0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A szépséges világos nagyezüst nyúl

Ha a nyúlfajták között szépségversenyt rendeznének, biztos, hogy a világos nagyezüst nyúl dobogós helyen végezne, talán a szépségkirálynőnek járó aranyalmát is elnyerhetné. Bár Franciaországból eredeztetik, nálunk német világos nagyezüst néven terjedt el.

Már a XVIII. századból ismeretesek olyan feljegyzések, melyek arról tanúskodnak, hogy a gallok földjén szemkápráztató ezüstszínű nyulakat tartottak, sőt későbbi évszázadokban több ezüstös változatot is kinemesítettek.

A XIX. században Nyugat-Európában a nagyvárosiasodás velejárója volt, hogy aki tehette, nyulakat is tartott – nemcsak azért, mert a hús a városi munkásság számára szinte megfizethetetlen volt, hanem azért is, mert a nyúlgereznát is jó pénzért el lehetett adni.

Különösen a ritka színezetűeket fizették meg busásan, így kerültek az első ezüstnyulak Angliába.

Itt elsősorban a prémipar kielégítését tartották szem előtt, ezért egy viszonylag könnyű csontozatú, kistestű fajtát alakítottak ki, míg Franciaországban, ahol a nyúlhúst igencsak kedvelték, s akkoriban egy-egy családban öt-hét gyerek is élt, az ezüst nyulaknak óriás változata terjedt el. Később Németországban is divatba jött az ezüst nyúl tartása, ahol középnagy testű fajta alakult ki – ennek elismerése 1942-ben történt.

A németek közül sokan azt állították, hogy ezüst nyulaik spontán mutáció révén keletkeztek, nem pedig a francia és az angol fajták felhasználásának eredményeképpen.

Hogy mi az igazság, nehéz ma már kideríteni, de az biztos, hogy hozzánk már az ’50-es évek végén jelentősebb számban importálták, 1970-re pedig már a közepes méretű tsz-nyulászatokban éppúgy, mint a háztájiban, igen elterjedt és közkedvelt volt a német világos nagyezüst, mely természetesen nem az NSZK-ból, hanem az NDK-ból érkezett hozzánk. Mára sokan nosztalgiából tartják – ifjúkorukra emlékeztet, amikor leadásra tenyésztették.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság