Back to top

Matricával a minőségért

Ismét dinnyekóstolóra várták a pécsieket a Kossuth téren. A Nemzeti Agrárkamara Baranya Megyei Szervezete és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete szervezésében került sor idén az évente megrendezésre kerülő eseményre, ami nagy érdeklődés mellett zajlott le.

A tavaly bevezetett Magyar dinnye matricához kapcsolódó Keresd a dinnyést! telefonra letölthető alkalmazás bemutatására is ekkor került sor.

Baranyai kezdeményezésre vezették be a termelői azonosítóval ellátott magyar dinnye matricát, amelyből hetvenezer talált országosan gazdára 2018-ban, s a megyében rövid időn belül a minőségi dinnye jelzőjévé vált. A termelőkbe vetett bizalom továbberősítését szolgálja az a matrica adataira épülő applikáció, amelyet két baranyai fiatal - Horváth Vivien a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének szóvivője és Szin Krisztián - fejlesztett ki. Július harmadik hetében már letölthető lesz A Keresd a dinnyést! nevet viselő, iOS és Androidos telefonokon egyaránt elérhető alkalmazás, amelynek segítségével a matricán szereplő számot beütve információkat kaphatnak a vásárlók az adott dinnyetermesztőről, annak elérhetőségéről, hogy mióta, hol, milyen dinnyefajtákat termel, valamint arról is, hogyan jutott el a piacra a dinnyéje.

Az egyelőre tesztüzemben működő alkalmazás adatbázisába a baranyai, valamint a kisebb területen dinnyét termesztők kerülnek be, majd a tervek szerint országossá terjesztik ki.

A cél, hogy minél közelebb hozzák a termelőket a fogyasztókhoz, a helyi termék minél nagyobb szerepet kapjon a lakosság mindennapjaiban.

Mint Rittlinger József, a NAK Baranya Megyei Szervezetének elnöke elmondta, Baranyában jó minőségben és nagy mennyiségben terem a dinnye. Kitért arra is, hogy a tavaly baranyai kezdeményezésre bevezetésre került dinnyevédjegyet egyre többen használják. Szólt arról is, hogy a megyében idén a 135 hektárról görögdinnyéből több mint 6750 tonna kerül a piacra. A kiegészítésként tíz hektáron termesztett sárgadinnye pedig elsősorban Baranyában talál vevőkre.

Mindehhez Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara Országos Kertészeti Osztályának elnöke a következőket fűzte hozzá, a dinnye hazánk egyik emblematikus terméke, éppen ezért a NAK és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete együttműködésének célja az öt legnagyobb termőhely - ebből az egyik a baranyai - népszerűsítése. Ennek egyik fontos eleme a matrica mellett a telefonra kifejlesztett applikáció. A mintaprojekt baranyai termelők bevonásával valósul meg, majd később kiterjesztik az összes dinnyetermelő helyre.  Ennek kapcsán annak a véleményének is hangot adott, hogy

az ilyen eszközöknek is köszönhetően a magyar dinnyetermesztés újra visszatalálhat abba a híres időszakába, amikor júliustól egészen szeptember végéig látta el Európát dinnyével.

- A garantáltan jó minőség érdekében a Kormányhivatal folyamatosan nyomon követi a dinnye útját a szaporító anyagtól egészen a fogyasztók asztaláig - emelte ki Müllerné Juhos Bernadett, a Baranya Megyei Kormányhivatal főigazgatója. - A Fogyasztóvédelmi Hatóság rendszeren ellenőrzi a termelői piacokat, az elárusító helyeket, a baranyaiak elsősorban őstermelőktől vásárolhatnak dinnyét. Az eddig szerzett tapasztalataik jók, hitelesek a mérlegek, mindenhol kaptak nyugtát.

- A dinnyekóstoltatás elsődleges célja, hogy népszerűsítsék Baranya székhelyének lakói körében a Pécs környékén és az Ormánságban termesztett dinnyét – emelte ki Őri László, a város alpolgármestere. - A város vezetése nagy hangsúlyt helyez arra, hogy ez

az idénygyümölcs ne csak a Vásárcsarnokban, a piacokon, a termelői piacokon legyen elérhető, hanem a gyermekétkeztetésbe is bekerüljön,

szerepeljen az étlapon, ugyanis sok család nyáron is igényli ezt a lehetőséget.

a szétosztásra került több mint egy tonna dinnye jelentős része Csányoszróról érkezett, de több ormánsági termelő is felajánlott kisebb, nagyobb mennyiséget. A Keresd a dinnyést! adatbázisba az elsők között jelentkezett a csányoszrói Horváth Béla, aki 12 hektáron termeszt dinnyét. Ebben az esztendőben pedig uniós források felhasználásával komplex telephelyet hozott létre Sellyén. - A tavaly bevezetett matrica előnyei már most érzékelhetőek amíg korábban a vásárlók rendszeresen felvágatták a dinnyét, vagy megfeleztették, jelenleg az ilyen módon megkülönböztetetteket egészben vásárolják meg – adott hangot kedvező tapasztalatainak.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Dísznövény-kereskedelem: Ismerjük a vásárlókat?

