0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Új szerves starter trágya

Az utóbbi évtizedekben szinte Európa teljes területén, köztük Magyarországon is, jelentősen romlott a művelt talajok tápanyag-gazdálkodása. Ezzel párhuzamosan, a ’90-es évektől folyamatos csökkenés figyelhető meg a makro- és mikroelem-kijuttatásban. Az állatállomány csökkenésével a kijuttatott istállótrágya mennyisége is jelentősen visszaesett.

A területeink megfelelő szerves anyag utánpótlásához azonban sokkal nagyobb mennyiségű istállótrágyára lenne szükség.

A KSH adatai szerint 2015-ben a mezőgazdasági területek (5352,3 ezer ha) 4,77 százalékát (254,9 ezer ha) szervestrágyázták. Kötött talajon legalább 2-3 évente, homoktalajon 1-2 évente célszerű istállótrágyázni. Kötött talajon egyszerre 30-40 t/ha istállótrágya, míg homokon ugyanerre a területre egyszerre 15-20 t/ha kiszórása szükséges a szervesanyag-készletek csökkenésének elkerülése érdekében.

A szerves anyag a talajképződés egyik legfontosabb tényezője, jelentősen befolyásolja a termelékenységet olyan tápanyagok tartalmazásával, mint a nitrogén, a foszfor és a kén.

A több szerves anyagot tartalmazó talajnak jobb a szerkezete, valamint csökken a tömörödésre, erózióra és leromlásra való hajlama.

Így talajvédelmi szempontból igen fontos, hogy a termőhely alapos ismeretén alapuló korszerű, talajkímélő, az adott klimatikus és edafikus tényezőkhöz igazodó alternatív talajművelési rendszerek váltsák fel a hagyományos rendszereket, olyanok, amelyek azon alapulnak, hogy kevesebb bolygatással kedvező feltételeket teremtenek, fokozzák a talaj szervesanyag-tartalmát és a tápanyagok érvényesülését.

A talajok szervesanyag-tartalma az intenzív gazdálkodás következtében csökkent, ami a természetes talajtermékenység leromlását vonta maga után. A talajállapot romlása és a szervesanyag-tartalom csökkenésének egyik kísérőjelenségeként az ülepedési, a tömörödési és a porosodási hajlam is növekszik. Emellett ezeken a helyeken a talajok jelentős része eróziótól, def­lá­ciótól veszélyeztetett, a talajok szerkezete és szervesanyag-mérlege romlott. A talajok állapotára az időjárási szélsőségek (csapadéktöbblet, aszály) is kedvezőtlen hatással vannak, ugyanakkor a rossz talajállapot is súlyosbítja a klimatikus szélsőségekkel összefüggő gazdasági károkat. Egyes térségekben a nem megfelelő kultúrállapotú talajokon ezek a problémák hatványozottan jelentkeztek.

Erre megoldás lehet a mélyalmos baromfitrágya, amely magas tápanyagtartalma és alacsony víztartalma miatt értékes szerves tápa­nyag­forrás lehet a mezőgazdaságban.

A magyarországi brojler- és tojótelepeken a baromfitartás során keletkező mélyalmos, illetve alomanyag nélküli trágya feldolgozásával akár 5 évig is eltartható terméket lehet készíteni. Ezzel megnyílik az út a baromfitrágya kedvező, költséghatékony és környezetvédelmi szempontból duplán is előnyös termékké változtatására. A módszerrel lehetővé válik az állattartó telepeken keletkező baromfitrágya feldolgozása egy olyan termékké, amelynek használatával természetes és hatékony tápanyag-utánpótlásra kidolgozott, környezetbarát technológia valósítható meg. A műtrágyákkal szemben nagy előnye a gazdaságos felhasználás és a természetszerű, szerves kötésben történő tápanyag-utánpótlás, ami a növények által sokkal jobban hasznosítható. Mindemellett

nem károsítja a talaj szerkezetét, sőt, szervesanyag-tartalma és a szerves kötésben jelen lévő makro- és mikroelemek miatt még javítja is.

