0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egyre kevesebb a szúnyog

Az elmúlt hetekben rendkívül intenzív volt a szúnyogok elleni védekezés. Hetente több mint százezer hektáron avatkoztak be a vérszívók számának csökkentése érdekében, csaknem 1200 településen gyérítették a szúnyogokat. A szakemberek eddig több mint 700 ezer hektárnyi területet kezeltek.

Számos olyan területen is gyérítettek, ahol az előző években nem okoztak gondot a szúnyogok, egyes településeken többször is meg kellett ismételni a munkákat. A következő napokban a Szigetközben, Komárom, Baja, Mohács térségében, kilenc budapesti kerületben, valamint Szolnokon és a környező településeken, a Velencei-tónál és Baranya megyében dolgoznak majd a szakemberek. Észak-Magyarországon és az Alföldön korábban még nem kezelt településeken vált szükségessé a beavatkozás.

Az Európai Unió területén belül előreláthatóan 2020-tól nem engedélyezik a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi úton történő kijuttatását.

A katasztrófavédelem által irányított országos szúnyoggyérítési program során jelenleg is az irtószer mintegy 40 százalékát földi úton juttatják ki a szakemberek. Ennek előnye az, hogy a munkálatok napnyugta után zajlanak, akár éjszaka is lehet permetezni a vérszívókat, mindezt a méhek veszélyeztetése nélkül. A szúnyoggyérítés tehát a földi kémiai gyérítésre fordított kapacitások növelésével megvalósítható lesz. Kémiai szúnyoggyérítésre jelenleg is kizárólag a települések belterületén van lehetőség, földi úton minden olyan hely elérhető, amelyet korábban repülőről kezeltek.

A lárvagyérítésre jelenleg alkalmazható biológiai készítményt a jövőben is ki lehet majd juttatni repülőről.

A katasztrófavédelem célja, hogy növelje a biológiai módszerrel kezelhető területek nagyságát, ezzel is csökkentve a szúnyogok utánpótlását.

A kifejlett szúnyogok elleni kémiai permetezéshez használt hatóanyagot rendkívül alacsony dózisban alkalmazzák, mindössze 0,6-1 grammot juttatnak ki hektáronként, tizedét a mezőgazdaságban alkalmazott mennyiségnek. Ennek köszönhetően csak az érzékenyebb repülő rovarokra van hatással, a rovarevő madarak nem maradnak táplálék nélkül a szúnyogirtást követően. Ilyen minimális mennyiségben alkalmazott irtószer emberekre, háziállatokra és növényekre nem jelent kockázatot.

A települések egyedi értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint ide kattintva is nyomon lehet követni a heti program részleteit.

Forrás: BM OKF