Back to top

Jövőre változik a drónokra vonatkozó szabályozás

Megváltoztak a drónok használatára vonatkozó szabályozások, amelyek jövő év július 1-jétől lépnek érvénybe.

Egyszerre szabályozzák a drónok gyártását, forgalmazását, importját, és azok használatát is, hívta fel a figyelmet Novák Zoltán, a Taylor Wessing Nemzetközi Ügyvédi Iroda partnere. Hozzátette, hogy a szabályozás változásával három kategóriát állítanak fel - írja az Infostart.

Továbbra is lesznek a szabadon használható drónok, amelyek súlya nem haladhatja meg a fél kilogrammot.

A reptetés során emberek fölé nem szállhat, a pilótának pedig folyamatosan szemmel kell tudnia tartania.

A felsoroltak közül, amennyiben valamelyik nem valósul meg, akkor jövő év júliusától engedélyre lesz szükség a drón használatához. Az engedély beszerzéséhez a drón üzemeltetőjének kockázatelemzést kell majd készítenie a hatóságok részére, magyarázta Novák Zoltán.

A harmadik, nagyon szabályozott kategória esetén már hatósági bizonyítvány birtokában lehet majd csak a drónt üzemeltetni.

"Ezek a nagyon komoly drónokra fognak vonatkozni, jellemzően azok, amelyek súlyos, vagy veszélyes tárgyakat szállítanak, esetleg embert" – ismertette a szakember.

A szabályozás természetesen kitér a személyiségi jogokra is, amelyeket a kockázatelemzés során figyelembe kell vennie a drón használójának. Ezek sérelme is egy szempont lesz, amit az engedélyezés során figyelembe vesznek.

Aki az engedélyt egyszer megszerezte, ahogyan a többi európai országban is, bejelentés megtételével használhatja a drónt.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a jövő július 1-jével életbe lépő szabályozás értelmében csak olyan drónt lehet forgalomba hozni, amely egyedi azonosítószámmal rendelkezik, és amit a légügyi hatóság be tud azonosítani.

Minden drónhasználó nyilvántartásba lesz véve, kivétel ez alól a legkisebb eszközök használói.

Forrás: 
infostart.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Környezetbarát termékekkel aspirál az MP Motor Kft.

Az idén 38. AGROmashEXPO közel 350 kiállítója között megtalálhattuk a magyar tulajdonban lévő MP Motor Kft.-t is, amely 29 éve van jelen a piacon. Fő tevékenységük a Honda termékeinek forgalmazása, azonban saját márkás termékek is megtalálhatók a cég termékpalettáján, melyek a Honda termékcsaládjából hiányzó árucikkek közötti űrt hivatottak betölteni.

Futurisztikus a japánok Álom Traktorja

A napokban mutatta be új fejlesztését az Oszakában található Kubota japán traktorgyár. Az elektromos meghajtású, mesterséges intelligenciával ellátott autonóm munkagépet Álom Traktornak nevezték el.

Az input anyagokon kívül IT megoldásokat is kínál a KITE Zrt.

A KITE Zrt. évről évre nagy területen, látványos fény- és hanghatások kíséretében vonultatja föl újdonságait az AGROMashEXPO kiállításon. Idén azonban új dimenziót nyitottak, és bemutatták a cég által életre hívott Precíziós Gazdálkodási Rendszert (PGR), melynek termelői tesztelése március 1-jén kezdődik. A világszinten is egyedülálló megoldásról csütörtökön tájékoztatták az újságírókat.

Hazai fejlesztésű tápoldatozó

A Tó és Öntözés Kft. az összes mezőgazdasági kultúrához kínál öntözőrendszereket, az idei AGROmashEXPO-n pedig bemutatták a saját fejlesztésű tápoldatozó rendszerüket is.

Permetezőgép növényvédelmi kísérletekhez

Az AGROmashEXPO egyik különdíját a Farmgép Kft. Kertitox PreBIKE parcellapermetezője kapta. A Farmgép Kft. egyedi igényre tervezett, díjnyertes parcellapermetezőjét használják a nagy növényvédőszer-forgalmazó cégek és a növényvédelmi hatóság is a kísérleteihez.

Flexibilis kaszasínnel Törökszentmiklósról a világpiacra

Az AGROmashEXPO harmadik napján a „Mezőgépgyártásunk sikeres korszakai és jövőbeni esélyei" című szakmai konferencián, ünnepélyes keretek között adták át „Az év magyar mezőgépe 2020” díjat.

Axiál: újabb feladatok idén is

A bajai központú Axiál Kft. sajtótájékoztatón fogadta az érdeklődőket az AGROmashExpo második napján. Az eseményen beszámoltak az elmúlt évek tapasztalatairól, s beszámoltak 2020-as terveikről.

Gazdaszemmel az AGROmashEXPO-n

Az idei AGROmashEXPO-n is megfigyelhető az a trend, mely évek óta jellemző Magyarország legnagyobb mezőgazdaságigép-kiállításán. A gyártók és kereskedők elsősorban a kis- és a nagygazdaságok számára alkalmas termékeiket mutatják be nagyobb számban. A középbirtokok számára forgalomba kerülők, kevésbé vannak jelen.

Kétszer annyi drón

Kína legnagyobb mezőgazdasági dróngyártója arra számít, hogy az idén megduplázza eladásait, mivel a kormány olyan szupergazdaságok létrehozására törekszik, amelyek működtetése jóval több technika alkalmazását igényli.

Nagyszabású digitalizációs törekvések a Szent István Egyetemen

A gödöllői Szent István Egyetemen jelenleg futó, illetve jövőben esedékes agrárinnovációs projektekről számoltak be az intézmény képviselői az AGROmashEXPO és AgrárgépShow nyitónapján. A kutatásoknak az 1,8 milliárd forintból elkészült Felsőfokú és Ipari Együttműködési Központ ad színteret.