Back to top

Belevetették magukat a szakmába a jövő „kis gazdái”

Székesfehérváron és Szegeden mutatkozott be a Vesd bele magad! Program a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége-AGRYA hozzájárulásának, valamint az Auchan az Ifjúságért Alapítvány támogatásának együttműködéseként. A 2011-ben indított program célja a szemlélet formálás, a kisiskolás gyerekek egészséges testi, lelki fejlődése, illetve a partnerség a gazdák és a fiatalok között.

Székesfehérvár Auchan üzletében fotókiállítással és nyereményjátékkal mutatkozott be a Vesd bele magad! Program július 19-én az AGRYA standjánál, ahol Mikula Lajos a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének az elnöke, valamint Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára ismertette röviden a programot.

„Az idősödő gazdatársadalom és a tudatos fogyasztók hiánya a mezőgazdasági ágazat két alapvető problémája.” – hangzott el az államtitkár köszöntőjében. Pontosan ezeknek a problémáknak a kiküszöbölésére üdvözítő a Vesd bele magad! Program, ami amellett, hogy családépítő, betekintést nyújt jövő „kis gazdáinak” a mezőgazdaság világába, tette hozzá.

Az országos program részeként 944 pályázó család 1017 vetőmag csomagot kapott.

A pályázatnak kiemelt része volt, hogy a „kis kertészek” egy általuk készített rajzzal és kézzel írt történettel mutassák be, hogy miért szeretne kertészkedni, és mit gondol a kertészkedésről. A sikeres pályázó a család közreműködésével ültette el otthon a vetőmagokat, amiről fotódokumentációt és élménybeszámolót kellett készíteniük. Az ingyenes vetőmagcsomagokra 6-12 éves gyermekeket nevelő családok jelentkezhettek. A program hangsúlyozottan nem szociális szempontok szerint válogat a vetőmag kiosztásakor, hanem a már meglévő motivációkra épít. Célja, hogy a gyerekek kedvet kapjanak értékteremtő, kétkezi tevékenységekhez, hogy odafigyeljenek táplálkozásukra, életmódjukra.

Fotó: Facebook/Vesd bele magad! program
„Fejér megyébe került a csomagok 18 százaléka; nem véletlen, hogy a székesfehérvári Auchan a vendéglátónk. A folyamatos kommunikációnak és nyereményjátéknak köszönhetően meglepően kevés család szállt ki a programból. 823 olyan pályázó volt, amely áprilistól minden hónapban elküldte az élménybeszámolót.

Fejér megyében 131, Csongrádban 106 család azóta is kertészkedik a beszámolók szerint. Ez nagyon jó eredmény, ahhoz képest, hogy önkéntes programról van szó. ” – emelte ki Mikula Lajos, az AGRYA elnöke.

Az Auchan áruházlánc a Vesd bele magad! Programot az Auchan Ifjúságért Alapítványán keresztül 3,2 millió forintos támogatással segíti. Az alapítvány több mint hét éve karol fel magyarországi kezdeményezéseket.

A családok által a program során készített fotókból kiállítás készült, ami megtalálható a Vesd bele magad! Program Facebook oldalán.

Emellett a családok kitölthettek egy online életmód és táplálkozási totót is, amely sikeres kitöltőinek minden hónapban 50+10 apró ajándékot sorsolt ki az AGRYA.

Fotó: Facebook/Vesd bele magad! Program
Az eseményt követően Abára látogattunk, ahol Feldman Zsolt, Mikula Lajos és Varga Gábor országgyűlési képviselő lakossági fórumot tartott a kistelepüléseken élők támogatási lehetőségeiről, és az aktuális mezőgazdasági témákról adtak tájékoztatást az érdeklődőknek. A kötetlen hangvételű fórumon egyebek mellett szó esett a magyar gazdaság növekedéséről, ami által olyan kardinális problémakörökre lehet kiemelten fókuszálni, amire régebben nem volt megfelelő anyagi forrás elkülönítve. Feldman Zsolt a fórumon kiemelte, hogy a következő négy évben is hasonló növekedésre számítanak, ezáltal olyan programokat tudnak a továbbiakban is kidolgozni és finanszírozni, mint a magyar falu program, a vidékfejlesztési program vagy a családvédelmi akcióterv.

A magyar falu program 5000 fő alatti lakosságú, hátrányos helyzetben lévő településekre koncentrál, lehetőséget biztosítva az életminőség javítására, növelve ezzel a falvak, kisvárosok infrastruktúráját. Ezek a fejlesztésék megteremtik annak a lehetőségét, hogy a családot alapító fiatalok ne hagyják ott az ilyen helyzetben lévő településeket, tette hozzá az államtitkár.

A nehezen megközelíthető falvaknak a falusi útalap 50 milliárd forintot fordít olyan utak fejlesztésére, melyeket uniós pénzből nem lehet felújítani. Lakossági felmérés és konzultáció eredményeként a vidéki közösségek érdekében közösségi terek fejlesztésére, egészségfejlesztésre: rendelők kiépítése, eszközök biztosítása, óvodafejlesztési program keretében intézmények létesítése, korszerűsítése valósul meg azokon a településeken, ahol a lakossá nagysága 5000 fő alatt van.

