című projekt zárásaként. Ebben a GINOP projektben a NAIK hat kutatóintézete vett részt.