Egyre több forrásból lehet beszerezni a különféle növényeket és kertészeti kiegészítőket, kellékeket, ezért a fogyasztók vásárlási gyakorisága sok helyen fokozatosan csökken, de legalábbis kiegyenlítetlen. Mind fontosabb tudni, hogy kik a rendszeres vásárlóink, milyen gyakran és egyáltalán mit vesznek, hiszen annak ismeretében tudunk a leginkább a kedvükben járni.

A szerencsét hozó "lóhere" - kicsit másképp...

Szerencsét hoz ha valaki négylevelű lóherét talál, ám ez nem egyszerű, mert a fehér here (Trifolium repens), latin nevében szereplő "tri" is jelzi, hogy alapból három részből tevődnek össze levelei. Ez a növény jó állati takarmánynak, gyeppótlónak, emellett emberi fogyasztásra is alkalmas. Egy német cég most gyönyörű díszváltozataival rukkolt elő...

Bevetésen a mezőőrök

Ősszel az Agrárminisztérium megújította a mezőőrök és a hegyőrök szolgálati viszonyának szabályozását, ennek következtében mintegy 430 mezei őrszolgálat számára vált átláthatóbbá a jogszabályi környezet. Országszerte nagyon vegyes a kép, sok helyen egyáltalán nincs mezei őrszolgálat, máshol alig működik, és vannak nagyon jó példák is. A városokban és a falvakban szolgálatot teljesítő mezőőrök feladatai között nagyok a különbségek.

Küszöbön a cseresznyelégyrajzás – növényvédelmi előrejelzés 20. hét

Egy sor növénybetegség fertőzéséhez kedvezőek a feltételek, és a rovarkártevők sokasága is jól érzi magát a melegre fordult időben. Az áttelelt burgonyabogár-imágók is megjelentek.

Díszes haszonkertek

Neves hazai és külföldi szakemberek közreműködésével rendezték meg a Díszes haszonkertek című, a várak, paloták, kastélyok, udvarházak és egyházi központok kertörökségének múltját és jövőjét körüljáró konferenciát a Várkert Bazárban.

Datolya: a tökéletes nassolnivaló, nemcsak édes, de egészséges is

Amikor természetes, édes nassolnivalóra vágyunk, sokan választják az érett barackot, a friss almát vagy a fanyar narancsot. De van egy elfeledett édes finomság, amit sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni, pedig nagy hatással lehet az egészségünkre. Ez a gyümölcs nem más, mint a datolya.

A mézbogyó ígéretes fajtái

Írásunkban a nagyon korán szüretelhető szabadföldi gyümölcstermő növény, a loncfélék családjába tartozó mézbogyó fajtáinak jellemzőit mutatjuk be. A fajtavizsgálatokat egy szombathelyi magánkertben végezték a keszthelyi Georgikon Campus frissdiplomás kertészmérnökei.

Holdkőzetben sikerült növényt termeszteni

Először sikerült növényt termeszteni Holdról származó talajon: a Floridai Egyetem kutatói lúdfüvet neveltek az Apolló-11 asztronautái által hazahozott talajmintán.

Végéhez közelednek a tavaszi mezőgazdasági munkák

A tavaszi vetésterületek emelkedése további bizakodásra adhat okot az idei évre nézve – közölte Nagy István agrárminiszter. Az április második felében és május első napjaiban uralkodó időjárási körülmények összességében lehetővé tették a tavaszi szántóföldi munkák sikeres elvégzését Magyarországon.

Beporzók napja 2.: nemcsak a méhekről szól

2018 óta március 10-e a beporzók napja. Ezen a napon nemcsak a házi méhekre és a méhalkatúakra hívjuk fel a figyelmet, hanem minden olyan élőlényre, amelynek szerepe van a növények megporzásában, hiszen a termesztett növények kétharmadát, az élelmiszereinknek pedig egyharmadát köszönhetjük nekik.