Back to top

Matricával a minőségért

Ismét dinnyekóstolóra várták a pécsieket a Kossuth téren. A Nemzeti Agrárkamara Baranya Megyei Szervezete és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete szervezésében került sor idén az évente megrendezésre kerülő eseményre, ami nagy érdeklődés mellett zajlott le.

A tavaly bevezetett Magyar dinnye matricához kapcsolódó Keresd a dinnyést! telefonra letölthető alkalmazás bemutatására is ekkor került sor.

Baranyai kezdeményezésre vezették be a termelői azonosítóval ellátott magyar dinnye matricát, amelyből hetvenezer talált országosan gazdára 2018-ban, s a megyében rövid időn belül a minőségi dinnye jelzőjévé vált. A termelőkbe vetett bizalom továbberősítését szolgálja az a matrica adataira épülő applikáció, amelyet két baranyai fiatal - Horváth Vivien a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének szóvivője és Szin Krisztián - fejlesztett ki. Július harmadik hetében már letölthető lesz A Keresd a dinnyést! nevet viselő, iOS és Androidos telefonokon egyaránt elérhető alkalmazás, amelynek segítségével a matricán szereplő számot beütve információkat kaphatnak a vásárlók az adott dinnyetermesztőről, annak elérhetőségéről, hogy mióta, hol, milyen dinnyefajtákat termel, valamint arról is, hogyan jutott el a piacra a dinnyéje.

Az egyelőre tesztüzemben működő alkalmazás adatbázisába a baranyai, valamint a kisebb területen dinnyét termesztők kerülnek be, majd a tervek szerint országossá terjesztik ki.

A cél, hogy minél közelebb hozzák a termelőket a fogyasztókhoz, a helyi termék minél nagyobb szerepet kapjon a lakosság mindennapjaiban.

Mint Rittlinger József, a NAK Baranya Megyei Szervezetének elnöke elmondta, Baranyában jó minőségben és nagy mennyiségben terem a dinnye. Kitért arra is, hogy a tavaly baranyai kezdeményezésre bevezetésre került dinnyevédjegyet egyre többen használják. Szólt arról is, hogy a megyében idén a 135 hektárról görögdinnyéből több mint 6750 tonna kerül a piacra. A kiegészítésként tíz hektáron termesztett sárgadinnye pedig elsősorban Baranyában talál vevőkre.

Mindehhez Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara Országos Kertészeti Osztályának elnöke a következőket fűzte hozzá, a dinnye hazánk egyik emblematikus terméke, éppen ezért a NAK és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete együttműködésének célja az öt legnagyobb termőhely - ebből az egyik a baranyai - népszerűsítése. Ennek egyik fontos eleme a matrica mellett a telefonra kifejlesztett applikáció. A mintaprojekt baranyai termelők bevonásával valósul meg, majd később kiterjesztik az összes dinnyetermelő helyre.  Ennek kapcsán annak a véleményének is hangot adott, hogy

az ilyen eszközöknek is köszönhetően a magyar dinnyetermesztés újra visszatalálhat abba a híres időszakába, amikor júliustól egészen szeptember végéig látta el Európát dinnyével.

- A garantáltan jó minőség érdekében a Kormányhivatal folyamatosan nyomon követi a dinnye útját a szaporító anyagtól egészen a fogyasztók asztaláig - emelte ki Müllerné Juhos Bernadett, a Baranya Megyei Kormányhivatal főigazgatója. - A Fogyasztóvédelmi Hatóság rendszeren ellenőrzi a termelői piacokat, az elárusító helyeket, a baranyaiak elsősorban őstermelőktől vásárolhatnak dinnyét. Az eddig szerzett tapasztalataik jók, hitelesek a mérlegek, mindenhol kaptak nyugtát.

- A dinnyekóstoltatás elsődleges célja, hogy népszerűsítsék Baranya székhelyének lakói körében a Pécs környékén és az Ormánságban termesztett dinnyét – emelte ki Őri László, a város alpolgármestere. - A város vezetése nagy hangsúlyt helyez arra, hogy ez

az idénygyümölcs ne csak a Vásárcsarnokban, a piacokon, a termelői piacokon legyen elérhető, hanem a gyermekétkeztetésbe is bekerüljön,

szerepeljen az étlapon, ugyanis sok család nyáron is igényli ezt a lehetőséget.

