Back to top

Egyre drágább a kávé, miközben csökken az ára

Krízisben a világ kávéipara: a brazíliai túltermelésnek köszönhetően májusban tízéves mélypontra estek a termelői árak, miközben egyre több pénzt kell adni egy csésze feketéért.

Világszerte 21 millió család él kávétermesztésből, a 2018-2019-es áresés nagyon nehézzé tette a számukra a túlélést, amihez fontonként egy dollárnál magasabb ár lenne szükséges. Az októberben az Egyesült Államok felé tartó egyik menekültcsoport több tagja elmondta a BBC újságíróinak, hogy a kávékrízis késztette őket otthonuk elhagyására. Az elmúlt tíz évben Guatemala, Nicaragua, El Salvador és Mexikó kávétermelőinek 60 százaléka került olyan helyzetbe, hogy az élelmiszerre elegendő jövedelmük megszerzése is bizonytalanná vált - írja a Népszava.

„Ha a termelőket elbizonytalanítják, aminek következtében nem ültetnek, nem gondozzák növényeiket, az nagyon sötét jövőt vetít előre, mert az igények 2 százalékkal nőnek évente - mondta José Sette, az ENSZ támogatásával 1963-ban megalakult Nemzetközi Kávészervezet főigazgatója. Hozzátette,

miközben a kávéipar 200 milliárd dollárt termel évente, ennek csak tíz százaléka jut el a termesztést végző országokba és ennek csak kevesebb, mint tíz százaléka jut el a farmerekhez.

„Afrikában valószínűleg sokkal drámaibb a helyzet, mert a farmok itt kicsik, a hozamok sokkal alacsonyabbak, mint például Indiában vagy Vietnamban - jegyezte meg Fred Kawuma, az Afrikai Kávészervezet főtitkára. Ahogy az eleve alacsonyabb bevételek csökkennek, a háztartásokban egyre kevesebb jut egészségügyi és tanulási kiadásokra. „Elefántcsontparton már most nagyon durvák a következmények, Togo, Sierra Leone, Libéria termesztőinek is nagyon rosszul megy, nem biztos, hogy folytatni tudják a munkájukat” - vázolta a helyzetet.

Miközben tízéves mélypontra estek a termelői árak, aközben egyre több pénzt kell adni egy csésze feketéért. Valójában miért fizet többet akkor a fogyasztó? Chuck Jones, aki termeszt és kávézókat is működtet, kifejtette a BBC-nek:

egy latte ára 4 dollár (1200 forint), a kávé ebből csak tíz százalékot tesz ki, ő csak ennek az árát tudja befolyásolni. A biotej, a munka, a polifoampoharak, a fedők, fogók, mind olyan tényezők, amelyeket számításba kell venni.
Forrás: 
Népszava

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egy kenyéren vagyunk – a búzaösszeöntés az összefogást jelképezi

A Szarvasi Szárazmalom udvarán tartották csütörtökön a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program sajtótájékoztatóját. Július 31-én a Kárpát-medencei magyar gazdák által felajánlott búza összeöntésének Szarvas lesz a helyszíne, és ebben a lóvontatású szárazmalomban őrlik meg egy részét. A lisztadományokat – az eddigiekhez hasonlóan – rászorulók között osztják majd szét.

Nagy területi különbségek a talajnedvességben

Az aratásra száraz, meleg idő kellene, hogy optimális szemnedvesség alakulhasson ki és a keleten sokfelé sáros talajokra rá lehessen menni a gépekkel. Ugyanakkor a Dunántúlon már többfelé egyre jobban kiszárad a talaj, szomjaznak a nyári kultúrák és várják az esőt.

Segíthet a nyers tej az allergia megelőzésében?

Több kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy aki kora gyermekkorában feldolgozatlan tehéntejet iszik, az védetté válik az allergiás tünetekért felelős E-immunglobulinok kialakulásával szemben. Egy új osztrák kutatás szerint egy tehéntejben is előforduló fehérje, a béta-laktoglobulin kulcsszerepet játszik az allergiák kialakulását megelőző, úgynevezett „farmhatásban”.

Fokozott figyelmet kér a közlekedőktől az aratási munkák miatt a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a közutakon közlekedők figyelmét, hogy a június végén kezdődött aratási munkák miatt nagy számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek. A köztestület kéri a járművezetőket, legyenek türelemmel, és csak fokozott óvatossággal előzzenek az utakon.

A lustaság jót tehet a talajéletnek

A talajműveletek munkafolyamatai igen fontosak lehetnek növényeink érdekében. Szinte minden nagyüzemi munkának megvan a kiskerti megfelelője: szántásnak az ásás, kultivátorozásnak a kapálás, fogasolásnak a gereblyézés. Ám egy irányzat szerint ezek egy része elhagyható.

Akaratlanul épp a parlagfűnek segítettek a kaszálásokkal

A csapadékos nyár eleji időjárás kedvezett a parlagfű tömeges kelésének. Ez a késői gyomosodás sok tekintetben próbára tette a gazdákat, mivel a parlagfű a gyomirtási szezon végén, illetve azt követően kelt tömegesen, ami a szántóföldi kultúrákban jelentősen csökkentette a védekezési lehetőségeket. A közterületeken, ruderáliákon is különös helyzet adódott, mivel épp a korai kaszálások juttatták fényhez a kelő parlagfű-növényeket.

Megingott az agrárium válságállósága

A Takarékbank agrárelemzői szerint még az idén csökkenhet az agrár-élelmiszeripari kibocsátás az Európai Unióban. Az élelmiszer termékpályák állapotát és kilátásait bemutató új Takarék AgrárTrend Index alapján, bár kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére, de az elemzők véleménye szerint megingani látszik az agrárium válságállósága.

Fejlődés előtt áll a kisüzemi sörfőzés a kereskedelmi törvény módosítása következtében

Fejlődés előtt áll a kisüzemi sörfőzési szektor a parlament által múlt pénteken elfogadott kereskedelmi törvény következtében, eszerint ugyanis megszűnik a vendéglátóhelyeken a termékkizárólagosságot biztosító szerződések rendszere - mondta Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Madárinfluenza - A járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból a belföldi piacon

A madárinfluenza-járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból az idén a belföldi piacon, ugyanakkor az ágazat helyzetét nehezítették az exportkorlátozások és a koronavírus-járvány - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI érdeklődésére.

Kell-e nekünk kamillás kenyér?

A címbéli kérdésre a választ az augusztus 20-ai ünnepségek alatt, a Magyar Ízek Utcájában hozhatjuk majd meg, akkor kerülnek ugyanis a nagyközönség elé a Magyar Pékszövetség, idén már 9. alkalommal meghirdetett kenyérversenyén a legjobbaknak ítélt kenyerek.