A sztyeppék ínségeledele mindenütt jelen van Eurázsia füves pusztáin, Alsó-Ausztriában éri el elterjedésének nyugati határát. Melegkori maradványfaj. A szakirodalomból ismert korábbi állományainak jelentős része mára kiveszett; csak néhány helyen, löszsztyeppek és erodálódó, meredek löszfalak növényzetében találhatók izolált, néhány száz tőből álló populációi. Természetes szaporodását gátolja, hogy magja csak nyílt talajfelszínen csírázik, fiatal korában a csigáktól a földibolháig számos kártevő pusztítja, az idősebb töveket pedig a tőrothadás veszélyezteti. Állományainak a gyepképző pázsitfüvekkel és a cserjésedéssel is versenyezniük kell.
Szélvész és báránykákA növény neve terjedésének módjára utalhat, az Alföldön a tátor szó fergeteget, szélvészt jelentett. Régies nevei: buglyos torján, abajdóc, tatárkenyér, tatár repce, tatár répa, radária, tantárka, tatárka. Fehér virágokkal borított példányai messziről legelésző birkákra emlékeztetnek (innen származik román neve: „oiţe”, azaz báránykák). |
A tátorján lágyszárú évelő növény, a mészben gazdag, száraz, meleg, humuszban szegény lösz- vagy márgatalajokat kedveli.
Dúsan elágazó, levelekkel körülvett, szögletes, vastag szára 80-150 centiméter magasra nő, belseje fehér, érdesen barázdás, üreges, csomós. Húsos, felső részén sokfejű főgyökere orsó alakban hatol a talajba.
A terebélyes, bokorszerű növény levelei igen nagyok, akár 60 centiméteresre is megnőnek. A levelek alul kisebbek, fölfelé haladva egyre nagyobbak és tagoltabbak, ám a csúcsi levelek egyszerűek, megnyúltak. A szár és a levelek fiatalon szőrösek, később kopaszodók.
Nyersen vagy főzveA tátorjánról Magyarországon a 16. század óta vannak írásos emlékeink. A 17–18. században a pásztorok fontos tápláléka volt. Idősebb tövei a karalábé gumójánál is nagyobb gyökereket nevelnek, amelyek egy embernek nyersen vagy főzve több napi élelmet adtak. Fazekas Mihály Füvész-könyve buglyos tátorján néven említi, ízét a retek csípősségéhez hasonlítja, amely keserű ízzel párosul. Borbás Vince szerint húsos, édes gyökerét meghámozzák, karikára vagdalják és fiatal hajtásával együtt salátának vagy főzeléknek készítik el. |
Először 4-5 éves korában virágzik április-június között. Tömör, később fellazuló, többszörösen összetett végálló fürtvirágzatban nyílnak apró, áthatóan mézédes illatú, fehér vagy rózsaszínes hímnős virágai, amelyek gömbszerűen az egész növényt beborítják. A virágon a családra jellemzően négy, kereszt alakban álló, a csészeleveleknél kétszer hosszabb, tojásdad alakú, tompa végű lapos sziromlevél található. Rovarok porozzák meg.
Hol keressük?• Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet • Bölcskei Tátorjános Természetvédelmi Terület • Balatonkenesei Tátorjános Természetvédelmi Terület • Megyaszói Tátorjános Természetvédelmi Terület • Belsőbárándi-tátorjános Természetvédelmi Terület |
Nyár végére beérő, borsszemnyi, gömbölyded, együregű becőketermése a kocsány csúcsán ül. A termés eleinte vastag, fényes zöld héjú, később kiszáradt, ráncos szürke gömböcske, amely egyetlen, csípős ízű magot rejt.
A gömbforma hajtásrendszer a tőről leválik, majd az ördögszekérhez hasonlóan a szél görgeti (anemochoria), így terjednek a magvai.