a szétosztásra került több mint egy tonna dinnye jelentős része Csányoszróról érkezett, de több ormánsági termelő is felajánlott kisebb, nagyobb mennyiséget. A Keresd a dinnyést! adatbázisba az elsők között jelentkezett a csányoszrói Horváth Béla, aki 12 hektáron termeszt dinnyét. Ebben az esztendőben pedig uniós források felhasználásával komplex telephelyet hozott létre Sellyén. - A tavaly bevezetett matrica előnyei már most érzékelhetőek amíg korábban a vásárlók rendszeresen felvágatták a dinnyét, vagy megfeleztették, jelenleg az ilyen módon megkülönböztetetteket egészben vásárolják meg – adott hangot kedvező tapasztalatainak.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Almatermésűek növényvédelme

A Kleffmann és Partner Kft. független piackutató cég. Cikkünkben a gyümölcsök növényvédelméről összegyűjtött információkat osztjuk meg, azon belül is leginkább az almatermésűekre (alma, körte) vonatkozókat. A piac egészét lefedő adataink a kajszibarack, az őszibarack és a többi csonthéjasok (meggy, cseresznye, szilva) számait is tartalmazzák.

Fóliasátortól a magaságyásig

„Változnak az idők: míg néhány évtizede sokan még fóliában termeltek zöldséget, amihez nyilván nagyobb földterületre volt szükség, addig manapság a magaságyás dívik, és akinek van legalább 2 négyzetméternyi földje, az már bizony termel.”

Antibakteriális kötszer gyümölcs­héjból

A durian héjából kivont magas minőségű cellulóz és glicerin kombinálásával fejlesztettek ki kutatók szilikonhoz hasonló lágy gélt a szingapúri Nanyang Egyetemen. A gél különféle alakú és méretű kötszerekké vágható fel, és mivel élesztőből előállított, természetes fenolokként ismert szerves molekulákat adnak hozzá, antibakteriális hatású.

Miért hozzuk be, ha van helyi?

Az édesburgonya 2018-ban a nyolcadik helyen állt a világ legnagyobb mennyiségben termesztett zöldségnövényeinek rangsorában. Hollandiában meglehetősen újnak számít a kultúrnövények között, az elmúlt néhány évben azonban bebizonyosodott, hogy trópusi származása ellenére sikeresen termeszthető.

Áznak-fáznak a spárgaszedők, félig üres kamionokat indítanak az exportőrök

Lehangoló helyzetről számolt be a spárgapiac egyik meghatározó, a termesztésre és az exportra egyaránt jó rálátással bíró hazai szereplője. Az árak elvileg jók, és a szedők is megérkezhettek, de érdemi mennyiségű szedhető spárga híján eddig leginkább csak fáztak és megáztak a földön. Ha pedig jobbra fordul az idő, egyszerre „robban majd be” a spárga Európa összes termesztőkörzetében.

Közösségre épített kertészet

A ráckevei Ízes Udvar kertészet külföldi példák alapján alakította ki értékesítési rendszerét. A viszonylag kis terület ellenére hatékony a termelés, ami a szigorúan megtervezett vetésforgónak is köszönhető.

Egyszerű és finom mézes keverékek

Az egyszerű receptek akkor jönnek jól, ha vendégünk érkezik és gyorsan elkészíthető finomsággal szeretnénk a kedvébe járni. A méz jótékony hatásával számos cikkben foglalkoztunk már, most folytatjuk az egyszerű recepteket, melyekben a méz jótékony hatása egyesül a további hozzávalókéval.

Vasútra fel!

Vasúton indította el első kísérleti citrusszállítmányát a SanLucar a spanyolországi Valenciából Kölnbe. A kereskedőház a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében fokozatosan növelni tervezi a vasúti szállítást a közútival szemben. Az 1993-ban alapított SanLucar naponta 610 tonna zöldséget és gyümölcsöt indít útjára 35 országból.

Május közepéig még nem dőlhetünk hátra - Hideg és fagy okozta károk a kertekben

A fagykár esetén elsősorban a téli hideg okozta problémákra gondolunk, de május 10-ig számítani lehet még talaj menti fagyokra, azután jön a jégeső szezon. A télálló növényeknek általában nem okoz gondot a téli hideg, mert mélynyugalomban vannak. Sokkal veszélyesebbek az olyan lehűlések, amire nem számít a növény: talaj menti fagyok, őszi korai fagyok, tavaszi késői fagyok, jégesők…

Nemesgörzsönynek malaca van

Bár a szokásos „Visítástól Vigadásig” Böllérversenyt és –fesztivált idén a koronavírus helyzet miatt nem lehetett megrendezni, életbe lépett a „B” terv. A szervezők nem szerették volna, ha a hagyomány megszakadna, így az idei évben is jótékony célra fordítják a felhasználni kívánt húst.