Back to top

Parazitákkal a szúnyogok ellen

80 százalékkal sikerült csökkenteni az ázsiai tigrisszúnyogok számát a kínai Kantonban, melynek nőstény egyedei több mint 22 féle vírust terjeszthetnek. Az új sterilizálási eljárást, melyet a hím egyedeken használnak, Xi Zhiyong, a Michigan Állami Egyetem kutatója fejlesztette ki.

Az eljárás lényege, hogy nagyszámú terméketlen hím szúnyogot eresztenek szabadon, ami a populáció összeomlását eredményezi – írja a hirado.hu a New Scientistre hivatozva.

A kantoni kísérlet volt a legutóbbi, amellyel bizonyították, hogy hasonló eljárásokkal kordában lehetne tartani a rovarok elszaporodását.

Erre az egyik lehetséges mód a paraziták felhasználása. Az egyik kísérletben a Wolbachia baktérium-nemzetséget használták, amely tipikusan ízeltlábúakat fertőz.

Amikor ezzel a parazitával fertőzött hímek párosodnak nem fertőzött nőstényekkel, a baktérium megakadályozza őket a szaporodásban.

Ez azt jelenti, hogy ha azzal a Wolbachia baktériumtörzzsel fertőzött hím egyedeket engednek szabadon, amelyek a helyi szúnyogoknál nem találhatók meg, ugyanolyan hatás érhető el, mintha sterilizálnák őket. Ezt a kísérletet már több helyen lefolytatták a világon, köztük legutóbb Miamiban.

A kínai kísérletbe háromféle baktériumtörzset vontak be, mivel az ázsiai tigrisszúnyog már eleve fertőzött volt két törzzsel. Egy másik lehetséges mód a nőstények kiválogatása. A Wolbachia baktériumokkal végzett kísérlet egyik hátulütője, hogy ha véletlenül egy nőstényt is megfertőznek a baktériumtörzzsel, és az fertőzött hímmel párosodik, a módszer már nem működik.

A nőstények 99 százalékát lehetséges mechanikusan kiválogatni, mivel bábként nagyobb méretűek a hímeknél,

viszont a fennmaradó egy százalékot egyenként át kell vizsgálni, ami rendkívül költséges folyamat.

Xi kutatócsoportja azonban arra jött rá, hogy alacsony dózisú sugárzással sterilizálni lehet a fennmaradó nőstényeket anélkül, hogy a hím egyedeknek ezzel ártanának. Ezáltal pedig sokkal költséghatékonyabbá válik a folyamat.

A szúnyogok sterilizálása jóval környezetbarátabb lenne, mint a rovarirtó szerek használata. Xi terve szerint a Wolbachia baktériumokat a sugárzással kombinálva jó eredményeket lehetne elérni a komoly vírusokat terjesztő fajok megfékezésében.

Hazánkban egyelőre nem alakult ki stabil populációja az ázsiai tigrisszúnyognak, amely a betelepült fajok közül a legtöbb kórokozót terjeszti. Ahhoz, hogy veszélyes betegségekkel fertőzzön, előbb egy stabil populációra lenne szükség.

A katasztrófavédelem szerint

2020-tól megszűnik Magyarországon a kémiai szúnyogirtó szerek légi kijuttatása,

„a lárvagyérítésre alkalmazható biológiai készítményt viszont csak kisebb mértékben érinti a változás, korlátozásokkal ugyan, de továbbra is felhasználható marad légi kijuttatással azokon a helyeken, ahol földi eljárással az nem megvalósítható.”

Forrás: 
hirado.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mit jelent a méz oxálsav-tartalmára vonatkozó új rendelet?

2021. február 23-án az FDA (az USA Élelmiszer-biztonsági Hivatala) véglegesítette azt a rendeletet, amely kivételt állapít meg a mézben és a lépes mézben található oxálsav-maradványok toleranciakövetelményére. Sokak számára ez nem volt meglepetés, hiszen már több hónapja dolgoztak rajta és a nyilvánossággal (a szakmával) is nyílt párbeszédet folytattak.

Kínában utcákat fertőtlenít, Mindszenten gyümölcsöst permetez

Kínában a fejlesztések olyan ütemben zajlanak, hogy néha még angol nyelvű szoftvert sem érkeznek készíteni egy új termékhez. Ennek egy mindszenti gyümölcsöskertben voltunk a szemtanúi, permetezőrobotot láttunk. De ha kell, füvet nyír, műtrágyát szór, vagy terhet hord az eszköz.

Mit tud a len?

Az olajlen szerény haszonnövény, amiben nagyon sokáig csak ipari alapanyagot láttak és főként a festékgyártásban használták impregnáló anyagként. A korszerű táplálkozásban azonban újszerű szerepet kapott, mivel rendkívül magas a szervezetünk számára pótolhatatlan Omega3 zsírsavtartalma.

Új kártevő jelent meg Magyarországon, a kajszilevéltetű

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói hagyományos morfológiai és genetikai úton is azonosították a „tettest”, amely 2020 tavaszán soha nem tapasztalt levéltetű-kártételt okozott hazánk számos régiójában. A kajszilevéltetű (Myzus mumecola) első magyarországi megjelenését a Journal of Plant Diseases and Protection szaklapban közölték.

A kölyökkutyák örömmel kommunikálnának az emberekkel

Egy kutatás keretein belül 375 nyolchetes kölyökkutya kommunikációs képességeit vizsgálták egy évtizeden keresztül, mely során megállapították, hogy a kutyák már röviddel a születésük után az emberekéhez hasonló szociális képességekkel rendelkeznek.

Szentjánosbogár-rajzás és csillagfényes esti túrák várnak a DINPI-ben

Szent Iván éj közeledtével számos különleges programot kínál a látogatóknak a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság. A következő napokban többek között a szentjánosbogarak varázslatos világa, a nyári égbolt különleges fényei, valamint az éjszakai erdő egyedülálló hangulata várja a természetben kikapcsolódni vágyókat.

Vegán pókselyemmel az egyszer használatos műanyagok ellen

A kutatók előállítottak egy növényi alapú anyagot, amely a pókselyemhez hasonlít erősségében és sűrűségében, így akár számos fogyasztói termékben helyettesítheti az egyszer használatos műanyagokat.

A növény válasza a kártevőkre

A növényevő rovarok rendszerint a szájszervükön keresztül juttatják különféle emésztőenzimjeiket az elfogyasztani kívánt növényi részekre. Amikor a növények érzékelik a szájváladékban található vegyületeket, elkezdenek védőmolekulákat, fehérjéket és speciális metabolitokat termelni, hogy inaktiválják a rovar emésztőfehérjéit, megakadályozva, hogy az állat tápanyaghoz jusson belőlük.

A beporzó rovarok fontosságára hívják föl a figyelmet Szegeden

Egy fűtőmű falát díszítő virágos rétet ábrázoló, ötszáz négyzetméteres falfestménnyel hívják föl a figyelmet a beporzó rovarok fontosságára a figyelmet Szegeden, a Mondolo Egyesület és a Szegedi Távfűtő Kft. Városmetamorfózis elnevezésű kezdeményezésének részeként méhlegelőket és méhecskehoteleket is kialakítottak a városban.

Milyenek lesznek a jövő traktorai?

A mezőgazdasági traktorok fejlesztési irányának prizmáján áttekintve azt kell mondani, hogy a jövő traktorai teljesen mások lesznek mint a maiak, de vajon milyenek?