Pelletált vagy apró szemcsés formában könnyen szállítható és kijuttatható. A jelenleg használatban lévő munkagépekkel (röptárcsás műtrágyaszórók, mélylazítós injektálók stb.) a precíziós gazdálkodásban is használható. Mindezt messzemenőleg lehetővé teszik a Baromfi-Coop Kft. által előállított Bio-Fer termékcsalád tagjai.

A fermentált, apró szemcsés, többfunkciós Bio-Fer startertrágya-termékek (Bio-Fer P+K, Bio-Fer Humin Plusz) alkalmazásával – a gyökér korai kifejlődésének köszönhetően – a vegetációs időszak során esetlegesen fellépő aszály miatti tünetek nem, vagy csak kis mértékben jelentkeznek a mélyre hatoló, erősebb, jobban elágazó gyökérzetű növényeken.

A fermentált és apró szemcsés, baromfitrágya-alapú Bio-Fer termékek starter trágyázás keretében vetőgéppel, 300-500 kg/ha dózisban, a vetéssel egy menetben kijuttathatók (1. táblázat), a vetőgép kialakításának függvényében. Az eddigi vizsgálatok alapján kijuttatása egyenletes és jól gépesíthető (1. fotó).

Az apró szemcsés Bio-Fer termékek starter trágyaként történő rendszeres kijuttatása javítja a talajok szerkezetét, nemcsak makro-, hanem mikrotápelemekkel is gazdagítja a talajt, kedvezően hat a víz-, levegő- és hőgazdálkodására, segíti a mikrobiológiai folyamatokat, élénkíti a talaj­életet. A Bio-Fer termékekben kijuttatott makro- és mikroelemek hozzájárulnak (2. táblázat) termőhely- és növényspecifikus alkalmazhatóságukhoz, így a termékek kedvező hatása a növénytermesztésben a tápanyag-szolgáltató képességen, a talaj szervesanyag-tartalmának növelésén keresztül érvényesül.

A kijuttatott szerves anyag a talajokban lejátszódó mikrobiológiai folyamatokat kedvezően befolyásolja mint energiaforrás. A Bio-Fer P+K és Bio-Fer Humin Plusz termékek talajélet-élénkítő hatását alátámasztja, hogy a humuszos homok- és csernozjom talajokon végzett talajérlelési kísérlet keretében 60 baktérium- és 40 mikroszkopikus gombatelep volt izolálható tömegspektrometriás (MALDI-TOF) módszerrel az érlelési kísérlet során kitenyésztett mikroszervezetekből. A talajban élő baktériumok és a gombák mennyisége az inkubáció elején minden terméknél növekedett.

Fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságai alapján az organikus Bio-Fer termékcsaládot a növény teljes életciklusához igazodó programozott, kiegyensúlyozott tápanyag-szolgáltató képesség jellemzi. Apró szemcsés (2–3. fotó) és pelletált formában is elérhető a Baromfi-Coop Kft. nyírjákói baromfitrágya-feldolgozó üzemében (4. fotó).

Az apró szemcsés Bio-Fer P+K értékesítési ára 500 kilogrammos big bag zsákban nettó 73 500 forint, az apró szemcsés Bio-Fer Humin Plusz értékesítési ára 500 kilogrammos big bag zsákban nettó 78 500 Ft a telephelyen.

Az állandóan ellenőrzött minőségű alapanyag, az előállítási technológia magas színvonala és a szigorú minőségbiztosítási rendszer rendkívül kedvező árú termékcsalád előállítását garantálja.

A termék kifejlesztését és a Baromfi-Coop Kft., a Debreceni Egyetem és a MULTIMIX Mezőgazdasági Tervező, Fejlesztő, Beruházó, Szolgáltató Kft. kutatás-fejlesztési konzorciumát a „Többcélú organikus biofermentum termékcsalád kidolgozása és piaci bevezetése” című, GINOP 2.2.1-15-2017-00043 azonosító számú projekt keretében támogatták.

Prof. Dr. Tamás János, Dr. Nagy Péter Tamás, Dr. Szőllősi Nikolett
Debreceni Egyetem,
MÉK, Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet

Bárány László
Baromfi-Coop Kft.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság