0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Szomjazik a kukorica

A kapásnövények az ország egyre nagyobb területén sóvárogva várják az esőt. A kukorica számára ideális júliusi 100 mm-es havi csapadékösszegtől az ország döntő részén nagyon messze vagyunk (van olyan része az országnak, ahol a júliusi összeg még az 5 mm-t sem éri el), és úgy tűnik, hogy e hónap végéig már ilyen száraz is marad az idő. Az aratásra ugyanakkor ez az időjárás a kedvező.

Az elmúlt hét is száraz idővel indult, majd a hét közepétől elszórtan alakultak ki záporok, zivatarok. A több csapadék ezúttal északkeleten fordult elő, jellemzően 5 és 15 mm közötti mennyiség esett, de kisebb foltokban 20-40 mm is előfordult. Az ország nagyobb részén azonban csak igen kevés vagy egyáltalán semmi csapadék nem volt.

A talaj vízellátottsága északkeleten többfelé javult, de ott is inkább csak a felszín közeli talajréteg nedvesedett át.

Az ország nagyobb részén azonban egyre szárazabb a talaj,

a felső 50 cm-t tekintve a legrosszabb a helyzet a Kisalföldön, illetve a Siófok – Budapest – Jászberény vonal mentén sokfelé, ahol kezd kritikusan szárazzá válni a talaj. A múlt héten a hőmérséklet emelkedő tendenciát mutatott, a hétfői 25-27 fokos maximumokról a hét végére már országszerte 30 fok fölé emelkedett.

A napraforgó a virágzás, a kukorica a címerhányás-nővirágzás fenológiai fázisában tart. Optimális fejlődésükhöz melegre és elsősorban országos csapadékra lenne most szükség (az ideális júliusi csapadékösszeg 100 mm lenne, jelenleg ettől nagyon messze van az ország döntő része). A meleggel nem lesz probléma a folytatásban, csapadékból viszont alig mutatkozik. Márpedig hiába volt eddig kedvező sokfelé ezekre a növényekre az idő,

ha a legkritikusabb időszakban, a virágzás és szemképződés idején nem lesz nedvesség a talajban, akkor nem várható jó termés.

A búza aratására a jelenlegi száraz, meleg időjárás viszont optimális.

Mi várható a héten?

A következő napokban folytatódik az alapvetően száraz, meleg, nyári idő. Csak elszórtan alakulhatnak ki záporok, helyenként zivatar. A következő 6-8 nap alatt várható csapadék összmennyisége 5 mm alatt marad területi átlagban, azaz nem lesz számottevő.

A jövő hét elején jöhet valamennyi eső, de annak még nagyon nagy a bizonytalansága.

Lehet, hogy egy hosszabb száraz időszakra kell felkészülni, ezért ahol lehetőség van, ott egyértelműen érdemes öntözni. A talaj a jelenlegi nedvességtartalmából tehát országszerte veszíteni fog mind a felszín-közeli, mind a mélyebb rétegekben. A relatív páratartalom a nappali órákban alacsony marad, a legmelegebb időszakban általában 40-50, de egyes napokon 30% alá is lecsökken, ami nem kedvez a gombás megbetegedéseknek, de az erős napsütésben átmenetileg légköri aszályt okoz.

Az északias szél kedden sokfelé megerősödik, szerdán és csütörtökön már csak megélénkül.

Péntektől többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérsékletben nagy változás nem valószínű, a 30 fok körüli maximumok lesznek a jellemzők.

Az időjárási adatokat az Országos Meteorológiai Szolgálat biztosítja.

Forrás: met.hu