Fotó: Varga Tibor
Az interaktív fórumon felmerült a kérdés, hogyan vehetik fel a versenyt a kis- és közepes mezőgazdasági vállalkozások a nagyüzemi multikkal szemben. A gazdák neheztelték, hogy az üzemek külföldi munkaerőt foglalkoztatnak, ami a megtakarítás mellett kizárja a magyar munkaerőnek az ágazatban való elhelyezkedésének lehetőségét. Az államtitkár a fiatal szakemberhiányt és az ágazatban dolgozó idősebb generáció technikai- technológiai tudás hiányosságát látja a probléma hátterében. A nem megfelelő munkaerő mellett a multinacionális cégek megtakarítási berögződése is megnehezíti a probléma megoldását.

A fórum sikeressége az államtitkár és a gazdák között végbemenő kötetlen beszélgetésnek köszönheti eredményes kimenetelét.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szabadon jönnek-mennek a tehenek: fejőrobot a kisgazdaságban

Munkaerőhiánnyal nem csak a nagyobb mezőgazdasági üzemek, hanem a kisebb gazdaságok is küszködnek manapság. A Csákberény melletti Orond-pusztai tehenészet egy magyar családi vállalkozásból született 14 éve, ahol már mintagazdasági körülmények között készítenek tejtermékeket és sajtokat. A fejős állomány egyelőre 20 tehénből áll.

Egyre hosszabbak lesznek a hőhullámok

Egyre hosszabbra nyúlnak a nyári hőhullámok és velük együtt az extrém szárazság által sújtott időszakok is egyre hosszabbak lesznek, ami az emberi egészség mellett a mezőgazdaságra is negatívan hat majd – állapították meg kutatók a Berlini Humboldt Egyetem és az ugyancsak a német fővárosban található Éghajlatelemző Központ közös tanulmányában.

Az ősz a KAP-ról szól majd

Kétségkívül a Közös Agrárpolitika lesz a legfontosabb agrártéma az Európai Unióban ősszel, és várhatóan még a jövő év jelentős részében is. A vita érthetően tartja lázban a termelői szervezeteket és a tagállamokat: mindenekelőtt jelentős mennyiségű pénz elosztásáról van szó, amelyben egyelőre több a kérdőjel, mint a biztos pont.

A kapcsolatok felelevenítését szorgalmazza Magyarország és India

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese hivatalában fogadta Kumar Tuhint, India magyarországi nagykövetét. A felek a két ország közötti kapcsolatok élénkítéséről tárgyaltak.

Veszélyben a dohányültetvények

Megjelent a dohányültetvényeken a TMV, azaz a dohánymozaik vírus Lengyelországban, amely a növények széles skáláját képes megfertőzni. A fertőzés során jellegzetes mozaikos elszíneződések jelennek meg a leveleken. Vegyszeres kezelési módszer nincs ellene. Az ország déli vidékein egyre nagyobb területeket veszélyeztet a vírus.

A hungarikum pályázaton nyertes tervezők munkái mutatkoztak be a Mesterségek Ünnepén

Tisztelni és figyelembe kell venni az ősök tudását és a tőlük kapott örökséget. Feladatunk, hogy élővé tegyük a hagyományt, hogy újrafogalmazzuk és a ma embere számára viselhetővé tegyük az ősi motívumok ihlette öltözeteket, kiegészítőket – fogalmazott köszöntőbeszédében V. Németh Zsolt miniszteri biztos a 33. Mesterségek Ünnepéhez kapcsolódóan megrendezett folkTREND viseletbemutató előtt, a Budavári Palotában.

Kapd el az esőt!

Az esővíz a legjobb vízforrás, ráadásul ingyenes, amelynek köszönhetően gazdaságosan és ökológiai szempontból is fenntarthatóan élhetünk. Az esővíz gyűjtése enyhíti az aszály hatásait is, ennek ellenére nagyon keveset hasznosítunk belőle tudatosan. A lengyel Wroclaw város önkormányzata támogatja azokat a háztartásokat, amelyek gyűjtik és használják az esővizet.

Kitüntetések az államalapítás ünnepe alkalmából

Az államalapítás ünnepe alkalmából 81-en vehették át szakmai elismerésüket az Agrárminisztérium által szervezett díjátadón. Az ünnepségen Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott, tisztelni kell a munkát, mert ebben rejlik az az erkölcsi erő, amely minden nehézségen átsegítette a nemzetet a fennállása óta eltelt bő 1100 esztendőben.

Évente egymilliárd forint az állami horgászokmányok értékesítéséből

A forgalmazási jutalékokkal együtt évente egymilliárd forintos bevételt hoz a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), hogy az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai teljes egészében a szövetséget illetik meg a közfeladat ellátási szerződésben foglaltak szerint - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Megnyílt a Farmer Expo Debrecenben

Háromszáz kiállító részvételével megnyílt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, a Farmer Expo csütörtökön Debrecenben.