Back to top

Szigorúbb gazdálkodási szabályok a méhek védelméért

Ahogy arról még az év elején beszámoltunk, a bajor választópolgárok eddig még soha nem látott mértékben csatlakoztak a „Mentsétek meg a méheket” népi kezdeményezéshez. A kezdeményezést a törvényhozás a héten megszavazta.

Az év elején beszámoltunk arról, hogy a bajor állampolgárok közül 1,75 millióan járultak hozzá aláírásukkal ahhoz a népi kezdeményezéshez, mely szigorúbb feltételeket szabna a mezőgazdasági gazdálkodók számára. (Lásd cikkünket: Áttörés a méhek és a környezet megmentésében?)

Azzal, hogy a bajor kormány (fekete-narancs koalíció – CSU és Freie Wähler) a héten megszavazta a népi kezdeményezést, elejét veszi egy népszavazásnak és zöld utat ad a mezőgazdaságban foganatosítandó szigorúbb természetvédelmi törvényeknek.

gyüjtőméh pitypangon
Fotó: Hevesi Mihály

A megszavazott törvény többek között előírja, hogy a biotópokat (élőhelyeket) jobban össze kell majd kapcsolni, a művelt vízpartokat/ártereket védeni, az ökológiai termelésű területeket pedig növelni kell.

A törvényjavaslatra 167 képviselő igennel, 25 nemmel szavazott és 5-en tartózkodtak a szavazástól.

Bár a törvényhez még számos kiegészítést kell majd csatolni, pl. a betartatásra vonatkozókat, de az elfogadással a kezdeményezők elégedettek, és egyértelmű, hogy más német szövetségi államokban is mind a kezdeményezésnek, mind a most elfogadott törvénynek hatása van.

Például. Észak-Rajna-Vesztfáliában a Természetvédelmi Szövetség egy hasonló kezdeményezést jelentett be; Baden-Würtenbergben pedig már folyamatban is van egy hasonló, melyben többek között azt szrgalmazzák, hogy a növény védőszerek használatát 2025-ig felezzék meg, 2035-re pedig az ökológiai művelésű területeket a mostani 14%-ról 50 %-ra emeljék.

Forrás: 
n-tv.de/2019-7-17 focus.de

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A klímaváltozás már a spájzban van

Az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészete mintegy 11 ezer hektáron végzi munkáját, amely terület egyharmada a Mátrai Tájvédelmi Körzet része. Jellemző főbb fafajok itt a bükk, a kocsánytalan tölgy, a cser és a gyertyán, amelyek mind őshonosak, valamint kisebb mennyiségben megtalálhatók a különféle fenyvesek is. A szakemberek szerint azonban a klímaváltozás átrajzolja a jelenlegi állományszerkezetet.

Már itt vannak, a kérdés, hogy mi is akarjuk?

Szinte minden héten újabb és újabb fejlemény kerül napvilágra farkas- és medveügyben. Két éve kezdődött az a bizonyos medvehajsza, ahol helikopterek, rendőrök, természetvédelmi őrök rohangáltak a nőstény Robi után (…), akit Hevestől egészen Csongrádig (Csongrád-Csanád) szinte szó szerint kikergettek az országból. Azóta szerencsére a kergetőzések megszűntek, az észlelések ellenben gyarapodtak.

Magyarország természeti öröksége Európában is egyedülálló

Egyre nagyobb a társadalmi igény hazánk természeti kincseinek bemutatására és a szemléletformálásra - jelentette ki dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Harkály Ház látogató- és oktatóközpont átadási ünnepségén, szerdán, Mátrafüreden.

A neonikotinoidok „szemmel láthatóan” károsítják a méhcsaládot

A nemzetközileg elismert tudományos folyóirat, a Scientific Reports újabb kutatási eredményt közölt a méhekkel kapcsolatban, ami érdeklődésre tarthat számot a környezetről felelősen gondolkodóknak.

Ki, mekkora kibocsátó?

A Climate TRACE nonprofit szervezetekből álló csoport az eddigi becslések helyett jövőre már pontos adatokat szolgáltat a Föld légkörébe kerülő szén-dioxid-kibocsátásról. Az adatgyűjtésre okos algoritmusokat és műholdakat használnak fel. Ha kooperációnak sikerülne megvalósítani a valós idejű adatszolgáltatást, az új irányokat adhat a jövő évi ENSZ következő klímacsúcsán.

A debreceniek ingyen kapnak szúnyoglárvairtó tablettát

Az országban elsőként a debreceni önkormányzat minden helyi lakosnak ingyen ad lárvairtószert, hogy ennek alkalmazásával tartósan csökkenteni lehessen a lakókörnyezetükben kifejlődő szúnyogok számát.

A klímaváltozás átalakítja a madarak méreteit

Érdekes megállapításra jutott egy spanyol kutatócsoport, miután két fülemüle populációban vizsgált egyedek szárnyfesztávolságát mérték. A vizsgálatok szerint az eddigi adatok alapján csökkent ezen énekesmadarak szárnyfesztávolsága, amit a kutatók a felmelegedésre vezettek vissza.

Több mint 8 tonna hulladék gyűlt össze a PET Kupán

Összesen 8,2 tonna, majdnem felerészben újrahasznosítható hulladék gyűlt össze a Tisza árteréből az idei PET Kupán – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.

Málnatermesztés napelemekkel

Egy kísérleti tanulmány szerint a napelemek alatti klíma stabilabb, mint a hagyományos fóliasátrakban.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat

Elkészült egy érdekes tanulmány az Európai Unió Horizon 2020 elnevezésű kutatás és fejlesztés programjából támogatva, mely a fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlatról szól. 5 ország 6 egyeteme vett részt a munkában, melyet most közreadunk.