Back to top

Kezdődik az őzüzekedés, vigyázzunk az utakon!

Július közepétől augusztus közepéig tart az őz, hazánk legnagyobb egyedszámban és szinte mindenhol előforduló nagyvadfajának párzási időszaka. A nász alatt a bakok kergetik a sutákat, és eközben az állatok sokkal figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában, ráadásul nappal is aktívak.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete és a Magyar Autóklub, mint az ország legnagyobb autós civilszervezete felhívja az autóvezetők figyelmét: a következő egy hónapban a szokásosnál is óvatosabban vezessenek, hogy elkerüljék a baleseteket!

elutott_oz_halmi_peter_pal.jpg

Fotó: Halmi Péter Pál
A nász alatt a bakok kergetik a sutákat, és eközben az állatok sokkal figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában, ráadásul nappal is aktívak, így nagyobb az esély arra, hogy kiugranak az autók elé. Ezért a következő hetekben nem csak a vadveszélyt jelző táblák utáni szakaszon legyünk résen!

Amennyiben őz keresztezi az utat, számíthatunk rá, hogy követi egy másik, így lassítsunk, dudáljunk! Ha kiugrik a kocsink elé, az egyetlen megoldás a vészfékezés (ezért figyeljünk a követési távolságra is)!

A volánt semmiképp se rántsuk el, ne próbáljuk kikerülni az állatot, mert ez szintén balesethez vezethet!

Ha mégis bekövetkezik az ütközés, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mert a vad- és gépjármű ütközés közúti balesetnek számít. A helyszínelés jegyzőkönyve lehet az alapja az esetleges további ügyintézésnek. Értesíteni kell a területileg illetékes vadászatra jogosult szervezetet (általában vadásztársaságot) is, erről a rendőrség gondoskodik.

Az őz egyedszámát hazánkban mintegy 380 000-re becsülik, az ország egész területén előfordul. A hazánkban 2017-18-as vadászati évben elütött 6218 nagyvadból 4756 őz volt, és a balesetek jelentős része az üzekedési időszakban történt.

Forrás: 
Országos Magyar Vadászati Védegylet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szarvasvarjú – nem mindenkinek!

Hazánkra az elmúlt évtizedben jellemző, hogy rendkívül sok olyan díszmadár érkezett, melyet korábban még soha nem tartottak magángyűjteményekben. Ilyen faj például a kaffer szarvasvarjú, mely nagy termete és magas takarmányozási költségei miatt csak kevesek számára elérhető.

Egy kihaltnak hitt orchidea bukkant fel újra a Kisalföldön

Az őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) ritka, nyár végén, kora ősszel virágzó orchideafélénk. Hazánkban elsősorban a Zalai-dombságban, a Balaton-felvidéken és a Mezőföldön ismertek előfordulásai. A Kisalföldön kihaltként tartották számon, utolsó ismert előfordulása a Győrszentiván melletti Ujmajor volt, ahol Polgár Sándor gyűjtötte 1934-ben.

Hamarosan indul az őszi rókavakcinázás

A rókák veszettség elleni vakcinázása idén ősszel sem marad el, ezért az előző évek gyakorlata szerint ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2019. október 5-től zajlik majd hazánk déli és keleti megyéiben.

Ma kezdődik az Ifjú Kócsagőr Program országos döntője

Háromnapos programsorozat keretében mérkőznek meg egymással az Ifjú Kócsagőr Program országos döntőjének résztvevői szerdától péntekig. A cél az, hogy felkeltsék a 18-24 éves korosztály érdeklődését az értékteremtő programok iránt, betekintést nyújtson a természetvédelembe, valamint bemutassa és népszerűsítse a gyakorlati terepi természetvédelmi munkát.

A finnek szerint az EU-nak bojkottálni kéne a brazil marhahúst az Amazonasért

Mika Lintila finn pénzügyminiszter szerint az EU-nak meg kéne szüntetnie a brazil marhahús és szója importját az Amazonas erdőtüzek miatt.

Európai flamingók Kínában

A madárinfluenza sok tekintetben megváltoztatta az élőállat-kereskedelmet akár Európában, akár Kínában vagy akár Afrikában. Egy érdekes példa erre a flamingók exportja, importja. Míg korábban a rózsás flamingókat elsősorban Tanzániában vadon fogták be, s onnan exportálták a világ számos országába, ma már a szigorú állategészségügyi előírások miatt ez már nem lehetséges.

A Szentföld fái

A Bibliában elsőként megnevezett fák az Éden kertjében álltak, az „élet fája”, valamint a „jó és rossz tudásának fája”. Ezeknek a hírhedt szimbolikus fáknak a nevét nem közli a Szentírás, ír viszont sok egyéb, érdekes fás növényről.

Akadályversenyen ismerkedtek az iskolások az év emlősével

Az Agrárminisztérium, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Természettudományi Múzeum égisze alatt működő Vadonleső Program tíz éve indult el a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer társadalmi alprogjamjaként.

Mit keres a vaddisznó a szőlőben?

Egymásnak feszülnek az indulatok a vadászok és a gazdák között vaddisznó ügyben. A szőlőtermelők és a belterületi kerttulajdonosok csak számolják a károkat, melyeket a vadak okoznak, miközben úgy érzik, nem kapnak megfelelő segítséget.

A medvék fosztogatásából kovácsolt előnyt a méhész

Egy törökországi méhésznek egy csapatnyi szemtelen medve okozott gondot: betörtek a méhesbe, és nemcsak felfalták a mézet, de tönkretették a kaptárakat és a méhcsaládokat is. Több kísérletet is tett a fosztogatások megakadályozására, azonban nem járt sikerrel, így más módszerhez folyamodott.